Utcai csodafegyver, hülyéknek nem való
2011.01.15. 17:27 - TotalBike
Ha azt mondom, hogy a világ legerősebb szériamotorját a csehek gyártják, sokan kinevetnek majd, pedig nem hazudok. A teljesen ismeretlen FGR Midalu 240 lóerő, és amellett, hogy iszonyatosan erős, még jól is néz ki – ugye senki nem várta ezt egy kis családi vállalattól?
A munka 2004 óta zajlik, előbb Oldřich Kreuz megtervezte a rendkívül kompakt 2500 köbcentis V6-os motort, majd 2007-ben, a sikeres próbapados tesztek után a gyönyörű térhálós vázat is. Az évek óta tartó projekt igazi nemzetközi csapatmunka volt: 44 cég vett részt a fejlesztésben.
A Moto FGR székhelye egy apró városka, Ústí nad Orlicí, ahol tegnap, a helyi kultúrházban leplezték le hivatalosan a Midalut – a hírek szerint az első miniszéria 2012 elejére várható.
A formatervre pályázatot hirdettek, több mint negyvenen adták be rajzaikat. A győztes Stanislav Hanuš lett; jegyezzük meg nevét, remélhetőleg kap még hasonló megbízásokat.
Az izomgép tömege 270 kiló, ebből a kilencven fokos hengerszöggel és DOHC vezérléssel épített hathengeres motor 107 kilogrammot tesz ki. Nem csupán teljesítménye, hanem forgatónyomatéka is figyelemre méltó: a pontos adatot nem hozták nyilvánosságra, de elárulták, bőven 200 Nm fölött van.
A motor árát nem határozták meg, de a cseh Nova televízió értesülései szerint egymillió cseh korona, vagyis 12 millió forint körüli összeget kell majd letenni annak, aki erre a gépre vágyik. Az FGR biztos, hogy nem az átlagos utcai motorosokat szólítja meg, de valószínű, hogy erős és exkluzív motorjuknak találnak majd vevőt a világban.
A videó forrása: tn.nova.cz





Kommentek
2011.01.15 17:50:23Kerek Perec
zava = zavara
2011.01.15 17:50:49mallac
Ez egy idétlenség.Olyan mint egy törött farkú púposteve.
2011.01.15 17:51:16baowah
zsirbufe, ha elsozol kitiltlak. ez szabaly.
2011.01.15 17:53:43robian
íjj
2011.01.15 17:55:44ashnur
panza, mi a véleményed azokról akik ha látnak egy külföldi sikert akkor ahelyett, hogy arra gondolnának "de ügyesek ezek, következőben majd jól odafigyelek, hogy tanuljak tőlük!" inkább arra gondolnak, hogy "milyen jó lenne ha a nemzettársaim is ilyen ügyesek volnának, de persze nem azok..".
mert nekem az a véleményem, hogy ha nem tetszik ahogy a dolgok mennek akkor esetleg az utóbbi csoportba tartozók is odatehetnék kicsit magukat. lehet motortervezéshez nem értesz/értek, de abból nem lesz semmi ha mindig a másiktól várjuk, hogy belekerüljön a nemzetközi hírekbe.
én örülök, hogy egyáltalán próbálkoznak egyesek a Danuvia és a Pannonia feltámasztásával. és nagyon tetszik ez a rohadt cseh gép is, kiváncsi lennék mennyire kezelhető :)
2011.01.15 17:56:04'saztán?
izompacsirta
2011.01.15 17:59:21Szsrobert
Turbós gép mikor lesz? Előbb utóbb kinövi az ember...
2011.01.15 17:59:42'saztán?
ashnur: ha csak ennyin múlik, én szívesen adom a tudásom, két kezem egy motor születéséhez. de csak akkor, ha nem csak egy újabb eu-s támogatásról szól.
2011.01.15 18:02:43gandhy
nem sok dolga volt a dizájnernek, lemásolta az MV Augusta Brutale-t,
2011.01.15 18:03:30gandhy
Agusta
2011.01.15 18:15:43Belabacsi76
2500 cm3? 240LE? Csak 200NM? 270Kg?
Mi ez? Kocsi? az en szaros K6-s GSXR-em 100 kg-val konyebb, 1400cm3-el kevesebb es megis 170LE. Ehhez C-s jogsi kell?
