Ő is harminckilenc évesen lesz világbajnok?

2010.05.10. 11:20
2

Hihetetlen ez az ember. Vicces lenne azt mondani, hogy élete nagy formájában van, hiszen akkor mit mondanánk arra az időszakra, amikor négyszer lett világbajnok a 250 GP-ben? Edzett? Nem. Viszont jött utána rengeteg kudarc, amibe a pletykák szerint beleroppant Max Biaggi. A Superbike világbajnokságot is az öregfiúk játszóterének tartották sokszor a rossz nyelvek, az olaszt meg azzal vádolták, hogy átjött pénzért motorozni. Pedig a Kalóz hihetetlen klasszis. A hétvégi monzai Superbike versenyek után őt tartják a végelszámolás legnagyobb favoritjának.

Első verseny

Izgultunk, nem történt semmi, aztán megint izgultunk, és megint nem történt semmi... és ez így ment folyamatosan, az első körtől az utolsóig. És az ember az összes ujján lerágta tövig a körmöt, egy olyan futamon, ami a Superbike mércéhez képest nem volt egy nagy was ist das.

3

Viszont maga a lehetőség, az ígéret, az ott volt folyamatosan. Elég lett volna egy aprócska hiba, vagy egy hajszálnyival kurtább köridő az üldözőktől, hogy a vért a fejbe pumpálós, gyomorgörccsel végigdrukkolt futamot nézzünk végig.

Aránylag kevés kör után kiderült, hogy Biaggi, Toseland, Cutchlow és Haslam között fog eldőlni a dobogó sorsa. Utóbbi volt az egyedüli, aki be is tudta vinni a maga kis támadását Maxnak; azonban Leon mindössze két körben tudott még elsőként átrohanni a célvonalon. Utána jött megint Biaggi, precíz vezetéssel, hiba nélkül. Meg egy piszok jó motorral. Félelmetes, hogy másfél szezon alatt odáig jutott az Aprilia, aminek a BMW például még a közelében sincs. Pedig együtt kezdték, ugyanarra a szezonra építették meg a motort, csak a németeknél nagyobb volt a hírverés.

5

Másképp alakult volna Jonathan Rea versenye, ha nem rontja el a rajtot. A tizenegyedik pozícióba visszacsúszott brit hatalmas felzárkózása a táv negyedéig tartott: körről-körre futotta a legjobb köröket, de végül túlerőltette, és elcsúszott a Honda eleje.

Az első négy pokoli iramot diktált, a verseny felénél már teljesen kiúsztak a többiek látóteréből. Toseland, Haslam és Crutchlow folyamatosan egymást érték, és bár soha nem kerültek támadópozícióba, Biaggi sem pihenhetett. Egy pillanatig úgy tűnt, Leon valahonnan erőtartalékokat mozgósít, amikor bedarálta mindkét yamahást. Ment is volna tovább Biaggi után, de a nagy igyekezetben lesodródott az ívről az egyik sikán kijáratánál, ahol Toselandék gyorsan visszaelőzték.

6

Egy csíkra felfűzve, mint a gyöngysor, úgy motoroztak négyen az utolsó körökben, de támadni senki nem tudta Biaggit. A kanyarokban jó volt az öreg, az egyenesekben meg olyan erőfölényben van az Aprilia, hogy a Yamaha még szélárnyékból sem tudott kipattanni mögüle. Végül Biaggi, Toseland, Crutchlow sorrendben értek be.

A Ducatiról nem véletlen nem esett szó. Saját maguk árnyékai lettek az elmúlt kér versenyen, és ez különösen a tavalyi bajnokesélyes Noriyuki Hagára igaz. Nem volt értékelhető megmozdulása az elmúlt két versenyhétvége alatt, és senki nem érti, hogyan mehettek egyik pillanatról a másikra ennyire félre a dolgok.

