Rossi sehol nem volt
2010.08.16. 10:21 - Hírszerkesztő
Huszonkét kör egyhangú, szomorú körözés. Ennyivel lehetne összefoglalni a brnói versenyt, amiből tisztán látszik, hogy nem a cseh futam lesz az, aminek mozzanataira még évek múlva is emlékezni fogunk. Ugyanis nem voltak mozzanatok.
Lorenzo – aki még akkor is biztosan vezetné az összetettet, ha a következő három versenyre egyszerűen el sem utazna – már az első kör kezdetén átvette a vezetést Pedrosától, és ott nagyjából el is dőlt minden. Világos volt, hogy Dani, ha bírja is a tempót a végéig, támadni akkor sem fog, mert az ilyen helyzetekben nem szokott tudni – az ilyen irányú gondolatokkal a verseny felénél fel lehetett hagyni, amikor Jorge lassan, komótosan otthagyta az üldözőket. Amikor leintették a futamot, a versenyben öt másodperc, az összetettben hetvenhét pont volt az előnye a yamahásnak. Az idei tíz hétvégéből hetet nyert meg, de a többin is dobogóra állt: idén még rekordok dőlhetnek le.
Pedrosa a szokásos magányos, saját ritmusában bemutatott motorozásával érkezett meg a második helyen, mögötte tisztes távolban suhant át a Casey-Spies duó a célvonalon. Csak mögöttük érkezett, és a teljes versenytávon feledhetően motorozott Valentino Rossi, aki az eredmények ellenére azt mondja, egyre jobb kondiban van. A kevesebb, mint egy hónapja lábszártörést szenvedett Randy de Puniet a tizedik helyen ért célba.
Eredmények:
1. Jorge Lorenzo ESP Fiat Yamaha Team 43:22.638
2. Dani Pedrosa ESP Repsol Honda Team 43:28.132
3. Casey Stoner AUS Ducati Marlboro Team 43:34.064
4. Ben Spies USA Monster Yamaha Tech 3 43:36.361
5. Valentino Rossi ITA Fiat Yamaha Team 43:40.568
6. Nicky Hayden USA Ducati Marlboro Team 43:49.453
7. Colin Edwards USA Monster Yamaha Tech 3 43:56.034
8. Marco Melandri ITA San Carlo Honda Gresini 44:02.044
9. Hector Barbera ESP Paginas Amarillas Aspar 44:02.277
10. Randy de Puniet FRA LCR Honda MotoGP 44:03.531
11. Marco Simoncelli ITA San Carlo Honda Gresini 44:04.670
12. Aleix Espargaro ESP Pramac Racing 44:09.729
13. Alex de Angelis RSM Interwetten Honda MotoGP 44:14.006
Moto2
Idei harmadik győzelmével igencsak erősödik Toni Elias világbajnoki címe, ami vélhetően kedves lesz számára, de nem a karrier csúcsa: a spanyol reméli, csak ideiglenesen állomásozik a Moto2-ben, és hogy 2011-re újra vissza tud kapaszkodni a MotoGP-be. Ehhez nyilván etetni kell a szponzorokat, meg bizonyítani, hogy van ő olyan jó, hogy elég legyen oda. A jelenlegi felállás neki kedvez.
Azonban Eliasnál sokkal nagyobbat nyerhetett volna Andrea Iannone, ha grandiózus szökési kísérlete nem fullad kudarcba a versenytáv felénél. Az első kör végén mindössze tizedik helyen motorozó Andrea néhány kör alatt keresztülkönyökölte magát az egész mezőnyön, átvette a vezetést, és belekezdett a mugellóihoz hasonló tetemes előny kiépítésébe, de itt néhány kör után elfogyott a vitamin.
A Toni Elias – Roberto Rolfo páros meggyőző ritmusban közeledtek az olasz felé, és nem hezitáltak, amikor előzni kellett. Igaz, Iannone még ideiglenesen visszavette második helyét, amikor Rolfo motorja tönkre ment, de Takahashi támadásaival már nem tudott mit kezdeni.
Mögöttük, a második élboly közepén ért célba Talmácsi Gábor. A szombati feledhető edzéseket követően kemény tempóban, kiegyensúlyozott ritmusban szerezte meg a hatodik helyet.