Ugyanaz mint a kocsiknal: tobb extra, nagyobb meret -> meg erosebb motor, megint nehezebb kocsi az extrak es a meret miatt -> erosebb motor. Azt az embernek van egy 160 lovas kocsija ami atlagosan megy. Anno az 1.3-as Uno-m a 120 LE-vel igen furgen lepegetett... ma ez rohelyes ertek...
2011.01.15 18:18:58ashnur
nem mondta senki, hogy "csak" ennyin múlik. de gondolom egyetértünk abban, hogy most már kezd rohadtul unalmassá válni, hogy bármiről van szó csak sajnálkozni tudunk, hogy bezzeg nálunk nem olyan jó semmi. mondjuk engem az is bosszant, hogy egyesek minden magyar sikert a sajátjukként könyvelnek el, pedig sok esetben az őseik mindent megtettek, hogy ezeket megakadályozzák... de ez már egy más tál tészta. plusz, egyesek fogadok szívesebben beszélnének a motorokról itt :)
2011.01.15 18:21:04mégis
a legtöbb autó 100 lóerő és lehet vele közlekedni:-), nem 160...
2011.01.15 18:21:59GERI87
Még valami amit a csehek tudnak mi meg nem...:)
És még blokkot is terveztek, nem úgy mint a Danuviánál...
Lehet értelmetlen egy gép, de legalább van nekik..
Hiába na, a szudétanémet ipari kultúra örökségére lehet építeni:)
2011.01.15 18:25:57ashnur
@Belabacsi
nagyjából igazad van, viszont van két dolog amire felhívnám a figyelmed :)
motornak ez marha nehéz, és egyetértek, hogy egy jobb LE/Kg arányú motornak több értelme van de bele kell számolni a saját súlyodat is. a 170le/170kg az egy 70 kilós embernek 170/240, és a 240/270 az 240/310. így a motorod 7%-al gyengébb mutatóval rendelkezik ilyen esetben :).
ja és az autóknál nem csak az ész nélküli teljesítményhajkurászás miatt nő a súly, hanem a szerintem teljesen fölösleges kiegészítők, és főleg a védelmi rendszerek miatt. lassan mozgó bunkerekben fogunk autózni.
2011.01.15 18:32:14Beast80
Szerintem nem feltétlenül az extrák dobják meg a súlyt.Ma már nem lehet személyautót úgy eladni hogy nem hallod a rádiót a motortól. Szerinted annak a hangszigetelésnek mekkora súlya van
2011.01.15 18:32:42dextercapo
bejon a gep . azt hiszem a varoska nevet el kell tenni egy nyari gurulasra .
2011.01.15 18:36:14dextercapo
jah es meg valami :
"amellett, hogy iszonyatosan erős, még jól is néz ki – ugye senki nem várta ezt egy kis családi vállalattól?"
kifejezetten egy kis csaladi vallalattol varom ezt .
nem bizottsagok tervezik az extrem gepeket hanem kis elborult agyu manufakturakban keszulnek .
confederate , bimota , white house , whenchmonkees , zero engineering stb - mindenki tud legalabb ezer olyan manufakturat ahol a nagy kommerszdaraloknal talan kevesbe megbizhato , erosebb , vadabb , klasszabb , erdekesebb stb gepeket takolnak ossze .
2011.01.15 18:53:02etruszk
@ashnur
Tévedsz. Az erősebb motorhoz csak 40 Kg-os motorost számoltál. Az egyik esetben 170/240 másikban 240/340. Tehát ez a Cseh motor még rosszabb arányokkal bír. Tehát tényleg semmi teteje. Többet fogyaszt, nehezebb, legfeljebb jobban gyorsul.
2011.01.15 19:03:47szmoker /segílyes/
Ez a motor olyasmi, mint a Bugatti Veyron - teljesen értelmetlen, kihasználhatatlan, épp ezért lenyűgöző.
Azért legalább egy turbót rácsavarozhattak volna ;)
2011.01.15 19:21:04zsírbüfé
Sztem egyatalan nem felesleges egy ilyen motor,mint ahogy egyik sem az.
Nagy elmeny lehet mglovagolni.Meg a szelterelo is tetszik..
