Hétszáz rendőr megy Debrecenbe

2010.03.10. 07:39 - Hírszerkesztő

Több száz rendőr érkezik családostul augusztus 3-án Debrecenbe, Európa legnagyobb rendőrmotoros ügyességi versenyére és bemutatójára. Győri Gyula, a rendezvény szervezőbizottságának elnöke sajtótájékoztatóján elmondta: a Nemzetközi Rendőrmotoros Szervezet (IPMC) 64. alkalommal rendezi meg az International Police Rally nevű csillagtúrát, amely Európa legnagyobb ilyen jellegű rendezvénye.

A kontinens tucatnyi országából érkező mintegy hétszáz résztvevő a nyitónapon felvonul a város főterén elhelyezendő célvonalig. A szakmai zsűri ezt követően értékeli megjelenésüket: pontozzák az egyenruhák szépségét és eleganciáját, a motorral és autóval érkezők bevonulási alakzatát és nem utolsó sorban a pontosságot, hiszen legkésőbb délután 4-ig mindenkinek be kell gurulnia. A nyitóest zászlófelvonással és közös bemutatóval zárul - vázolta a program részleteit Győri Gyula.

A motorosok ezt követően két napig ügyességi vetélkedőkön vesznek részt, majd közös motoros túrán meglátogatják Debrecen és a Hortobágy nevezetességeit. Reinhard Moser, az IPMC osztrák elnöke elmondta: számukra a csillagtúra - amely nevét a kontinens minden részére csillagszerűen elszórt tagszervezetekről kapta - egy küldetés is a nemzetközi tapasztalatcserében. A rendfenntartó szervek képviselőinek kiváló alkalom, hogy könnyed formában, hangulatos rendezvényeken szakmai témákat is megvitassanak.

Házigazdaként Debrecen egyben nagyköveti szerepet is játszik Románia irányába, hiszen ott még soha nem szervezték meg a seregszemlét, de még csak az országhoz ilyen közel sem. Az elnök párhuzamot vont az első, 1992-es magyarországi csillagtúrával: az akkori esemény az első volt az egykori keleti blokk területén.

Az IPMC 1930-ban kezdte meg működését, de a túrát csak az ötvenes évek óta rendezik meg. A szervezetben mintegy félszáz motoros rendőrrel rendszeresen képviseli magát Magyarország, amely most harmadik alkalommal ad helyt a rendezvénynek. A családokat motoros felvonulással, díszszemlével és koncertekkel váró találkozót Debrecen városa a 2010-es nagyrendezvényei közé sorolta.

Szóljon hozzá!

Kommentek

  • 2010.03.10 10:17:02DonVincenzo

    Jááááájj!
    Én is debreceni vagyok és remélem,hogy csekktömböt nem fognak kiosztani nekik. :)

  • 2010.03.10 10:28:24Rák Attantam

    Már azt hittem, végleg letelepednek, mint anno a hajdúk. :)

  • 2010.03.10 11:25:44MrSubmarine

    És mikó lösz ez?

  • 2010.03.10 11:28:29Rák Attantam

    A cikk 6-7. szava. :D

  • 2010.03.10 11:48:21Öreg Sam

    A rendőrség motorosaitól ments meg Uram minket...

  • 2010.03.10 12:18:17muz

    Így is van itt elég(sok).

  • 2010.03.10 13:08:44gumitamin

    Szerintem jó buli lesz, hajrá!

  • 2010.03.10 13:46:5833621

    Ez jó buli lesz, megkel nézni személyesen.

  • 2010.03.10 15:01:35fajitas

    33621: nem "megkel", hanem "mekkel" nézni személyesen. Helyesírás rulez!

  • 2010.03.10 16:30:33karivara

    A 2db motoros rendőrlány is megy? Vagy csak a kandúrok? :-)

  • 2010.03.10 16:39:25átlagmotoros

    fajitas: ezt ugye csak viccbők írtad? Mert különben "megkell" tanulj helyesen írni. Helyesírás rulez!!!:D

  • 2010.03.10 18:12:59sios

    meg kell

  • 2010.03.10 18:13:38sios

    :))

  • 2010.03.11 06:25:07átlagmotoros

    sios: nézz utána, mert a "megkell" és a "meg kell" is helyes, szövegkörnyezettől függően! :))

  • 2010.03.11 17:28:15pannonkondor

    Király lesz, ha tehetem megnézem, mert amit némelyik a motorral művel, az nem semmi. Mondjuk engem motoros rendőrök még sose basztattak, az autósok meg kimondottan kedvelhetnek, mert időnként látom hogy integetnek az út mellett, és én igyekszem is mindig visszainteni. Ez szép tőlük. Bár egy barátom szerint ilyenkor azt szeretnék, hogy megálljak. Nem értem miből gondolja, alig ismerek rendőrt??:))

  • 2010.03.11 18:47:53szemmellato

    fajitas: gondolom nem ilyen kommentekre számítottál... :-)

  • 2010.03.15 22:33:46falfirka

    anyám... már előre látom,hogy police coloros ittas motoros bandák fognak randalírozni Debrecen kűlvárosában !!
    kíváncsi fáncsi vagyok,hogy belterjes, hungarien presidentes coloros talpig kemény sötét napszemüveges motoros huszárjaink kimerészkednek- e aznap ?
    csakúgy..

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.