90 nap alatt a Föld körül, motorkerépárral

2002.06.10. 14:46
 
   
   

Idén Augusztus elején 8 csapat, egyenként 3-3 versenyzővel nekilát a világ egyik legfárasztóbb motoros eseményének, a Round the World Challenge elnevezésű Föld körüli motoros viadalnak. A majdnem 30.000 kilométeres utazás 5 kontinensen halad keresztül, 7 sivatagot érintve, 27 országon át, és 3 hónapig folyamatosan igénybe veszi a résztvevőket és motorokat egyaránt.

Érdekessége a versenynek, hogy elindul rajta egy 3 női pilótából álló csapat is, név szerint Jane Holmyard, Claire Janssenswillen és Nina Plumbe. Ez egy olyan esemény, amelyhez állóképesség, bátorság, humorérzék szükségeltetik egy pakliban. A három hölgy összesen 90 év motoros tapasztalattal rendelkezik, a robogóktól kezdve a Laverda Jota-ig. A lányok egyébként már rutinos résztvevői a meglehetősen kemény Welsh Rally-nak, ahol ők voltak az egyetlen női csapat, amely célba tudott érni, méghozzá az igencsak előkelő 8. helyen, sok férfi riválisukat megelőzve ezzel. Ráadásul ez volt életük első versenye.

A verseny egész ideje alatt a lányok folyamatosan küldik beszámolóikat weboldalukra, és szurkolóik pedig támogatásukról biztosíthatják ezen keresztül a bátor versenyzőket, valamint kérdéseket is feltehetnek nekik.

A résztvevőkről. Nina elvált, 3 gyerek anyja, 51 éves, és egy farmot művel észak Norfolk-ban. 16 éves kora óta motorozik, akkor egy Lambretta modell F nyergében kezdte a kétkerekűekkel az ismerkedést. Amikor Londonban lakott, nem tudott volna kétkerekű nélkül élni a közlekedési helyzet miatt, még akkor is hajtotta a bringát, amikor terhes volt. Később Suzuki-tól kezdve Honda, és Kawasaki különféle motorjai voltak. Most egy BMW R850R géppel készül a nagy ralira.

Claire Surrey-ban nőtt fel, szintén 16 éves korában kezdte a kétkerekűek hajtását egy Honda SS50Z-n. Aztán a Suzuki Hustler 250-től kezdve, a Norton Commando 850-esig mindenféle motorja volt, még egy BMW-vel is futárkodott. Miután Kaliforniába költözött egy Suzuki 450-est használt, majd hazatérésekor szintén BMW-re váltott, és jelenleg egy BMW K100LT-t használ, amivel a világ körüli utazásra is benevezett. Két lánya és férje várja haza, valamint munkahelye, amely a Bristol City városi tanácsa.

Jane szintén tinédzser kora óta motoron van, mivel legjobb barátja és annak öccse mindketten triál motorosok, és mögöttük kapott kedvet a dologhoz. Mendips-ben nevelkedett, és a CCM-től kezdve a Bultaco-ig mindenféle motornak volt már utasa. Sokáig csak a férje mögött utazott, de aztán 10 éve egy Gilera 50-es nyergében megkezdte önálló motoros karrierjét, amit egy 350-es Moto Guzzi követett. Másfél évvel ezelőtt egy Honda VTR 1000F boldog tulajdonosa lett, de ezzel nem indulhatott volna a kihívásra. Így most lecserélte egy BMW R1100S-re, mert úgy találta, hogy ez illik leginkább hozzá a német gyártó kínálatából. Hogy miért csinálja? Mert egész életében egy fiús lány volt, és most teljesülhet élete álma.