Talmácsit kirúgta csapata
2009.10.21. 20:49 - Zirig Árpád
Úgy tűnik, hogy másnak is feltűnt Talmácsi sikertelensége: csapata nem tart igényt a MotoGP-ben versenyző magyarra. Helyét jövőre Alex De Angelis veszi át – spanyol sajtóinformációk szerint a san marinói kormány pénze áll az egykor Gresini hondás fiú mögött.
Gábort feltehetőleg az általa otthagyott 250-es kategóriát leváltó Moto2-be szervezi vissza menedzsere, Stefano Favaro. Ha ez sikerül, akár három magyar is lehet a géposztályban, habár Tóth Imre szereplése körül még sok a bizonytalanság. Korábban felmerült, hogy a Németh Balázst szerepeltető Balatonring és a Team Toth esetleg szorosabbra fűzi együttműküdését – ezt hivatalosan továbbra sem erősítették meg.
forrás: MotoGPhirek




Kommentek
2009.10.21 23:50:28Káposztakukac
nem semmi, hogy egy középszerű motoros teljesítményének megítélésétől eljutottunk odáig, hogy aki talma faszát nem szopja le, az egy mocskos jazaáruló és mehet szlovákiába. igen, EZ az a mentalitás, ami miatt ott tart magyarország ahol. jók vagyunk az összefogásban, hogy védjük a szart, kiálljunk mellette, de a fejlődés, a konstruktív kritika már idegen tőlünk.
2009.10.21 23:52:22motorosvokbazzeg
Tolhatjátok ezt, hogy a sok napraforgó, stb, merthogy ha majd a Talma megin ól megy, lesznek szurkolók. Persze. Ez mindig is így volt. Nekem anno példaképi szinten volt, aztán elásta magát nálam... Persze örülnék, ha jól menne, sikerülnének a dolgai, akkorsem példakép már. közel sem. akármit csinál, már nem is lesz az.
2009.10.22 00:14:16pcland-hu
a motoGP Baumgartnerje
2009.10.22 00:51:11tibita
Káposztakukac@
Te és a "konstruktív kritika"....muhaha
Amikor mosdatlan ,habzó szájjal acsarkodsz itt úgy,hogy a tényekkel sem vagy tisztában, vagy rosszabb esetben nem is akarod figyelembe venni,hogy igazolva legyenek a hülyeségeid.....
Példának hozod itt Rossit, aki második 125-ös szezonját már meg is nyerte!!!!
Azt már nem is várom el,hogy felfogd,hogy miért is kellett Talmának ,aki az európai motorpiacok talán "legcsövesebbjéről" érkezett, nemzeti szponzorok nélkül, évekig "hulladékmotorokon" mennie a 125-ben és Rossinak meg, aki vitathatatlan tehetségként érkezett a Gp-be miért adta a szintén olasz Aprilia azonnal a legjobb technikát.....amivel 9-ik lett és valóban a második évben világbajnok.
Amikor Talma először jó csapat, jó motorjára ülhetett, 2005-ben a KTM-re, VB bronzot produkált.....
Utána, másodszorra az Asparnál került jó csapatba, na nem a legújabb RSA-t kapta ott sem, hanem a 4 évvel korábbi fejlesztésű RSW-t (nem is számított gyári versenyzőnek) de azzal is tudott nyerni.
A második szezonjában, amikor olyan feltételeket tudott kiharcolni a "szar" menedzsere, amit szerencsésebb nemzetek fiai
"alanyi" jogon megkapnak......
Érted már mennyire fogalmad sincs a háttérről????
A stilusod meg ....hát igen , a név kötelez....nincsenek véletlenek.
De arra jól ráéreztél,hogy rólad írtam a "mentalitással" kapcsolatban....
2009.10.22 00:51:33Ottopappa
Talma tehetséges, csak a vb győzelem után nem kellett volna szétdrogoznia az agyát... Már csak árnyéka önmagának...
2009.10.22 01:17:48Káposztakukac
tibita: igen, köszönjük a konstruktív hozzászólásodat. mert ugye az normális karrierút, hogy valaki 7 évet tölt a robogósoknál... és ugye ő az egyetlen k-európai a mezőnyben. na jól van, egyél szart, mondjuk talmáét.
2009.10.22 01:54:57gfigi
Sok értelmi fogyatékos! Nektek fogalmatok sincs arról,hogy amit eddig elért Talma az mivel járt, mennyi munka és pénz van benne. 2x VB 3., 1x VILÁGBAJNOK. Kiváncsi lennék, hogy azok az emberek, akik most szidják mit értek el nyamvatt kis életük során. Légyszi soroljátok fel eddigi eredményeiteket, hogy rátok is büszkék legyünk, úgy mint sok ezren velem együtt Talmácsi Gáborra. Még egy dolog: Érvekre érvekkel válaszojatok, mert értelmes embereknél ez így szokás.
2009.10.22 01:56:49KaWaSaKi
Na ennyit a nagy talma kultuszról, pár hónapja még megkövezett volna itt a commentelők 90 százaléka mert szent talmácsiukról objektív vélemnyt irtam, na tessék itt a fantasztikus siker amit elért a pénzéhes olasz majommal.
2009.10.22 03:35:05tibita
Káposztakukac@:
Te aztán tényleg a nickedhez méltóan undorító féreg vagy....
Már le is tettem arról,hogy bármit elmagyarázzak neked, hiszen ahhoz,hogy megértsd a számodra elérhetetlennek tűnő 45-ös IQ-ra lenne szükség, ami , amint itt többsorban is bizonygatod utópia...
Amúgy meg miért írsz többesszámban????
Még ezekhez a "mesterműveket" sem egyedül hozod össze...te anyádmajma,te????
2009.10.22 04:40:10ftibi
Nem különösebben kedveltem Talmát, de elismerem VB címe nagyszerű teljesítmény! Azonban utána elszállt nemkicsit. Ugyan abban az évben volt Szávai is a csúcson, mindenhonnan, még a csapból is Ők folytak. Sajnos elhitték, hogy ez a kis ország rivaldafénye elég a világhírhez és mindenki a lábuk előtt hever. Azóta mindkettő bukdácsol és rá kéne jönni, hogy nagyobb alázat kellett volna és a további sikerekhez nem elég a Blikk és társai címlapja. Talma hátán még elég nagy kereszt nagyképű menagere is. Kívánom neki, hogy újra sikeres legyen!!
2009.10.22 05:00:14pityipalkó
Nagy volt neki a motor.Magas lett ,mint a ló.Túl hamar lépett feljebb. És azzan nem számolt(ak),hogy pofon is van a világon.