Eredmények:
1. Toni Elias – Moriwaki
2. Yuki Takahashi – Tech 3 +2,312
3. Andrea Iannone – Speed Up +2,952
4. Jules Cluzel – Suter +6,605
5. Julian Simon – Suter +6,794
6. Talmácsi Gábor – Speed Up +7,024
7. Alex Debon – FTR +7,808
8. Simone Corsi – Motobi +11,691
9. Stefan Bradl – Suter +15,958
10. Shoya Tomizawa – Suter +15,974




Kommentek
2010.08.16 11:04:09TéeSzElnök
Ősi román szokás: első.
Pramacos hostessekkel meg elbaszélgetnék. :-D
2010.08.16 11:29:57s4tch
"6. Gabor Talmacsi" Elírtátok a nevét.
2010.08.16 12:00:04Jabozeo
Rossi is red!!!!
2010.08.16 12:28:10kawa550
Na a szokásos történet Talmával, aki "A szombati feledhető edzéseket követően kemény tempóban, kiegyensúlyozott ritmusban szerezte meg a hatodik helyet."
Miközben Rossi egy kemény sérülés után a királykategóriában versenyezve 5.-ik(nem 6.-ik!!) helye egy "sehol nem volt"-ra elég?! Érdekes egy értékrend ez kötsög barátaim...
2010.08.16 12:37:09ampelmann
ááá, buzi az index, ne is idegeskedj ezen.
2010.08.16 12:41:50Tigrisszív
Ez nálam is kibaxta biztosítékot... Az 5-ik hely még "normál" állapotok közt sem "sehol nem volt", jelen helyzetben pedig pláne. Idióták... És kiteszik főoldalra, mondhatni vezércikknek... Nesze neked újságírás, objektív tájékoztatás...
2010.08.16 12:55:32esef
A Dorna is elmehet ám a picsába. Elias sokkal komolyabb eltiltást érdemelne a teszttilalom megszegéséért. Mert ez így vicc kategória...
2010.08.16 13:22:25Jabozeo
Foleg mert nem is foglalkoztak a hatterrel. Rossi 5. lett mert a Yamaha kezdi magara hagyni mivel 2011ben a Ducatinal versenyez. A Yamahanak most megvan az aktualis jo versenyzoje Lorenzo aki a Rossi csapata altal letrehozott motorral er el joeredmenyeket. Persze ez nem von le abbol hogy jo versenyzo, csak a mdja az mert kozben Rossit szivatja azokkal a poenokkal amiket regebben Rossi adott elo. Mint peldaul a Mugelloi baleset utan Rossi polojaban adott sajtotajekoztatot..
Ugy lattam tegnap Rossi leginkabb csak ugy motorozgatott es mar a jovo evre keszul inkabb.
2010.08.16 13:40:07ricuk
ez a cim nevetseges.....
csoda,hogy egyaltalan igy felepult a bukasa utan..
....
2010.08.16 14:18:45Jabozeo
O azt mondta hogy most ebben az egeszsegi alapota egyaltalan nem jatszott kozre. A multkori futamon amikor 3. lett akkor latszott rajta hogy nagyon elfaradt. Most azt mondta hogy nem tudja miert...
2010.08.16 14:20:56badmash
Talmának örülünk, Rossi a Yamahával erre volt képes, persze annak fényében, hogy innentől Lorenzo az egyes számú a csapatnál, és érdekességképpen még Spies is veri a negyvenhatost. Magyarul a Yamaha kihúzta Rossi alól a jó vasat, készíti Spiest a jövő évi technikára.
2010.08.16 15:22:34fsw
"Rossi sehol nem volt" hat ez gyonyoru toletek "draga" index. Ti hol vagytok? Arrol nem beszelve hogy meg mindig nincsenek fent reszletesen a legfrissebb hirek rossi atmenetelerol a Ducatihoz. :(( de miert? Ja hogy nincs senki aki le tudna forditani par sort angolrol!!! Mert azert megis egy 9x vilagbajnokrol van szo aki a sportag legmeghatarozobb alakja egy elo legenda de ennek ellenere ti fatokuek nem birtok egy ilyen hirt erdemlegesen kozolni. nem szokasom ilyen oldalakon irogatni de most folbasztatok rendesencsak ezert is regisztraltam. na lenyegtelen
2010.08.16 15:26:39Jabozeo
Eh meglatjuk, Szerintem azert Rossi meg iden fog nyerni legalabb egy versenyt, ha maskepp nem hat akkor ugy mint Laguna seca-ban Stoner ellen aki csak mostansag kezd felebredni az akkori sokkbol:-)
2010.08.16 15:27:52G Boogie
az Index egyre xarabb... régen rendszeresen olvastam, de az utóbbi időben erősen esik a színvonal. és tényleg, hogy egy KILENCSZERES világbajnok átigazolásáról, ami a tegnapi nap legnagyobb híre, egy qrva cikk nem születik... hááát, csak gratulálni tudok, dilettáns hozzánemértő brigád
2010.08.16 15:28:38G Boogie
persze csöcsök, azok vannak mindig...