2011.01.15 19:22:37GERI87
75KG os emberrel számolva 170/245 és 240/345
1,44 Kg jut 170 lóra és 1,43 Kg jut 240 lóerőre...
tehát ennek picivel jobb, és még nyomatékosabb.
2011.01.15 19:30:27Gyurma773
hát.. nem tudom..
2011.01.15 19:31:05ave
Az Y2K miert nem szamit?
2011.01.15 19:34:37panza
Tisztelt @ashnur! Valószínű, hogy kissé félreértetted a hozzászólásomat, vagy rosszul fogalmaztam. A cseh motor finom részletei ragadták meg a figyelmemet. Nem tartozom a fanyalgók közé, amikor a magyar fejlesztésekről van szó. És igazad van, akiknek tanulni van lehetőségük másoktól, azt meg kell tenniük, és remélem így is tesznek ha ez a szakmájuk. Én pedig azzal fogom támogatni a nemzettársaimat, bátor fejlesztőket, gyártókat, hogy megvásárolom a gyártmányt.Én ezzel szeretném " odatenni" magam. Egyébként emlékeztetőül bemásolom a Totalbike idevonatkozó cikkének a címét. Ha valaki fanyalgott, hát ők megtették! Üdvözöllek,egy oldalon állunk!
Ez a cseh motor nekem is nagyon tetszik!
A Totalbike beszámolójának a címe:
Halva született Pannonia?
Japán és olasz alkatrészekből rakták össze az új magyar motorkerékpárt.
2010.04.06. 19:13 magazin
2011.01.15 19:41:43thetoldi
Ha már ennyire pedzegeti valaki hogy mi a legerősebb szériagyártású motor az nem más, mint a MTT Y2K.[link]
[link]
2011.01.15 19:43:01baowah
panza - persze, hogy fanyalogtunk. A pannonia egy angol ccm vaz, egy regi japan blokk (amihez a vaz alapobol fejlesztve volt), par vas meg egy adag muanyag kevereke volt. csak nem kene mar ezt a ket gepet ugyanabba a ligaba nevezni...
2011.01.15 19:56:09panza
Kedves baowah! Nem akarom ugyanabba a ligába nevezni a két motort. Láttam a Pannoniát, hogy milyen részekből állt, de már a címből áradt egyfajta lesajnáló vélemény.
Én nagy rajongója vagyok a motoroknak, szeretem a Totalbike oldalait böngészgetni, de az írások stílusa sokszor nem tetszik. Hát ezzel a címmel is így voltam, és azóta is sokszor nehezményeztem ezt, és fogom is.
Üdvözlet
2011.01.15 20:02:43kujenga
Ki a szar akar ezzel közlekedni,arra ott a villamos meg helyi járat!Ez másról szól még emlékszem rá a 90-es évekből.ZZR-1100 270kg közel 150le abban az időben ez természetes volt,hiába volt alu váza ilyen súlyúak voltak.Nem emlékszem rá hogy olyan rossz menetdinamikája lett volna.
2011.01.15 20:03:47baowah
panza - köszönöm az őszinte véleményt, de a cím valóban tükrözte a véleményünket.
2011.01.15 20:08:24bajan
na ez a kiraly! v6 es naked. ide vele!
2011.01.15 20:11:37Hátezmi
Szerintem nem az a lényeg, kinek miért igen, és miért nem tetszik! Hanem hogy egyáltalán létrehozták, és nem akármilyen lett! Csak gratulálni lehet érte! Ennyi tudással, és energiával, és pénzzel mást is ALKOTHATTAK volna, de ők ilyet akartat! Szép munka, mérnöki munka!
2011.01.15 20:12:16Hátezmi
izé..gratulálni lehet hozzá :)
2011.01.15 20:16:27bandit61
Gondolkozzatok! 270kg 240 LE-re! Szerintem ez így elég szar! Öreg barátom 1098-as Ducati-ja igaz R-es kivitelben,165kg-ra ad 200LE-rőt!
Akkor miről is beszélünk?
2011.01.15 20:19:11baowah
bandit61 - mi celtalanul orulunk a szamoknak, nem komparativ modon.