2009.10.22 07:15:52walker57
Nem történt semmi!!
Ez is egy jól fizető munka, ami frofi munkaerőt igényel és vár el.
Természetesen megfelelő képességekkel és készségekkel.
Az előző munkahelyén tudta teljesíreni az elvárásokat, itt nem!!!
Mikor elvállalta is tudta mit vállal,mit követelnek.
Ez a pénzről szól és itt nem fizetnek látszatra..."majd"ra...jövőre....nem adnak bónuszt, az előttem kiesőkre....stb
Itt a most-ra fizetnek.
Találjon olyan helyet, ahol az elvárás és a képesség szinkronban van, vagy a képesség több,mint az elvárás. Ebben viszont nagy szerepe van a menedzsmentnek.
Nem hallottam még olan boxolóról, aki gyenge teljesítményéért a ring padlózatát, vagy a kötélzet minőségét hibáztatta volna.
Ha egy kupleráj nem megy, nem a bútort cserélik ki :)
2009.10.22 07:33:48sagipet
szerintem Talmával csak egy baj van,magyar.erről viszont Ő nem tehet.ha picit nyugatabbra rakja le a gólya,ugyanezzel a tehetséggel már szerintem Rossit szorongatná.jobb motor,jobb menedzser,stb.sajnálom hogy így alakult,én továbbra is szurkolok neki!
2009.10.22 07:43:48szamarhegy
Iszonyú ez a magyar rosszindulat, mi a fenét tehetne egy sportoló? Megy előre, próbál fejlődni, jobb feltételeket, nagyobb versenyeket, géposztályokat, kihívásokat keres. Talmácsi Gábor az Első k.-európai Gyorsasági Motor Világbajnok, ezen már semmi sem változtathat és ez is mutatja, hogy Talmácsi milyen nehéz és rögös úton lett világbajnok. Ami utána jött, az jutalomjáték!
2009.10.22 08:01:24Szűcslaci
A kommentelők 99%-ának fogalma sincs az egészről. Valamiféle futóversenynek képzeli ezt, annyi különbséggel, hogy még futni sem kell, csak üldögélni a motoron. Meg hogy van jó motor, meg rossz motor. Aki meg tavaly parádésan ment, az idén meg elfelejtette, hogy hogyan kell ezt csinálni. Gratulálok, okosok. A Rossi motorján 5 perc mérnöki munkával lehet olyan beállítást csinálni, hogy Talma kört ad neki, míg a Talma motorján néhány mérnökév alatt szintén lehet akár jó beállítást is találni. Ezt nem várták meg. A Scot Talma nélkül sem volt élcsapat - egy olyan pilótával, akihez már úgy-ahogy hozzáállították a vasat. Más: senkit sem rúgnak ki, ha van pénze. Előbb azt a pénzt el kell venni tőle. Ez alaptétel. Ebből induljatok ki. A pénzes ember az elmegy - nem pedig kirúgják.
2009.10.22 08:04:12Italian beauty
Tisztelt Zirig Úr !
Ennél jobb címet nem talált ? Szégyelje magát. Azt is írhatta volna hogy megszűnt a szerződése. A töredékét sem tudja újságírásból sem annak amit Talama tud motorozásból.
A többi Talma becsmérlőnek üzenem, hogy idióták vagytok, ennyire becsülni egy világbajnokot, ezért vagyunk ott ahol vagyunk.
Én nem szégyellem bevallani , hogy együtt sírtam a bemondóval amikor vilagbajnok lett és valószínűleg sokan közületek is csak könnyen felejtetek.
2009.10.22 08:10:33MP
Sajnálom mert Talma már gyerekkorában is igen tehetséges volt. A motorozásban. De úgy látszik hogy vagy elszállt vagy a háta mögött lévők voltak túl kapzsik mindenesetre ez nem jött be. Íme egy példa hogy hogyan kell tönkretenni egy tökéletes karriert. Ja és nem fikázom csak a tényeket látom. ettől ő még világbajnok s egy nagyon tehetséges ember csak valami nagyon nincs a helyén.
2009.10.22 08:10:41lacijoci
Ez volt az utolsó alkalom hogy a totalbike oldalát megnéztem. Innentől kezdve már csak olyat nézek, ahol nem infantilis idióták az oldal szerkesztői! Ez az oldal így nagyot fog bukni...
2009.10.22 08:21:03Agyalap
Gzerekek! Mi a különbség a Polski Fiat és az F1-es Ferrari között? Semmi, mert mindkettő hátsókerék hajtású?
Ébresztő! A 125-ös és a MotoGP között fényévnyi távolság van. A gépek súlya, fékútja, kanyarsebessége teljesen más. Lehet, hogy pár év múlva Talmácsi megszokta volna a nagyobb motort, de ezt már nem tudjuk meg. Szerintem maradnia kellett volna a kisebb géposztályban, de az igazi májerek nagy motorral mennek.
Attól függetlenül ne felejtsük el a világbajnoki címét, nem sok ilyenre lehetünk büszkék.
2009.10.22 08:31:28breva
Talmácsi a MotoGp Baumgartnere....
2009.10.22 08:32:59Rozalika
Pont most? Amikor már kezdett úgy viselkedni, mintha ő lenne Valentino Rossi? Sunyi törpe!
2009.10.22 08:45:49joeramirez
Talmácsi nagy erőkkel készülhet további celeb karrierjére! Talán a sörös rekeszeken ugrálás helyett motorozni kellett volna...
Gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni!
Ja és ne jöjjön senki a baumgartner-féle mentegtéssel, hogy övé a legszarabb motor a mezőnyben, mert:
1. senki nem kérte, hogy oda menjen
2. ugyanazzal a mocival a kitúrt japán srác ennyi pontot szerzett, még a nagyobb indulószám mellett is
3. bárki, aki Talma óta bekerült, előtte végzett
Köszönje meg pénzhajhász barátjának, hogy év elején kiugrottak a tutiból. Csak ne sírjon, könyörgöm!!!
2009.10.22 08:46:41repecs
Ja hát igen Sumahert is kirugták a forma1 ből. Aki meg ugyérzi hogy jobb az próbálkozzon.
2009.10.22 08:51:36BocaNegra
Abszolut nem rossz versenyző, de nem is egy Rossi.
Én soha nem voltam tőle elájulva, de azért vmit csak letett az asztalra, és amellett azért nem lehet elmenni szó nélkül.
A MotoGP-ben jobb motorral is sztem csak középmezőnyös motoros lenne, lehet inkább a SB-ben kéne megpróbálnia...
2009.10.22 08:52:24biu
Talma a 125-ben elérte a kompetenciaszintjét. Ennyi...
