Kalandra fel!

2001.09.24. 11:22
 
   
   

Így vélekedik a BMW, és ehhez elkészítette a R1150 GS egy speciális változatát, az Adventure-t. A gép szinte mindennel fel van szerelve, amivel a világ bármely pontjára el lehet jutni, bármilyen terepen keresztül. A futóművet is ehhez az igényhez optimalizálták, áthangolták, hogy lépést tudjon tartani akár a murvás, homokos, durva felületű talajokon, vagy akár aszfalton is.

A rugóutat elől, hátul egyaránt 20 mm-el növelték meg, így ez most elől 210, hátul 220 mm. Hátulra egy egészen speciális rugóstag került a WP-től. Ez, elsőként a BMW-nél, a rugózás függvényében csillapít, azaz a rugó minél nagyobb mértékben kerül terhelésre, annál nagyobb mértékű csillapítást kap a hátsó futómű. Az Adventure a BMW EVO fékrendszerével jön majd, plusz fémbevonatú fékcsővel és ABS-szel, amely viszont ki-be kapcsolható a terepen való használat során.

 
   
   

Hogy segítsék a felderítetlen terepeken motorozókat, az erőforrás ólmozatlan és ólmozott üzemanyaggal egyaránt használható, mindössze egy dugóval át kell állítani az elektronika vezérlését. A váltó hatodik fokozata rövidebb, mint a széria GS-é, valamint az első fokozata hosszabb a kemény terepre gondolva. A szélvédő magasabb, az első sárvédő hosszabb és szélesebb, valamint a kormány szériában a krosszgépeken megszokott habosított védőelemet lett ellátva.

A műszerfal nagyobb, mint a sima GS-en, és egy 12 voltos foglalatot is kapott, amelyre GPS, itiner, vagy olvasó lámpa köthető. A tank kapacitása 22 literről 30-ra növekedett, és egy csomagtartó rendszer is rendelhető opcionálisan a géphez, melynek tároló kapacitása 105 liter. További opciók: motorvédő elemek, első lámpavédő, ködlámpák, bütykös terepgumik.