Interjú: Lino Dainese

- Hogy jött az ötlet, hogy motorosruhákat fog gyártani?

1972-ben, egy apró vicenzai garázsban kezdődött a történet. Minden pénzt az üzlet beindítására fordítottam, hisz tudtam, ez a jövőm, ezt akarom csinálni. Mikor megvarrtuk az első enduró-nadrágokat, vitték, mint a cukrot. Akkor végleg eldöntöttem, hogy ebből akarok megélni.

Mivel számviteli végzettségem van, nem sokat konyítottam a varráshoz. De hála a remek szabóknak, sikerült elsajátítani minden csínját-bínját. A motorozás szenvedély. Mindig az volt álmom, hogy legyen egy saját cégem, amelyben nagyszerű, szerethető termékeket hozunk létre. Így nem engedtem apám akaratának, aki bankárt faragott volna belőlem, pedig bankigazgató lévén, szerette volna, ha folytatom a szakmát.

- Ma is motorozik még?

Viccel?! Aktív motorosnak számítok, egy BMW 1200 GS-t hajtok. A szerelem még 18 éves koromban kezdődött, amikor a Vespámmal átvándoroltam Vicenzából Londonba. Na, az eléggé mély nyomokat hagyott bennem. Egy régi bőrfüles AGV sisakban mentem, máig megvan.

- Soha nem akart versenyezni?

Nem, eszembe sem jutott, bár mindig imádtam a technikai sportokat. Inkább talán a motorozás adta szabadságérzet volt, ami beszippantott.

- Minek tudható be a cég hatalmas sikere?

Mindig is nagyon sokat törődtünk a motorosokkal. Inkább próbáltunk a barátaikká válni, mintsem egy szimpla márkává. Aki figyeli a Dainese megmozdulásait tudja, hogy minden erőnkkel azon vagyunk, hogy még jobban megértsük, mire van szüksége a motorosoknak. Ezért lógunk ki a sorból, a többi gyártóhoz képest. A múltkor egy Paul nevű srác írt nekünk köszönőlevelet, hogy a Dainese gerincvédője mentette meg az életét. Nekünk ez a legnagyobb boldogság.

- Jelenleg piacvezetők. Önök a legjobbak?

Örülök, ha így gondolja, de ezt önnek kell megmondania, nem nekem. Egyébként a termék előállítás mindig két dologról szól: az egyik, hogy legyőzd a konkurenciát, a másik, hogy állandó kapcsolatban légy az emberekkel.

- A Dainese életében is voltak mélyrepülések?

A legkeményebb talán a jelen. Úgy 2000 környékén sem volt egyszerű a helyzetünk, mert teljes generációváltáson estünk át, az idősek nyugdíjba mentek és felduzzasztottuk a céget fiatalokkal, de a jelen, azt hiszem mind közül a legkeményebb. Persze kitartunk, sőt,a fejlesztünk és fejlődni akarunk, de nem egyszerű. Nemrég digitalizáltuk szinte a teljes gyárat. A munka jelentős hányadát számítógépek és robotok végzik, de az alkalmazottaink szerencsére hamar átálltak az új rendszerre. Sebaj, előre tekintünk.

- Mesélne valamit a logóról, kinek az ötlete volt, mi alapján készült?

Hú, a logót még a legelső termék legyártása előtt megterveztettem egy grafikus ismerősömmel. Mindenképpen ütőset akartam, valami egyszerű, könnyedén felismerhetőt, hogy beleégjen az emlékezetünkbe. Talán ezért is választottam az ördögöt. Bár, fene tudja, több ez, mint ördög, valahol az ördög és a szatír között félúton. Így legalább mindenki felismeri, hogy ez egy Dainese.

- Előfordult már, hogy különböző okokból kifolyólag szakítottak egy szponzorált versenyzővel?

Normál esetben ez nem történik meg. Ha leszerződünk egy versenyzővel, akkor visszavonulásáig a termékeinket hordja. Bár nem titok, John Kocinskivel anno mi bontottunk szerződést, mert nem volt hajlandó részt venni a fejlesztésekben, nem tesztelte az új ruhákat és ehhez hasonlók. Egy csomó pénzt költünk ezekre a dolgokra, plusz a versenyzőt is megfizetjük, így azt hiszem minimális elvárás a részünkről az együttműködés a fejlesztés terén.

- Mennyiben köszönhető a márka népszerűsége a versenyzőiknek?

Rengeteget köszönhetünk nekik. Ha belép az irodámba, kapásból két bőrruhát lát maga előtt, az egyik Barry Sheené, a másik Valentino Rossié. Ez is egyfajta tisztelgés. Hétről hétre vásárra viszik a bőrüket egy jobb eredmény érdekében, így nem elég, ha csak a márkát népszerűsítik. Mi is keményen dolgozunk, hogy minél nagyobb biztonságban tudhassuk őket. Nélkülük lehetetlen lett volna kifejleszteni a légzsákos (D-air) ruhát, egyszóval nem tartanánk ott, ahol most, ha nem segítenek. A munkánk során úgy összecsiszolódtunk, hogy Agostinitől-Rossig, akár a barátomnak is hívhatnám mindet.

- Úgy hallottam, már nem követi a versenyeket?