2009.10.22 08:57:41Csizirájder
Hát érdekesek a hozzászólások, az már biztos. :) Szerintem Talma egy jó versenyző, de ennyi. A VB cím szép teljesítmény, mert rengeteg munka van mögötte, pláne hogy magyarként nem volt könnyű odáig eljutni. Azoban túlzásokba sem kell esni mint ahogy azt sok elvakult, és korlátolt gondolkodású Talma rajongó teszi. Lássuk be, hogy azért Talma nem egy akkora nagy óriási tehetség, hogy isteni magasságokba kelljen őt dicsőíteni, mint azt az elborult agyú rajongók teszik. Ha akkora nagy tálentum lenne, akkor nem 26 évesen lett volna világbajnok a bébikategóriában, ahol tizenéves kis ficsúrokkal kellett csatáznia, hanem legalább a 250-ben kellett volna elnyernie a VB címet. Persze ezt így kívülről nemhéz megítélni, nyilván rengeteget számított volna az is, ha a kezdetek kezdetén jobban felkarolják Talmát, akkor lehet hogy ő sem itt tartana már. Mindenesetre kíváncsian várom hogy mi lesz vele, és azért szurkolok neki hogy a jövő szezonja sikeresebb legyen, és meg tudja villantani a tudását. Ami a civil szerepléseit illeti... hát ez a Sztárral szemben c. műsor... látszott Talmán hogy rohadtul nincs kedve ehhez a majomkodáshoz, de hát a menedzsmentnek nyomnia kell őt hogy szerepeljen a TV-ben.
2009.10.22 09:00:16AK76
Szánalom emberek!!!
És TI mit értetek el az elmúlt években??
Ki beszélt rólatok,a sikereitekről,BÁRMIRŐL??
Tettetek valamit az asztalra??
Jaaaaa,hogy mindannyian jelentéktelen,olcsó kis faszok vagytok,semmitmondó kis szürke élettel,akik lusták mint a szar,de más sikereit fikázni óccsó',és különben is dögöljön meg mert neki van,nekem nincs alapon vegetáltok itt már ősidők óta,meg még vagy ugyanennyi ideig...
Otthon meg ha az asszony megenged egy üveg kőbányait a barátok közt alatt,már császárok vagytok mi??
Hétvégén meg bepattantok a 120hóra vett igniszbe,vissza kettő padló alapon indul a nagy VERSENY,toltok lefele mindenkit a teszkóig meg vissza...
Ez a fajta irigy söpredék sosem fog kipusztulni ebből a szerencsétlen országból...
2009.10.22 09:06:25Nancsi
Van akinek bejön az ugorjunk át pár kategóriát dolog - 1000 esetből 1x -, pl Raikönnen. Első versenyén ideiglenes szuperjogsival szerzett pontot egy közepestől gyengébb autóban. Lett is belőle VB, meg lett sok-sok zséje.
Talmának 1 szint feljebb lépés is gondot okozott (250-ben sem ment igazán a szekér). Sőt, ha belegondolunk 125-ben is csak a legjobb motorral tudott VB lenni. Tehát kb annyit ér, mint egy Jack Villeneuve - amikor +1-2 másodperces járgányt raknak a segge alá, akkor hozza a kötelezőt, de ha már kicsit gyengébb a cucc, akkor fasorban se volt. Villeneuve a jó beszélőkéje miatt sokáig el tudta hitetni, hogy csúcspilóta, Talmának meg a managerének ez 1 évig ment. Innen már csak az a kérdés, hogy csúcs motort tud-e kapni, mert azzal lehet 1-5 helyezett szerencsétől függően. Persze csak ha nem lesz csapattársa, vagy valami tolószékest rakna be konkurenciának. Gyengébb motorral fölösleges próbálkoznia, tökmind1 milyen kategóriában.
2009.10.22 09:08:11Nancsi
AK76:
Hallottad-e már azt a mondást, hogy mindenki magából indul ki?
2009.10.22 09:18:02AK76
Nancsi-
TE hány kört mentél eddig bármilyen vb futamon,akármelyik kategóriában?
várj,kitalálom:
semennyit sem ugye?
aha...értem már...
2009.10.22 09:43:45kaqxar
ismét nem sikerült a helyén kezelni a dolgokat.
1. a motogp megfelelője a forma1. a 125cc meg a felvezető "gokartbajnokság" (froma3000), még ha jóval nagyobb publicitást is kap, mert egy napon rendezik az összeset. így igenis áll a baumgartner hasonlat, bár télleg egy kicsit sántít (talmácsit nem tolták állami pénzből).
2. aki itt a 125ös vb elsőségéről magyaráz, hogy világbajnok volt, az gondolom még 30 évesen is arra lesz büszke, hogy leérettségizett. tényleg nehezebb lehetett elismertséget kivívnia motoros körökben, de ettől függetlenül nem tudott semmit mutatni GP-ben, sőt 250ccben sem vitézkedett. egyszerűen a tehetsége eddig repítette (annyi esze azért lehetett volna, hogyha már keleteurópaiként sikerült felküzdenie magát, akkor nem kellett volna a csapataival összevesznie, még ha igazságtalanok is voltak vele)
ezt kellene elfogadni. fikázni sem kell, legalábbis nem azért, mert a gpben nem megy neki.
2009.10.22 09:47:17hip
Bármi is történik Talma sosem elgé jó. Most meg aztán pláne. Emlékeztek még mikor az első pontokat vártuk, meg egyesek azt, hogy mikor mutatja meg Németh Balázs, hogy jobb versenyző? Ehhezképset mi történt?
A nagyszájúak nem maradtak csöndben, csak témát váltottak
Itt bővebben
http://riderblog.hu/2009/10/22/talmat-kirugtak-by-totalbike/#more-977
2009.10.22 09:59:34Alf
Hajrá Talma!!!
2009.10.22 10:03:41Rozalika
AK76! Szerintem annak is lehet véleménye bármiről, aki "csak" becsületesen él és dolgozik, talán még boldog is és nem olyan frusztrált, mint Te!
2009.10.22 10:09:56motoros15
.."persze, világbajnok lett a 125-öknél...kvázi a gyerekkategóriában eltölltött 7(!!!) év után. akiben van egy kis tehetség, az 1-2-3 év után feljebb vált.."
Káposztakukac
Ott a pont.