2011.01.15 20:19:40ommm
Szeretem, mikor valaki a csontszéria tucatmotorját állítja egy olyan mellé, melyhez még a motort is a gyártó fejlesztette. El vagyunk mi kicsit tévedve, kötve hiszem, hogy ez a lóerőről és a nyomatékról szól. Maradjunk az egyediségnél inkább. Azért meg fizetni kell és fognak is.
2011.01.15 20:25:20forlan
szép...de valahonnan ismerősek a vonalak..
2011.01.15 20:35:21'saztán?
a németek csodakütyüje, hogy áll?
2011.01.15 20:35:45baxigáz
Mindenesetre nem olyan töketlenkedés, mint az új Pannónia....Sehol se vagyunk a Csehekhez képest, sajnos. Itt csak nokiás doboz van, meg vörös iszap.Le a kalappal előttük, mert ööööösszefogtak éééés megcsinálták!
2011.01.15 20:37:16bandit61
ommm!
De ugye nem a Ducati 1098R gondoltad csont széria tucatmotornak?
Mert akkor kicsit fejlődj még motorismeret terén!
2011.01.15 20:37:55Szsrobert
Pl. biturbós Verhovina.
2011.01.15 20:40:16Tom
Azért ennek a motornak még mindig több értelme van, mint mondjuk egy 450 lovas Boss Hoss-nak.
Na, az a nettó elmebaj ...
2011.01.15 20:49:57'saztán?
számomra ez szép és használható:
[link]
2011.01.15 20:57:24baowah
bandit61 - szep is, extra is, de a tobb ezres gyartasi mennyisegevel bizony csont szeria tucatmotor.
2011.01.15 21:01:54bandit61
Ember! Tudod Te mit beszélsz? Csont széria? Titánium hajtókarokkal,Termignoni kipuff rendszerrel?
Szinte semmi külömbség nincs az R-es kivitel,meg a pálya gépek között! 11 Milkáért tucatmotor? Sürgősen vizsgáltasd meg magad ember!
2011.01.15 21:04:42Virago_1000
instant, instant get. Nagyon tudnak ezek a csehek - de ez mondjuk nem meglepo szamomra.
2011.01.15 21:07:35baowah
A termignomi is csak egy ceg aki sorozatban gyart kipufogot (nagyon jol), meg a carrillo is csak egy ceg aki, hajtokarokat allit elo (a legjobbakat), de akkor is tomegtermeles, meg ha jo is meg draga is.
2011.01.15 21:38:17=Daniken=
jól néz ki, durva lehet! nagyon klassz!
2011.01.15 21:40:57bozót lajos
hát a nálunk bemutatott "új Pannóniát" inkább ne emlegessük... remélem senki nem látta.
2011.01.15 21:46:02panza
Kedves baowah! Köszönöm a reagálást, tiszteletben tartom a szerkesztőség véleményét a motorral kapcsolatban. Üdvözlet a szerkesztőségnek,és sok türelmet kívánok hozzánk, kommentet írókhoz!
2011.01.15 21:46:27'saztán?
bozót lajos: hát ja, az oldalról is törölni kéne. rossz emlék. rémálom...
2011.01.15 21:49:44=Daniken=
bandit: hol adja le a 200 lóerőt?
és a nyomatékot?
és a 200 nm meg a 240 HP az ultra durva, valószínűleg szépen, alulról. ca. egy 525i motorja tud ennyit sir hatban, csak ott kb. 1600 kg a vége, és az is nagyon szépet lép. ettől még a Ducati is fasza, de mot ez a legnagyobb érték a kártyán.:-)
2011.01.15 21:54:44Szsrobert
8415/min fordulatszámon.
2011.01.15 21:57:11Szsrobert
A V8-as Hayabusa alapú 2600-as blokkot mikor építik motorba?
2011.01.15 22:00:58baowah
de gondolom 160-at mar 4000-nel.
2011.01.15 22:09:17brabus
bandit61:
"külömbség" ilyen szó nem létezik baszki!
különbség !!!
2011.01.15 22:11:08brabus
Baszós motor lett. Nekem bejön.
2011.01.15 23:02:09pog ma thon
Ki a szart érdekel a le/suly arány ez nem sportmotor okoskák. Ez a Vmaxal talán egy kategoria de sokkal exkluzívabb és elérhetetlenebb. Sajnos. Nekem nagyon kéne az M.S mellé vasárnapi motornak. És ,hogy a cm3 farokpotló ? Ezt csak az mondja aki nem teheti meg. Ennyi.
