Felújította a Honda a legjobb robogóját

2015.06.12. 15:30

A Honda megújította az SH300i robogóját. Mivel az SH300 kategóriájának egyik legjobb és legdinamikusabb járműve volt, nagyon sokat nem kellett módosítani rajta – valamivel robbanékonyabb és takarékosabb lett, LED-es világítást kapott, alapáron jár hozzá az ABS és most már egy zárt sisak is elfér az ülés alatt. Ráadásul ez lett az első kétkerekű Honda, ami teljesíti az Euro 4-es normát.

Nem gondolnánk, de teljesen új lett a váz – ennek köszönhetően nőtt a tárolórekesz – ezzel nőtt a tengelytáv, és megváltozott a futómű geometriája is, állítólag így még könnyebben manőverezhető. A 279 köbcentis blokkon is módosítottak. Mivel nyomatékosabb lett, még jobban gyorsul, pedig eddig is döbbenetesen lehetett lépni vele lámpától lámpáig. Csökkentették a motor belső súrlódását, ami így még takarékosabb lett: már 2,9 literrel is beéri százon, miközben egy tankolással akár 290 km is megtehető vele.

Az SH300i-nél bevezették a Smart Key-t, vagyis ha a kulcs a robogó két méteres körzetébe kerül, akkor már ézékeli, és annak hagyományos értelemben vett használata nélkül lehet indítani, vagy fenyitni az ülést.

Az oldalról ajánljuk

Meghallgattam a motoros propagandát, és igazuk van
  • Hírek

Meghallgattam a motoros propagandát, és igazuk van

Szombaton indul a kampány, aminek célja a motorozás népszerűsítése.

tegnap, 15:13
Nem kérnek az elektromos motorokból az X Games szervezői
  • Hírek

Nem kérnek az elektromos motorokból az X Games szervezői

Az X Games freestyle motokrossz nevezőit már hivatalosan is értesítették róla, hogy csak belsőégésű motorral lehet rajthoz állni.

április 8., 10:10
Íme a fájó bizonyíték, hogy a 2000-es évek eleje már retró
  • Hírek

Íme a fájó bizonyíték, hogy a 2000-es évek eleje már retró

A Honda bemutatta a CB1000F koncepciómotort, és az a helyzet, hogy bátran megkockáztatható, hogy ebből bizony lesz valami.

április 7., 11:36