2009.10.22 10:18:10Zsolti9014
Az ország nagyobbik része akkor is büszke Rád, Talma! Egy magyar versenyzőnek - mint az már rengetegszer elhangzott- sokkalta többet kell letennie az asztalra mint egy olasznak, spanyolnak, németnek, ahhoz hogy elérjen valamit. Ez a szerződés nem jött be, az egy dolog. Részben benne volt az is, hogy hirtelen váltott túl nagyra, részben meg az hogy kis csapatnál ez is rizikós, hogy elvárják, hogy sz-rból építsen várat az ember. Buttont miért nem fikázza senki? Ő sem 1-2 év alatt lett világbajnok. (félreértés ne essék, nem is kellene fikázni őt se természetesen)
2009.10.22 10:20:55Nancsi
AK76: Azt is szokták mondani, hogy nem kell ahhoz szakácsnak lenni, hogy érezzük hogy elsózták a levest. Egyébként szerintem a Jack Villeneuve-höz hasonlítás még bók is Talma felé.
2009.10.22 10:22:48pollipop
Kedves AK76...
Ezt valahogy nem tudom szó nélkül hagyni...
"És TI mit értetek el az elmúlt években?? Ki beszélt rólatok,a sikereitekről,BÁRMIRŐL??
Tettetek valamit az asztalra??
Jaaaaa,hogy mindannyian jelentéktelen,olcsó kis faszok vagytok,semmitmondó kis szürke élettel,akik lusták mint a szar,de más sikereit fikázni óccsó',és különben is dögöljön meg mert neki van,nekem nincs alapon vegetáltok itt már ősidők óta,meg még vagy ugyanennyi ideig..."
No lássuk csak. Egy világszínvonalú cégnél kemény kritériumoknak megfelelő ESP szenzorok gyártásáért vagyok a felelős, azaz pár millió ember életéért. Ha elkúrom, valaki bemurgel. És lám, megy a szekér, miattam nem lett vérfolt az aszfalton. Lustulni nem lehet, mert ha megáll a gép akkor 28 főnök ugrál a tökeimen. A nevemet nem jegyzik semmilyen nagy helyen, mégis az én "szürke" szar életemnek elég sok értelme van és az én sikereim akár a te életedet is megmentheti, ha padlóig nyomod a gázt egy elkúrt kanyarban.
"Hétvégén meg bepattantok a 120hóra vett igniszbe,vissza kettő padló alapon indul a nagy VERSENY,toltok lefele mindenkit a teszkóig meg vissza..."
Asszem valaki nagyon magából indul ki.
"Ez a fajta irigy söpredék sosem fog kipusztulni ebből a szerencsétlen országból..."
De úgy látszik, a "beszólok mert én vagyok a faszagyerek, aki megmondja a tutifrankót" se akar a nullához konvergálni.
Talmának szurkoltam, szurkolok és szurkolni is fogok. Az, hogy nem jön ki a csapataival, lehet az Ő hibája is. A GP-ben meg nem várnám el 2-3 évig, hogy felmutasson valami "húbazegasztak*rvaéletbe" dolgot. Sumi se kaszálta le a Forma 1-et a megjelenésekor. Szinte észre se vettük Senna és Prost közt...
2009.10.22 10:23:34BlazeHun
Sajnálom! Lehet jobb lesz így neki hosszútávon, mert ez a mostani motor egy rakás moslék a többihez képest!!!!
A 250-ben faszául nyomta! Remélem jövőre is dobogós lesz!
Hajrá Talma! Hajrá Magyarok!
2009.10.22 10:25:09BlazeHun
AK 76! Oltsad őket, megérdemli a sok irigy fax!
Minek jönnek ezek ide egyáltalán!
2009.10.22 10:28:30Nancsi
Zsolti9014: Buttonnak Ross Brawn jó szeme nyert VBt, amikor meglátta a kiskaput a szabálykönyvben, és megcsinálta a dupla diffúzort. Ezzel kapott egy +1-2 másodperces autót az év első felére, és ez elég volt a végső győzelemhez. Ő pont az a kategória mint Villneauve vagy Talma - nem abszolút béna, de +1-2 másodperces járgány nélkül sehol sincs (lásd év 2. fele, csapattárs is rendszeresen megverte).
2009.10.22 10:28:35BlazeHun
HIRIG ÁRPÁD MEG A LEGNAGYOBB FASZKALAP AKIT ÚJSÁGÍRÁS KÖZELÉBEN LÁTTAM SUNNYOGNI ÉLETEMBEN!
EGY KIS SZARJANKÓ!
2009.10.22 10:38:48motoros15
pollipop
Köszönjük hogy bemutattad hogy mivel foglalkozol.De ki kérdezte?Ha 28 főnököd van akkor te ücsörögsz a szalag mellett,és nyomtatott áramköröket forrasztgatsz.Te is beszóló faszagyerek vagy.(de már én is,hála neked)De lehet hogy te vagy az igniszes is.
2009.10.22 10:41:06cornell
Én kitartok Talma mellett, ha szar ha nem mert büszke vagyok rá! Akik meg szidják őt azok öntelt buzi faszkalapok... Nem arról szól a dolog, hogy volt-e világbajnok, mert előtte is ugyan úgy drukkoltam neki, ahogy ezután is fogok. Aki meg fikázza őt annak maradnak az rtl-klubos "sztárok" akik seggnyaló zsidók. Nálam egy sztár van az országban, és ő Talmácsi Gábor... Ennyi
2009.10.22 10:42:51Stock
hangzatos cím, gratulálok..! kb olyan, mintha az jelenne meg a címoldalon, hogy a Total-nulla-bike újságírója kisebbségi.. jah, hogy nem az, hanem felvidéki magyar?! kit érdekel, mi a különbség??!! lényeg a bulváros címválasztás!
nem kirúgták, hanem nem hosszabbítottak vele szerződést! nagyon nem mindegy!
kicsit több tiszteletet várnék azzal a sportolóval szemben, aki magyar motorsport valaha elért legnagyobb eredményét szállította!!!!!!!!!!!!!!
2009.10.22 10:45:33odb
Túl van ez lihegve, mint ahogy anno túl lett lihegve a világbajnoki cím is. Megpróbálta a királykategóriában, nem ment. Meg kellett próbálnia, hogy ez kiderüljön. 2007-ben világbajnok lett, szép és jó. Még jobb lett volna, ha megismétli a következő évben, esetleg nagyobb kategóriában, így sose derül ki, hogy valóban világmegváltó tehetség-e. Szerintem nem, jó versenyző és amíg lelkes volt és harcolt jól mentek a dolgok. Most pedig annyira nem, valószínűleg nem is lesz soha többé világbajnoki dobogó közelében. A magyar sporttörténelembe beírta magát így is, már ez se kis szó. De kár isteníteni és felesleges nekiugrani mindenkinek, aki nem teszi. 2006. előtt az ország 90%-a nem is ismerte ezt a srácot, aztán eredményt hozott és népszerű lett, most nem hoz eredményt és népszerűtlen. Azon versenyzőink, akik még nem hoztak eredményt - legyen az bármilyen sport - általában szintén nem túl népszerűek. A sikerért és a népszerűségért folyamatosan dolgozni kell. A párhuzam Kovács Istvánnal elég jó és a párhuzamra is érdemes figyelni - amint más magyar bokszolók kaptak értelmes menedzsmentet, ők is hozták az eredményeket. Manapság számtalan profi ökölvívónk van. Minden bizonnyal van még tehetséges motorversenyzőnk, majd lesz aki követi Talmát.