2011.01.15 23:06:50sikeres-e
Nem jó a névválasztás! Javasolnám inkább a FGR Dárce nevet! :-)
2011.01.15 23:26:24Majdénmegmondom
Tom Cruise már elő is rendelt egyet...
2011.01.15 23:58:46főbe járat
Nagyon nem mindegy milyen a nyomatékgörbéje egy motornak. Ne a csúcsteljesítményből induljatok ki mindig. Volt szerencsém kipróbálni az új Vmax-ot és könnyed kanyarvételekre sportmotoros értelemben nem képes, de amekkorát tol minden fokozatban, az egészen elképesztő, hatalmas élmény. Tök más mint egy literes sportgép pedig az sem kutya. Egy ilyen V6-os dög alulról orbitálisan mehet mindenféle pörgetés nélkül, persze ha jól hangolt elektronikája van. És igen, ez a motor nagyon igényesnek tűnik a képeken. Pannónia? Danuvia? A csehek miért nem erőszakolták meg a szoci gépek emlékét? Mert van eszük.
2011.01.16 00:06:53Kolombusz
És tényleg jól néz ki, pedig félve kattintottam.
2011.01.16 00:13:05baowah
főbe járat - mert nem hagytak abba a gyartasat a jawanak. de amugy megeroszakoltak, tobbszor, de szimpatikusam, csehesen teszik.
2011.01.16 00:18:05zollen
Nekem tetszik,de mikor látok egy jó(új) Pancsit vagy Danuviát azt szívesebben megnézném
2011.01.16 00:34:46Krisi
240 lóerő, aztakurva. már egy 40 lóerős gép is lever egy átlag családi autót menettulajdonságokban, de 240? 'sztakurva. az már nem embernek való :)
2011.01.16 00:42:04Czu
A motorom 240 kg és 55 ló, mégis jól elvagyok vele (lehet találgatni a típust).
2011.01.16 00:45:50kkn
GERI87: A csehek maguk is ipari nép, meg a németek sem maguktól jöttek rá mindenre, előttük ott voltak az angolok.
2011.01.16 07:30:04'saztán?
Czu: valami csopper?
2011.01.16 07:40:16simicsek-nemecsek
kb. 11 éve nem motorozom...de ugye egy V6-os motor-blokk csak egy baromság lehet? ..erősítsetek meg, lécci! V6?? miért nem V8, vagy V12??? a sima soros 4-es, vagy max V4-es inkább... mi költözhetett cseh barátaink agyába...különben imádom a cseheket, mindenükkel, ahogy vannak...sörök, autók, szőke nők, stb..
2011.01.16 07:41:50'saztán?
simicsek-nemecsek: talán valami különlegeset akartak? mint a horex?
2011.01.16 07:59:24'saztán?
"A nagyfiúk mást keressenek - Budapestre csak érvényes kamikaze-igazolvánnyal alkalmas"
nem kéne az összes ötvenes tesztbe visszamenőleg beleírni, hogy igazodjon a mostani b125 kezdeményezéshez? akkor most örökre (vagy amig leül a b125 dolog) le lesznek szólva az ötvenesek?
---
hogy a teszthez is hozzászóljak: én a honda giorno-t szeretem, az veszettül gyorsul, ha a végsebessége nem is túl nagy. de városba ez a gyorsulás jobban kell, mint a nagyobb végsebesség.
2011.01.16 08:32:29Devil2
Baromság, de nem akkora mint a Boss Hoss.
2011.01.16 09:42:15Janiboy70
Ígéretes kis gép ez! Nem kell fikázni, erre sokan odafigyelnek. Ha lesz folytatás akkor a legjobb amit építhettek. A lényeg hogy hasonló sehol nincs. Ha most egy 1400cc-vel kisebb, 100 kg-mal könnyebb gépet építenek akkor az a baj hogy ilyennel dunát lehet rekeszteni, és hamar vesztesen kerül ki az FGR. V6 motorja senkinek nincs. Ilyen szép motort ritkán látni. (azért az MV sem rossz, de messze van tőle)
Felidézva a Pannónit, Danuviát, tényleg mosolyfakasztó. Azokból is 12 egy tucat (ehhez mérve főleg)
Az hogy nehéz egy naked nincs benne semmi különös. Azokra ez a jellemző, a súly még nem akadálya a jól motorozhatóságnak. (Az ős 1100-as gixxer se könnyebb) A V6 viszont tartalmaz némi fémet, a 200+ (marketing) lóerő pedig igényli a teherbírást.