2010.08.16 15:34:18Jabozeo
@fsw Pedig raadasul egy hiba miatt a Ducati angol weboldalan orakkal a hivatalos bejelentes elott fent volt hogy Rossi is red :-)
Pont akkor amikor az olasz Ducati vezetojet kerdeztek az olasz tvben es o meg nem nyilatkozhatott erre megmutattak neki a sajat weblapjat, kicsit ciki helyzet volt:-)
2010.08.16 15:37:52c
Uh. Ennyi 10pontos csajt ritkán látni egy kupacban.
Rossi már nem kockáztat. Minek? Ez az éve már elment. Ha ismét bukna, az már a jövő évi teljesítményére is kihathat.
Én most is csak ismételmi tudom önmagamat. Ha Rossi nem bukik, valószínűleg akkor is Lorenzonak hívják a 2010-es világbajnokot. A Lorenzo-Yamaha páros nagyon összeért.
Rossinak a Ducatival igen nehéz dolga lesz. Ha picivel is rosszabb motor lesz a feneke alatt, nehezen lesz világbajnok. És akkor a Stoner-Honda párosról még nem is beszéltem. Stoner lesz a sötét ló 2011-ben.
2010.08.16 15:45:23Beast80
Na aki ezt a cikket írta, azt ráültetném Rossi motorjára, csak, hogy tisztességes játék legyen, és ha nem tud jobb köridőket futni a pályán , akkor nyílvánosan fejbe lőném a dísztribün előtt.
Te kis fasszájú, magadat újságírónak csúfoló majom! Honnan veszed a bátorságot, hogy ilyet merjél írni egy 9x-es világbajnokról? Te bakker, aki csak egy c kategóriás firkász vagy, és motorversenyt is csak a tv-ben láttál, amikor pelenkázás közben véletlenül láttad anyád cickói között a képernyőt, egy kicsit szálj már magadba, és kezdj el úgy viselkedni, mintha tanultad volna az újságírást, nem pedig az ecserin szerezted volna egy jó szopásért.
2010.08.16 15:50:58Al.Bundy
"Rossi sehol nem volt" Mi vaaaan????
Látom páran az én véleményemet is megfogalmazták,tehát én már nem küldöm el a cikk íróját melegebb éghajlatra.De,inkább mégis.
2010.08.16 16:32:59c
Egy írást a címével kell eladni. A cím egy kicsit erős, de az irományt így tuti sokan elolvassák. Szóval a célját elérte...jó a cím? :DDD
Különben tényleg nem nagyon volt a képernyőn, mivel nem volt miért mutatni.
2010.08.16 17:04:33Jabozeo
2003ban vagy 4 ben nem emlekszem pontosan amikor Rossi atment a Yamahahoz a Hondatol akkor az nem eppen a legjobb motor volt megis vilagbajnok lett belole. (Akkor mindenki azt mondta hogy azert elozte meg Max Biaggit mert a Honda jobb) O megmutatta hogy rosszabb motorral is megy. Ugyhogy menni fog ez Ducatival is jovore ugy gondolom. A 2012es evnel fog igazan eldolni amikor a csapata mar nem lesz a Yamahanal viszont uj 1000es motorok lesznek ami uj fejlesztes lesz.
2010.08.17 11:18:20miskagyerek
Minek a feszület?
Itt voltak a legjobb buletinok. Örüljünk Talmácsi 6. helyének, a Doctor meg csak kiheveri ezt a szörnyű helyezést. Lehet, hogy nem olvassák az Indexet ezek a versenyzők, nem görbülnek be a méregtől, hogy melyik kapott jobb értékelést. Szerintem egyikük sem szorul ismeretlen szurkolók védelmére. Szurkoljunk kulturáltan.
2010.08.20 17:26:11Papa666
Olvasva a kommenteket annak van igaza aki Rossit védi,mert kérdem én az ilyen idiota cikkírót- ekkora bukás után nem hogy motorra ülni,de még menni sem tudna-miért fikázza a motorsport legnagyobb alakját?Az a hülye spanyol-ha 100 évig él mint a kánya-cipőpucolója sem lehetne.