2009.10.22 10:54:58BlazeHun
Nem az a baj, hogy nem istenítik, hanem az ha jól megy a szekér mindenki éljenez, beáll a sorba, amikor valamiért nem megy akkor egyből lehúzzák az embert. Így van ez mindenhol egyébként!
Én azért megvetem azokat akik belerúgnak az éppen gyöngébe és vállig bebújnak az éppen menő sexxébe!
UFF!
2009.10.22 10:57:07pollipop
Kedves motoros15,
Folyamatmérnök vagyok és Toyotás, de mint írtad marhára nem érdekel ez téged. A saját példám mindössze arra szolgált, hogy a "senki" is valahol "valaki". Ha a "senki" takesz nem visz budipapírt a WC-be, elég gázos a sz*rás, stb. Mindössze erre akartam ráébreszteni AK76-ot, de már megtanulhattam volna, hogy a "Total"-os hírek kommentálói valahogy teljesen más világban élnek, mint én. Ez lehet, hogy az én hibám.
OFF
2009.10.22 11:01:50MágnesPeti
pollipop: kicsit off de mit jelent az hogy "bemurgel"? ESP?
2009.10.22 11:06:15Harkov
Minden tiszteletem Talmáé de 7 szezon tapasztalatával 26 évesen 15-16 éveseket megverni szerintem elég kézenfekvő.Ő inkább a nyugodtságával és a rutinjával nyert VB-t nem a tehetségével.
Ez sajnos a mostani szereplésein is látszik.
2009.10.22 11:06:42stevenzero
Néhány, vállaltan laikus megjegyzés:
AK76- ha elfogadom az érvelésedet, akkor tulképpen nincs értelme szurkolni, véleményt alkotni filmről, sportról, zenéről, stb., ha az ember legalább ugyanolyan szinten nem műveli?!NORMÁLIS VAGY??? Szereted a tojást?Igen?Tudsz tojni!?
Ezek után:
1. a 125-ben vb-nek lenni 26 évesen? Néhány kölyök az idén 15-16.
2. szemét menedzserben feltételenül hinni?
3. MOL-tól 100 millás "bevásárlást" elfogadni?
4. a magyar média bohócának címét elfogadni? ( a média felelőssége óriási!)
A kommentelők részéről a "magyar gyerek, hazafi" emlegetése enyhén szólva nevetséges, akinek kétsége, ellenérve van az nem "hazafi". Szánamalmas. Mellesleg érte szólok, nem ellene. Valaki említette Szávait. Dettó.
Senki nem vonja kétségbe a (sztem közepes) képességeiket, de ennyi. Nem világszám, sok tényező nem teszi lehetővé. Talma idei éve katasztrófa és sztem ez őt kellőképpen frusztrálja is. Lehet médiában "pontszerző helyen célba érni", de az sajnos egyúttal mindíg az utolsó hely is (márha estek ki előtte) gyerekek! Legyetek reálisak!!!
2009.10.22 11:09:50motoros15
Vannak hazánkban jó motorosok.Néha ki kéne látogatni a Hungaroringre.Szép köridők,saját motorokkal,"apró" tuning cuccokkal.Van utánpótlás ,csak körül kellene nézni.
2009.10.22 11:11:30pollipop
Bemurgel => meghal
ESP => menet stabilizáló, a kanyarból való kitörést gátolja meg a kerekek egymástól független fékezésével
ESP = Electronic Stability Program
2009.10.22 11:14:53motoros15
Mágnes Peti
ESP:
A Electronic Stability Program vagy röviden ESP a pályaelhagyásos balesetek számát hivatott csökkenteni, ha a gépkocsi a saját tengelye körül hirtelen elfordul, a kormánymozdulatokra nem megfelelően reagál, akkor elveszti a stabilitását. Az ESP az irányeltérési szögsebességet méri (rezgőhengeres girométerrel), és ha ez eltér a normálistól, az ESP beavatkozik. Szükségtől függően vagy csak a kerekekre leadott vonóerőt mérsékli, vagy, ha ez kevésnek bizonyulna, egymástól teljesen függetlenül fékezi a megfelelő kerekeket is.
OFF
2009.10.22 11:44:33hoseman
"Talmagóó soha ne add fel" :)))
istenem de szánalmas ez a csávó,..meg a többi sültbolond aki anno kiverte a répát mikor ez a bohóc-("ne fürgyéé le!")(jajj istenem ...még a motorján is rajta volt ez az ostobaság...de kurrva jópofa..)- világbajnok vagy mi a fac lett....most meg nem merik vállalni csalódottságukat önnönmaguk előtt:)))
2009.10.22 12:02:59Asszeretnémondani
Kedves Fikázók!
A Talma tehetségét megkérdőjelezni vagy butaság, vagy hozzá nem értés! A tehetsége miatt figyeltek fel rá a KTM-nél és az Asparnál is. Azért mert rossz motorokkal is villantott, mint Malaguti és privát Honda. De az is lehet, hogy Martinez, vagy Bartold úr tévedett és nektek van igazatok. VB címet találni 125-ben nem lehet, ahol tizenhat éves tehetséges gyerekek átharapják a nyakadat egy pozícióért. A Moto Gp nagy ugrás volt és erről a bicikliről még alig ér le alába, de ez a bicikli ebben a mezőnyben csak egy háromkerekű. Egy technikai sportnál kell a technika is a győzelemhez, furcsa nem!
A Fakertészék Zsótijához hasonlítani Talmát, a Talmára nézve sértő. Vettem a fáradságot anno és megnéztem a Zsóti honlapján az eredményeit. Soha, sehol, semmilyen sorozatban nem volt említésre méltó eredménye. A mi pénzünkért versenyzett a saját örömére. Kutya, no!
Legyünk büszkék a Talmára, mert ő már letett valamit az asztalra! HAJRÁ TALMA!!!!!