Ára: drága. Persze nem is a B-s jogsisoknak tervezték. Részemről ha harmadába kerülne akkor is drága lenne. De nem is lehet cél az hogy szalonokból árulva tömegcikké tegyék, egyszerűen nem reális.Egy kis széria kell belőle, és az eltünik a gyűjtők garázsában, míg a sajtósok áradoznak a jó tulajdonságokról...
Hibának (de inkább gátnak nevezném) a gyár lassúságát. 7 év alatt minden motortechnika, dizájn, forma, arculat 3x leamortizálódik + még 1-2 év a szériagyártásig (jó kérdés hogy hány évig lehetne gyártani hogy piacképes maradjon)...addig bármelyik gyártó gyártósorra tesz hasonlót (ha fantáziát lát benne) féláron, modernebb kivitelben.
2011.01.16 09:52:35NoOne
Tényleg hasonlít az Agustára, de látszik a különbség is bőven. Szép motor, jó ránézni, és remélem ráülni is... :)
2011.01.16 10:14:58'saztán?
Janiboy70: "V6 motorja senkinek nincs"
vagy mégis: horex
1200 cm3 175-200 le
[link]
2011.01.16 10:20:06kipketer
a gázreakciója ennek a gépnek hasonlít egy hajódízeléhez...
2011.01.16 10:43:29Czu
'saztán?: nem az (egy kategória kiesett)
2011.01.16 10:50:04chiagochico
Én megdöbbenve ülők bevallom. Naon tetszik, úgy ahogy van, álesz cúzzámen.
2011.01.16 11:02:47Kelte1616
Nem tudom,hogy kinek higgyek.A gyártó honlapja szerint a moci 107 kg!!![link] Ez nekem túl kevésnek tűnik,viszont a 270 kg-os adatot csak itt a totalbike-on láttam eddig.
2011.01.16 11:24:57Kelte1616
Szóval nem mindegy,mert nagy a külömbég a 2 között.Amúgy NAGYON bejön a gép! Ez + Karel Gott[link] ,gáz és hangerő csumára! :D Extázis!
2011.01.16 11:28:16kele123
csak a blokk 107kg
2011.01.16 11:31:28átlagmotoros
Ez a gép részleteiben is szép és ráadásul összeáll egy kerek egésszé. Gratula az alkotóknak. A Diavel elbújhat mellette. De azért látom, megint itt vannak az örök megmondók, akik megint csak addig jutnak, hogy milyen feleslegesen erős...
2011.01.16 11:34:50Kelte1616
Ja,tényleg! Bocsesz!:)NAGYON JÓ ez a gép!!
2011.01.16 11:39:40Tsyga
"ahol tegnap, a helyi kultúrházban leplezték le"
Közben az asszonykórus énekelt, a helyi színjátszókör pedig előadott valami Hrabal snittet... :D
Amúgy külön készül erre hátsó gumi? Mert a manapság kapható gumik közül szerintem nincs olyan, ami 3000 km-nél többet bírna rajt...
2011.01.16 13:27:13Edmond23
világ legerősebb sorosatgyártású motorja?
... és a BOSS HOSS? ami 5-6000 ccm és 3-400 le, néha a totalcaros szerkesztők nincsenek a helyze magaslatán, tisztelet persze a kivételnek.
2011.01.16 14:24:56Virago_1000
kkn:
"A csehek maguk is ipari nép, meg a németek sem maguktól jöttek rá mindenre, előttük ott voltak az angolok."
Sorold, mit is tanultak a nemetek az angoloktol. Es a nemetektol az angolok? Na az mar "kicsit" hosszabb lista lenne. Az igaz, hogy angliabol indult ki az ipari forradalom, de a nemetek a 20. szazad elejere az osszes iparagban vilagelsokke lettek (a nyomukban loholtak a csehek) es az angolok bizony lemaradtak. Ezt a lemaradasukat soha sem fogjak behozni, a szakadek koztuk csak notton no.