Eredmények:

1. Max Biaggi ITA Aprilia Alitalia Racing RSV-4

2. James Toseland GBR Yamaha Sterilgarda YZF R1 +0.247

3. Cal Crutchlow GBR Yamaha Sterilgarda YZF R1 +0.297

4. Leon Haslam GBR Alstare Suzuki GSX-R1000 +0.958

5. Leon Camier GBR Aprilia Alitalia Racing RSV-4 +4.493

6. Ruben Xaus ESP BMW Motorrad S1000RR +7.343

7. Michel Fabrizio ITA Ducati Xerox 1198 +7.369

8. Troy Corser AUS BMW Motorrad S1000RR +9.344

9. Tom Sykes GBR Kawasaki SRT ZX-10R +15.338

10. Sylvain Guintoli FRA Alstare Suzuki GSX-R1000 +16.761

11. Noriyuki Haga JPN Ducati Xerox 1198 +16.921

12. Max Neukirchner GER Ten Kate Honda CBR1000RR +22.231

13. Shane Byrne GBR Althea Ducati 1198 +22.602

14. Carlos Checa ESP Althea Ducati 1198 +22.742

15. Jakub Smrz CZE PATA B&G Racing Ducati 1198 +26.266

16. Luca Scassa ITA Team Supersonic Ducati 1198 +26.415

17. Lorenzo Lanzi ITA DFX Ducati 1198 +26.968

18. Chris Vermeulen AUS Kawasaki SRT ZX-10R +36.964

19. Roger Lee Hayden USA Team Pedercini Kawasaki ZX-10R +51.646

20. Broc Parkes AUS Echo-CRS Honda CBR1000RR + 1 kör

Második verseny

A kérdésre, hogy Biaggi tud-e duplázni, félig már a rajtnál megkaptuk a választ. Toseland szerencsétlenül sodródott bele az első kanyarba, összeakadt Jonathan Reával, magukkal rántották Ruben Xaust is: hármas bukás. Így abból a négyből, aki veszélyes lehetett volna Maxra, kettő egy árva kör megtétele nélkül írja ki magát a küzdelemből.

masodikverseny1

Ami innentől jött, az Biagginak rutinmunka. Az elején még négyen tapadtak rá: Crutchlow, Haslam, Corser és Sykes. Haslam ismét be-betekintett az Aprilia mellé a féktávokon, egyszer be is fogta Maxot a sikánban – az olasz annyival intézte el a dolgot, hogy a célegyenesben egyszerűen kikerülte a GSXR-t, és kész.

masodikverseny2

Aztán ahogy elkezdett durvulni a tempó, ugyanabban az ütemben kezdtek el lemorzsolódni az üldözők: először Sykes szakadt le a vezető bolyról, majd Corsernek kellett belátnia, hogy ezekhez a köridőkhöz még nem érett meg a BMW.

Crutchlow már alaposan dolgozott Biaggin, támadgatta jobbról-balról, amikor Haslam vétett az egyik féktávon: ez a mögötte jövő Troyt is kibillentette a ritmusból. Cal és Max így ketten maradtak, hogy eldöntsék, kinek jár a huszonöt pont. A tizenharmadik körben azonban olyan történt, amivel senki nem számolt: Crutchlow alatt egyszerűen megállt a Yamaha.

Innentől kezdve Biagginak csak be kellett osztani azt a néhány másodperces előnyt, amit Haslamékkal szemben szedegetett össze a yamahással való meccselés közben. Végül kényelmes, 4,5 másodperces előnnyel robogott át a célvonalon, mögötte Haslammal; harmadiknak a márka első dobogós helyezését megszerző Troy Corser jött be a BMW-vel.

Eredmények:

1. Max Biaggi ITA Aprilia Alitalia Racing RSV-4

2. Leon Haslam GBR Alstare Suzuki GSX-R1000 +4.547

3. Troy Corser AUS BMW Motorrad S1000RR +5.469

4. Leon Camier GBR Aprilia Alitalia Racing RSV-4 +10.267

5. Tom Sykes GBR Kawasaki SRT ZX-10R +15.561

6. Noriyuki Haga JPN Ducati Xerox 1198 +15.816

7. Sylvain Guintoli FRA Alstare Suzuki GSX-R1000 +15.861

8. Jakub Smrz CZE PATA B&G Racing Ducati 1198 +20.977

9. Shane Byrne GBR Althea Ducati 1198 +21.920

10. Luca Scassa ITA Team Supersonic Ducati 1198 +21.974

11. Carlos Checa ESP Althea Ducati 1198 +27.152

12. Max Neukirchner GER Ten Kate Honda CBR1000RR +29.315

13. Chris Vermeulen AUS Kawasaki SRT ZX-10R +30.858

14. Roger Lee Hayden USA Team Pedercini Kawasaki ZX-10R +47.160

15. Broc Parkes AUS Echo-CRS Honda CBR1000RR +48.824