2009.10.22 12:12:13Garibaldi69
A fanyalgóknak !Gábor egy "motorszűz" országból lett világbajnok, ami a mesebeli szabólegény kategória. Nem ment a Gp-ben, hogy miért, sohasem tudjuk meg. Azonban, ha jövőre Moto2-ben sikerül helyet találni és miért ne sikerülne?, és a Honda nem tol alá szar vasat, amit nem lehet kizárni/még ha elvileg azonosak is lesznek a motorok/ akkor jövőre megint nagy lelkesedés lesz ebben az országban, ugyanis: idén a 800-as kategória maga volt a dögunalom, még a F1 is izgalmasabb volt, szerintem jövőre sem lesz másképp. A 600-as gépeknél pedig túl nagy különbség biztosan nem lesz, tehát verseny lesz, abban pedig Gábor nagyon jó. Megmondom őszintén én a Gp-ben is nagy villantást vártam, az nem jött be, bár még van 2 futam, ahol azért lehet valami, de a Moto2-ben, már ha lesz helye, érmes helyezést, de ami fontosabb, izgalmas versenyeket várok. Én nagyon megörültem a hírnek, Hajrá Talma!
2009.10.22 12:15:17Rozalika
BlazeHun! Szerintem nem természetellenes dolog, ha a sikeres embereket és teljesítményeket éljenezzük, a kudarcokat pedig nem! Nekem Talma sport-teljesítményével semmi bajom, viszont inkorrekt, sunyi viselkedése miatt felettébb unszimpatikus.
2009.10.22 12:18:02atabi
mind1 ki mit ugat a karaván halad.
semmi közünk talmához azt csinál amit akar.
náluk a pénzről szól minnden, a szurkolók véleménye az utolsó.
a moto gp előtti eredményei jók voltak,de a múltból itt nem lehet megélni.
2009.10.22 12:19:02atabi
és egyetértek Rozalikával
2009.10.22 12:22:18AK76
Kedves Pollipop,és kedves többiek!
Na akkor még egyszer,hátha most sikerül:
1.)kinek nem inge,nem veszi magára....
2.)A VÉLEMÉNNYEL,a SZURKOLÁSSAL semmi baj,mindenkinek lehet,ez a "szabadság földje",a sárga irigység által táplált fröcsögésre próbáltam reflektálni,hasonló stilusban,a megszólított réteg ezt igényli,ezt érti alapon.
3.)Kvázi fütyülök rá hogy Talmácsi mikor,hol,mivel motorozik,mit nyert,stb,csupán a megfelelő példa az ő személye,arra a jelenségre amit SEHOL SEMELYIK tőlünk nyugatabbra lévő országban nem tapasztaltam,nevezetesen azt a rosszindulatot,azt a bizonyára szellemi,és anyagi nyomor által táplált lekicsinylést,köpködést,a másik felé,minek megléte LEHETETLENNÉ teszi az általunk olyannyira áhított nyugati színvonal eljöttét.
2009.10.22 12:25:33cb600f
Utolsó bárki tud lenni, szóval érthető a döntés.
Viszont nem biztos, hogy ennél jobbra más képes lesz ezzel a motorral...
2009.10.22 12:30:30Rozalika
AK76! Fogadd el, hogy így kerek a világ! Nyugodj meg, menj el kirándulni, gyönyörű az idő! Vagy szexelj egy jót, s mindjárt szebbnek, nyugati színvonalúnak látod a világot! Puszika!
2009.10.22 12:32:05Gremlin
Nem kell se esztelenűl fikázni,se pedig csontig benyalni neki.Helyén kellene kezelni amit elért és ahol tart most.
2009.10.22 12:44:25Tell Vilmos
Sajnálom Talmát! Azért technikai sportban olyan sok magyar még nem nyert! Max 1-2 éve van még, de VB-t már aligha fog nyerni...
2009.10.22 12:44:39AK76
Kedves Rozalika!
Csak hogy még plasztikusabb legyek.
Bécs mellett dolgozom,és lakom,egy kis faluban.
Odakint megvettem gyermekkori álmomat, egy 126-os kupét,szép lassan,ahogy a pénz engedte,felújitgattam,és amikor kész lett,a szomszéd átjött két üveg sörrel,gratulált,elfecsegtünk a régi idők kocsijairól,és együtt örvendeztünk a jó idő miatt.
Itthon ugyanez a szitu,a kocsi egy C vectra,a különbség csupán annyi hogy nem jött át a szomszéd gratulálni,hanem napokig köszönni sem volt hajlandó,hallottam a pusmogást,"mibül' telik neki vajon",aztán egy hónapra rá jött a négybetűs állami rablószervezet,mert valamelyik szánalmas nyomorult rám hívta,vagyonosodás ürügyén...
Én ERRŐL beszélek itt is..
Egyébként igazad van,klassz idő van,éljen a nyugalom,a természet,és a szex.:)
2009.10.22 12:51:16Stock
hoseman: sültbolond, aki örült anno Gábor sikereinek?!
ezek szerint te nem szereted a sportot... akkor nem értem minek kommentelsz egy sporttal kapcsolatos cikkben?!!
"világbajnok vagy mi a fac lett...."
elmesélem, hogy a motorsportban ez az elérhető maximum!!
azért ennyire erőltetetten nem kéne nagyokat mondani, mert a pimitivitás visszafelé sül el!
2009.10.22 12:54:08vércseharcsa
a sok talma rajongó azért tisztában van azzal, hogy honnan szedte talma apuka a motorozáshoz a pénzt?
azzal is tisztában van, hogy az ungarische motorsport a legátláthatatlanabb pénzmosodája volt az ungarische olajmaffiának (ami köztudottan persze NEM létezik)?
nincsenek tisztában vele?
akkor talán kussoljanak!
2009.10.22 12:54:38Egu
Én sajnálom Talmát...A 250-ben kellett volna maradni, mégha a médiajogok így-úgy alakultak is. A MotoGP kitérő után nem is marad médiajoga, mert nincs mire. Ezt a menedzsmentje baszta el, mert gyorsan akarták kivenni a pénzt Gáborból...
Az látszott, hogy a 125-250 váltás is igen jelentős volt. Személyes véleményem szerint Talmának már sokkal korábban felfelé kellett volna lépni, mert túl sok időt ragadt a 125-ben. Mások vb dobogó nélkül is feljebb lépnek, mert a céljuk a magasabb kategória.
Gábor világbajnok akart lenni, az is lett! Igaz, soha nem mondta, melyik kategóriában szeretné elérni a címet, de ezzel nincs is semmi baj. Magyarként ennek is örülünk. De ez egy technikai sport, itt van fent és lent. Néha ilyen gyorsan egymásután.
