Olasz minőség a kínai szemét helyett?
2010.06.15. 13:04 - Zirig Árpád
Akik kedvelik az olasz motorokat, biztosan emlékeznek a Fantic márkára. A terepmotorok mellett igazán vicces járműveket is alkottak: egyik legszebb az ötvenes chopperjük volt. Néhány év álomkór után magukhoz tértek, és ismét kiváló endurókat gyártanak.
Federico Fregnan, a cég tulajdonosa, most úgy gondolja, hogy feltámaszt egy másik olasz márkát is. Az SWM szintén kitűnő sárdagasztókat és triálokat készített, így kézenfekvő, hogy nevet a versenypálya felől próbálja meg visszacsempészni.
Első gépük a Fantic alapokkal épített DTX. A dirt track stílusú gép válasz az ovális földpályás versenyek divathullámára, amely egyre inkább terjed Olaszországban. A trevisói vállalat vezetője megígérte, ha jól fogadják motorjukat, talán utcai kiadást is készítenek. Mi ennek örülnénk a legjobban: a 125-250 köbcenti kategóriába igazán kellene valami a postásmotorok és a kínai zümmögők közé.




Kommentek
2010.06.15 13:45:16sihanada
kéne
2010.06.15 13:50:03BocaNegra
Nekem is bejön, csak én dobnék rá egy kis supermotos első sárvédőt is.
2010.06.15 13:51:28martong
Ide vele, városba nagyon kéne. Ha az ára is ésszerű marad lesz (van) rá kereslet.
2010.06.15 14:48:57szunyii
Kéne :)
Jól néznek ki, és gondolom nem is mennek rosszul
2010.06.15 15:11:51joejoe1974
csinos gép!
2010.06.15 15:24:40dextercapo
dogos :)
2010.06.15 15:37:14konti10
csorog a nyálam...
2010.06.15 16:09:57kelee
nagyon állat! 1-2 gagyi részlettől eltekintve, pl hűtőidom.
kip.dob csinos. talán zard?
utcára az első fék lehet hogy hiányozna, de egyszer élünk :)
2010.06.15 16:14:47baowah
utcara biztos tesznek ra, ez dirt rack. es a fantic zardot hasznal, sanszos, hogy ez is.
2010.06.15 16:26:32kelee
most nézem fantic honlapot, még sm-juk is van! mondjuk a 180ccm-hez le kéne adnom 100kilót h élvezhető legyen :)
2010.06.15 16:45:37admin1221
"olasz minőség..." :))))
2010.06.15 18:03:44mtk001
Nagyon rednben ez a kis gép !
2010.06.15 19:21:13Kókler Róbert
első fék-sárvédő és jöhet
2010.06.15 20:25:20Virago_1000
Tetszik a gep, a cim hatasvadasz.
2010.06.15 21:32:47muz
Kipu ne a blokk alatt és jöhet.
Árpi, ez a galéria eddig a legszebb amit ide tettetek:-)))
2010.06.15 22:00:56Psziho
igazi alázógép,kéne !
2010.06.15 22:02:33motorosvokbazzeg
Psziho igazad van:D ugyanezt akartam írni:D
"a cim hatasvadasz" - és? ezért kattintottál rá. a cikket azér írják, hogy elolvasd. ha szar a cím, ki a pöcs kattint rá? fejezzétek már be ezt...
2010.06.15 22:15:27baowah
muz, vegre valaki eszrevette :)
2010.06.16 21:05:47attila633
Pont erről írtam tegnap. Hogy kellenének már motorok 250-350-ig.
Igaz, hogy ez enduro (vagy mi), de ha ez sikeres lesz, talán előbb-utóbbn észreveszi a többi gyártó is, hogy lenne igény ebben a cm3 kategóriában mindenféle hétköznapi motorokra is.
2010.06.16 21:07:37attila633
Egyébként csak súgva jegyzem meg: nem biztos, hogy minden szemét ami kínai.
2010.06.16 21:17:27motorosvokbazzeg
egyre jobban tetszik ez a gép. komolyan. bejön a stílus.
2010.06.21 17:22:58Oldm4n
A Fantic sose volt crossgép. TRIAL a stílus pontos megnevezése. Ez is egy trialgép. (Lásd - motor revü triálsuli, valahogy úgy húsz éve lehetett)