Devil2:
"Baromság, de nem akkora mint a Boss Hoss."
Ehhez kepest a Boss Hoss egy idiota vicc.
EDMond23: A boss hoss nem sorozatgyartott gep.
2011.01.16 14:31:04főbe járat
baowah!
Tudom, hogy létezik még a Jawa de ott (a 350-es esetében) a régi alapkonstrukciót nyomják tovább, módosításokkal. Illetve vannak, voltak mindenféle halott ötleteik régi F650-es blokkal. De hol az a magyar gyártó, aki eljutott már odáig, hogy nehezen járható út egy teljes márkát kizárólag a helyi érdekű nosztalgiára építeni. Ez a cseh csapat bátran létrehozott egy teljesen elrugaszkodott koncepciót amire több eséllyel figyelnek majd fel más országokban is. A régi magyar márkák nagy problémája, hogy néhány kivételtől eltekintve a magyarok egy részén kívül senkinek nem mondanak semmit. Persze az FGR-nél több pénz lehet ha készíteni tudtak egy megbízható v6-os motorkerékpár blokkot és köré megfelelő formatervet, működő futóművet. Kicsit földöntúli csodának is tűnik ez az egész. Első blikkre megkockáztatom, hogy ott lehet a cucc az új Horex vagy a néhány éves Münch Mammut nyomában. És ugyan tömegmotor sosem lesz ezekből a dögökből, de a cél nem is ez. Persze a fentiek teljesüléséhez el kell jutni az első kereskedelem képes példányokig.
2011.01.16 14:56:24Jamesblond
Kafa! Olyan motorban, mint a Tatra autóban (nem a teherautókra értem) Különleges, szép, nincs kihegyezve, lehet 300 ezer km-t lehet vele túrázni gond nélkül. csak hát 12 mill. 4 nagy dög japó túragép ára...
2011.01.16 16:35:41tomykassa
főbe járat: a V6os fejlesztesere kaptak állami támogatást :)
2011.01.16 17:51:20baowah
Edmond23 - a boss hoss-t jelenleg nem gyartjak. hala az Istennek.
2011.01.16 19:31:33utalok minden motorost
Gyönyörü,nem ugy mint a hazai görcsölések a Pannoniával!Még jo hogy nem a paraszt-jawat akarták ujjáéleszteni!Boaa!
2011.01.16 22:39:36GERI87
Virago_1000, kkn
Az angolok kezdték az ipari forradalmat és mindig benn voltak az "első háromba".
A cseh ipart az osztrákok hozták létre nagyrészt...
Az meg hogy az angolokat beelőzték volna...nem valószínű.
2011.01.16 23:56:43Slampixxx
Czu?
Honda NS 400?
Suzuki GT ...?
2011.01.17 08:57:34joejoe1974
Nahát,ezek a Csehek most megleptek :o
2011.01.17 09:45:27Tigrisszív
Ez igen. Szép, különleges, gratula.
2011.01.17 10:28:55Tigrisszív
De hová ültetem a zasszonyt? Vagy ezek a motorok olyan impotenseknek készülnek, akik dugás helyett is motoroznak, ergo partnerre sincs szükségük? Vagy a neoliberális, ultracionista háttérhatalom így akarja kiirtani a család fogalmát is az emberek agyából? (utolsó mondatomat nem kell szó szerint venni :D )
2011.01.19 07:47:40turamotoros
csodaszép a Dög
2011.01.19 21:15:06zurot
Bevállalnám azt a veszekedést az asszonnyal, ha ezzel mehetnék :)
Sőt akár azt is, hogy impotensnek néznek.
2011.01.20 11:06:37botond1986
nem rossz a gép csak azt mondja meg nekem valaki hogy mennyire lehet kezelni. mit ér a sok ló ha elszalad a kanyarban mén?
2011.01.20 11:12:37botond1986
vagy arra lesz jó hogy a hülye gyerek elszaladjon vele a sarki korzóig oszt villogjon a csajoknak vele. útközben meg össze fossa magát rajta hogy kin ne szaladjon alóla?