Az meg, hogy gyakorlatilag a 125-ből végülis a gp-be ugrott...Háááát. Jut valaki eszetekbe, aki 125-ből 250-et kihagyva felugrott és ott tudott lenni a top 10-ben folyamatosan (nem csak 1-1 versenyre)?
2009.10.22 13:01:13Rozalika
AK76! Egyetértünk. Nekem tetszik az USA-ban használatos szlogen is: "Nem irigykedni, utánozni!" Tagschön! Alles gut!
2009.10.22 13:07:14baxigáz
Hát igen, ez a magyar módi. Ha vakinek nem megy, rögtön temetjük.Bezzeg azt senki nem nézi, hogy honnan jött és hová ért, mint magyar...a semmiből.Itthon mi semminek nem tudunk örülni, de legfőképpen megbecsülni....akár még egy tizedik helynek is, bezzeg máshol, ha valaki hazaér pl. az olimpiáról tizedikként ünneplik.Itthon meg...csak a fikázás marad, támogatás meg nuku.Érdemes megnézni, hogy pl. az európai országok mit költenek sportra és mi mit költünk.Kíváncsi lennék arra, hogy aki leáll fikázni, mit sportolt, illetve sportolt-e valaha és tudja-e, hogy micsoda munka,lemondás és legfőképpen pénz van egy-egy eredményben. Egy ember mellé nem csak akkor kell odaállni, amikor szállítja az eredményeket, hanem akkor, amikor nem, sőt legfőképpen akkor, de természetesen a Talmának is el kell gondolkodnia, hogy hol a helye - mármint, hogy az anyagi és technikai képességei mellett hol kellene indulnia -.
2009.10.22 13:08:39benkoo
sajnálom őt. de a pénz és a teljesítmény beszél...
2009.10.22 13:24:36röntgenszeműlány
Közeledik a lengepenge, igen gyorsan.
http://holnapiujsag.blog.hu/2009/09/02/2036_iden_a_lengepenge_veben_indul_talmacsi_gabor/fullcommentlist/1
2009.10.22 13:33:50feketebarany666
Fizikailag van gond vele, nem birja a csukloja stb.
2009.10.22 13:44:07indapasssucks
kirakták, mert szarul megy a csapatnak és nem hozta azt, amit elvártak. kis hupli, megy tovább.
nem az a legény, aki adja, hanem aki állja, és butaság leírni valakit, aki már ennyit lerakott az asztalra.
részemről nem gondoltam, hogy azért végigveri az összes kategóriát, mert 250-ben elért valamit, meg hát ez egy technichnikai sport, nem foci, ahol csak a labdát meg a bokákat kell rúgni.
az meg, hogy elül a médiabuzz, csak jót fog neki tenni, meg esni :)
2009.10.22 13:46:25Stock
vércseharcsa:
hatalmas baromságokat írtál...
de legalább a konzekvenciát sem vontad le, hogy miért tetted...
akkor most ne szurkoljunk Gabinak mert te ezt állítod, vagy akkor nem világbajnok, vagy most mi van?! :-DD
2009.10.22 13:46:52indapasssucks
"Legyünk büszkék a Talmára, mert ő már letett valamit az asztalra! "
rolf. hüje. mifaszért lennél büszke más eredményére. legyél az a sajátodra.
dolgozz keményen, és járjál ki pályázni. ha van tehetséged meg elszántságod, talán lesz belőled valaki.
Addig meg ne verd már magad mások sikerére, ez nem pornó.
2009.10.22 13:47:39DonGatto
Azért nem aggódom érte, celebként kényelmesen el fog éldegélni így is, az utóbbi időben úgy is egyre inkább ez az oldala dominált.
2009.10.22 13:55:24Bangó Tarzan
pollipop: te pont ugyanolyan gyökér vagy (már bocs), mint az akinek a levelére válaszoltál. Én is gyökér akarok lenni, ezért írok neked:
1. Sikertelen vagy. Ez tény. "28 főnök ugrál a tökeimen" mondat mindent elárul. Sikeres esetleg a 28 főnököd főnöke és/vagy a cég tulajdonosa.
2. Nem hal meg senki ha te elkúrsz valamit. Kirúgnak a cégtől, és felvesznek mást helyetted. A szart gyártmányt meg kiszűrik, nem kerül beépítésre... (ha esetleg válaszolnál erre, a mondatom minden egyes betűjét értelmezd, ha kihagytam esetleg bármit is, az szándékos)
3. A válaszleveleddel beszóltál a másiknak, azaz te sem konvergálsz a nullához.
4. Én sem.
--------
Amúgy meg mind gyökerek vagytok, mert egymást ba..átok ahelyett, hogy értelmes vitát folytatnátok a témáról. Személyeskedtek, mert kö**ögök vagytok. Meg bunkók is. Én meg eszeveszett hülye, hogy reagálok rá. :)
Amúgy Talma világbajnoki címe számomra egyenértékű bármelyik világbajnoki címmel. A kategóriájában első lett, mindegy hány év után. A GP fölé emelhetjük mondjuk a repülősöket, és máris azt lehet mondani, hogy Valentino Rossi világbajnoki címe ló**szt sem ér mondjuk Besenyei Péter Red Bull Racing VB címével szemben. Ő 3D-ben versenyez. Persze baromság ez az összehasonlítás, de ha már mindenáron kötözködni akarunk...
2009.10.22 13:58:11ajvéból jelentik
Nem kéne Talmácsit szidni, egy ritka tehetséges motorversenyző akinek lehet, hogy nehéz volt ez a GP motor, rossz a menedzsere vagy egyszerűen csak pechsorozat sújtotta de aki látta őt versenyezni korábban az nem mondhat semmi rosszat a képességeiről, küzdeni tudásáról stb. Nem csak addig kell ünnepelni valakit amíg sikeres. És remélem, nemsokára újra az lesz!
2009.10.22 13:58:43solesz
Talma...
Pprobléma Talmácsival az, hogy rossz a közönségkapcsolata.
A TV2-n az a műsor amiben Talmácsi volt a vendég megbukott, ugyanazon műsorban a Majka és a Ganxsta jó nézettséget produkált.
Ez a Talmácsi elmotorozgat, de nem került be a hazai köztudatba, illetve nem egységes a megítélése.
Nyert egy MotoGP vb-t ami szép teljesítmény, egy olyan versenyzőkörnyezetben ahol messze ő volt a legidősebb. És az alábbi vicc szerint ez nem feltétlen erény:
3-ikos fiú az apjához: Apa, az hogy lehet, hogy 40 centivel magasabb vagyok az osztálytársaimnál?
Apa: úgy, hogy rohadt gyorsan nőttél.
Fiú: és az hogy lehet, hogy a cerkám 5 centivel hosszabb, mint a többieké?
Apa: hát úgy fiam, hogy az is gyorsan nőtt.
Fiú: és miért van nekem körülötte szőr és a többieknek miért nincs?
Apa: azért fiam, mert te már 15 éves vagy, az osztálytársaid meg még csak 9 évesek.
2009.10.22 14:00:50vércseharcsa
stock,
te meg persze hülye vagy és tájékozatlan. nem tudom melyik a roszabb.
a legroszabb viszont az, hogy tudás és kritika nélkül löttyented ide azt a szart amit a koponyádon belül kéne tartani:
te szerencsétlen retardált kis kültelki paraszt!
2009.10.22 14:06:28solesz
Bocs, 125-ös vb-t nyert, elírtam.
2009.10.22 14:17:26Stock
vércseharcsa: konkrétumok nélküli vagdalkozásoddal csak a saját primitivitásodat prezentálod...
én jót mulatok rajtad! :-DD
bár nem értem, hogy miről ugatsz, mert ahoz, hogy megfogalmazd a buksidban levő káoszt túl ostoba vagy!! :)
2009.10.22 14:19:25BlazeHun
KÁR EZEKNEK ELMAGYARÁZNI!
IRIGY FAX EZ MIND!
A SETÍTEKNEK:
INDEX CIKK, FŐOLDAL:
TALMÁCSIT NEM RÚGJÁK KI!
2009.10.22 14:20:04BlazeHun
A SÉRÜLTEK KEDVÉÉRT:
http://sportgeza.hu/motogp/2009/10/22/talmacsival_megis_targyal_2010-rol_a_honda/
2009.10.22 14:36:04Stock
kedves Zirig Árpád:
"A világbajnok magyar motoros szerződése a szezon végén lejár, nem rúgták ki. A Scot Hondának még nincsenek versenyzői 2010-re, De Angelist és Talmácsit is szerződtetnék. A magyar menedzsere, Stefano Favaro nem érti a rémhírterjesztőket."
hivatalos helyreigazítást kérnék, ezügyben a total-nulla-bike oldalon!!
2009.10.22 14:39:28samadar 2
Szerintem meg egy nagyképű nincstelen senki ez a Talma,akinek óriási szerencséje volt,jóidőben volt jó helyen!
Egy fokkal jobban motorozik,mint józsibácsi simsonos unokája.
Stefano meg egy homokos olasz,akit mindenki utál kecskeméten.(is)
2009.10.22 14:42:46Stock
samadar 2: és csak te vagy helikopter.. :-DD
ismered?! ha ismernéd sok mindent mondhatnál róla, de hogy nagyképű... pfff!!
"Egy fokkal jobban motorozik,mint józsibácsi simsonos unokája"
nagyon nagyot akarsz mondani, amivel csak magadat égeted.. :))
"senki ez a Talma,akinek óriási szerencséje volt,jóidőben volt jó helyen!"
remélem jövőre neked lesz ekkora szerencséd, hogy bajnok legyél a gp-n... :-DD
2009.10.22 14:45:00Gremlin
http://www.nemzetisport.hu/nso_cikkhozzaszolas/?cikk_id=2004064
2009.10.22 15:05:47Pilgram
jaj mit pörögtök má, átvettek egy alaptalan hírt, na hát ittenkém mi van akkor? a gphírek meg egyébként elég megalapozott szokott lenni, szóval nem kell itt az arcotokon pörögni, nyugudtság van, sétáltassatok csigát, vagy szedjetek hangyát.
2009.10.22 15:08:46oktatas
Na a rosszindulatú fröcsögőknek egy kis morzsa :-).
http://sportgeza.hu/motogp/2009/10/22/talmacsival_megis_targyal_2010-rol_a_honda/
2009.10.22 15:15:30INSIDER
NATURAL BORN LOSER!!!!!!!!!!!!
2009.10.22 15:35:14Asszeretnémondani
Kedves indapasssucks!
Nagyon félre értettél engem, de nem baj. Én nem foglak téged lehülyézni, mert biztos jó fej vagy, csak most indulatból írtál.
Hosszú boldog életet kívánok neked és álljon a cerka, mint a cövek!
2009.10.22 16:38:17muz
Jééézus atya úúúúristen!!!!
2009.10.22 18:43:43pollipop
Kedves Bangó Tarzan,
El lehet kúrni olyan ponton olyat, amitől meghalhat valaki. Hidd el, elég jól ismerem a szenzort. Persze a kezemen és lábamon együtt nem lehetne megszámolni, hogy hány "biztonsági kapu" van. De volt már olyan, hogy a szenzor ölt. Német autópályán 200-as tempónál meghibásodott a szenzor és úgy döntött a rendszer, hogy befékezi az egyik első kereket. No comment. Ez amúgy elég rég volt, még bőven az én érkezésem előtt, valamikor az első generációs darabnál.
Amúgy alapvetően igazad van, és bocs AK76!
Peace!
2009.10.24 17:08:15Grooove
A FORMA 1 -ben volt olyan világbajnok aki hosszú évekig az utolsó helyeken végzett és semmi nem utalt arra , hogy valaha is első lesz.
(Mansell , Hakkinen stb...)
( egy friss példa JENSON BuTTON)...
Nem hiszem , hogy bárkinek is "tehetségtelenezni" és köcsögözni kell egy versenyzőt ha nem nyer.
Talma nem tesztelhetett eleget az új motoron már rögtön versenyezni kellett az új géppel.
Már 2 verseny lement és akkor hallottam a rádióban egy olyan riportot amely szerint "éppen hogy csak ismerkedik az új motorral .... meglepő erők hatnak stb..."
13.000 -es fordulatig húzza a gázt de tudja , hogy 17-19.000 kellene....
Hm ... talán még egy kis idő kellene...
A csapat nem egy elsőosztályú csapat mégis milyen eredménynek kellett volna kijönnie ebből ?
2009.10.26 22:14:54pepetigris
Hogy mi lesz jövőre az szerintem még csak találgatás, de az, hogy még mindíg nincs GP pályánk az már több mint ciki. Előszőr jött a Battai verzió, most meg ez a Balatoni.....kíváncsi leszek.
A HRing meg köztudottan alkalmatlan.
Egyébként meg messzemenően egyetértek AK 67 hozzászólásaival!
Plussz volt még egy-két építő jellegű, de az összes többi fikázó egyenesen érthetetlen, hogy hogyan kerül egyáltalán internet közelébe...