Eleinte megszállottként jártam a futamokra. A cég indulása után röviddel még az is előfordult, hogy csak egy paddock belépőm volt a hétvégére, ezért a feleségem a kocsi csomagtartójában várt, amíg átmentünk az ellenőrzésen. Most meg annyi belépőt kapok, amennyit szeretnék, de nincs rá idő. Foglalkozni kell a cég napi teendőivel, marketinggel... azért interurbán beszélgetéseket szoktam tartani a versenyzőkkel, vagy a csapattal, úgyhogy képben vagyok.

- Az Isle of Man TT talán az egyik legvitatottabb viadal manapság. Önök mégis kiemelten támogatják.

Nyilvánvaló, ha akarnánk, sem tudnánk töröltetni egy futamot a versenynaptárból. Inkább kihívásként tekintettünk a TT-re, úgy voltunk vele, hogy a közreműködésünkkel talán sikerül növelni a biztonságot. Jelenleg már ott tartunk, hogy a versenyezők igénylik a jelenlétünket és egyre többen szeretnének velünk dolgozni.

A szponzoráláson túl rendkívül fontos a Guy Martinnal folytatott közös munkánk. Guy ruhájában ugyanazt az adatrögzítőt használjuk, amit annak idején Rossinál és Biagginál is bevetettünk. Az ebből nyert adatokból, a test mozgásának köszönhetően pontos algoritmusokat kapunk. Ezeket később mind az utcai, mind a versenytechnikában felhasználjuk. A TT fontossága itt jelenik igazán meg, mert ki a fene tudna gyorsabban motorozni a közúton, mint egy utcai versenyző. Az idő pedig állandóan sürget bennünket, mert amit ma használunk a pályán, az rövid időn belül a boltokban is kaphatóvá válik.

- Hogy kerültek kapcsolatba a NASA-val?

Az együttműködésnek hála, megmutathatjuk a világnak, mire vagyunk még képesek. Az MIT (Massachusetts-i Technológiai Intézet) közreműködésével történtek a kutatások. Jelenleg épp egy szuperbiztonságos védőruházatot fejlesztünk űrhajósoknak.

- A Grand Prix „főorvosa”, Dr. Costa is segíti a munkájukat?

Negyven éve ismerem. Rendkívüli szerepet tölt be nálunk, hiszen két lábon járó lexikon. Szinte minden fontos fejlesztésben részt vesz. Emlékszem, úgy 34-35 éve készítettük az első gerincvédőt. Neki köszönhetjük a karbon bevetését a ruha vállrészén, valamint a kesztyűkön. Ezt is mi csináltuk először. Jelenleg a légzsák szisztéma kidolgozásába is besegít. Ismeri az összes versenyzőt, ismeri a testüket, pontosan tudja, mire lenne szükségük a nagyobb védelem érdekében. Néha egyetemekre is eljárunk előadást tartani, a motorozásról, meg annak biztonságosságáról.

- A 90-es évek közepe óta már mountain bike és sífelszereléseket is gyártanak. Miért bővítették a profilt?

Manapság rengeteg pénzt emésztenek fel a kutatások és fejlesztések, így átgondoltuk, hogy a birtokunkban levő tudást, vajon mely területeken tudnánk még felhasználni. A Nemzetközi Sí Szövetség pedig épp olyanokat keresett, akik növelni tudnák a biztonságot a sísportban.

Nálunk megtalálták mindezt. Nemrég kötöttünk megállapodást, hogy a motorsportban alkalmazott D-air technológiát felhasználva új védőfelszereléseket fejlesztünk a síelők számára. Gondolok itt főként a szuperóriás-, valamint az óriáslesikláson induló versenyzőkre. Tudja, sokan úgy gondolják, hogy motorosok egy vad, törvényen kívüli csoportot alkotnak, de ez nem igaz. A motorsportból szerzett tapasztalatainkat rengeteg, más sportágban felhasználtjuk, hiszen a ott rengeteg tényezőre kell odafigyelnünk. Szinte alig van még egy ilyen sport a világon.

- A kínálatukban saját gyártású bukósisak is szerepelt, ennek ellenére mégis megvásárolták az AGV-t. Miért döntöttek így?

A mai napig gyártunk Dainese sisakokat, de az AGV akkora tapasztalatra tett már szert, ami behozhatatlan lett volna. Ezen kívül egy olyan márkáról van szó, melynek neve egybeforr a motorversenyzés történelmével. Így, amikor lehetőség nyílt a cég megvásárlására, a lehető legjobb döntést hoztuk, hogy megvettük. Ezzel életben tartottunk egy legendát és a történet is zavartalanul folytatódhat.

- A magánélete mennyire forrt össze a céggel?

Házas vagyok, van egy csodálatos feleségem, aki a kezdetektől mellettem volt és mindenben támogatott. Imádok motorozni, szeretem a szépművészetet. Nemrég Nizzában voltam motorral egy kiállításon. Lehajtottam az autópályáról és inkább a hegyeken keresztül mentem, kis, kanyargós utakon. Néha megálltam, meglátogattam egy-két barátomat. Remek utazás volt.

- Milyen tervei vannak, mit szeretne kihozni még a jelenleg is csúcson levő márkából?

Azon az úton haladunk tovább, amelyen eddig is. Folytatni kell az együttműködést a NASA-val, az MIT-vel, továbbfejleszteni a D-air rendszert. A fő célom most mégiscsak az, hogy biztonságban éljük meg ezt a nem éppen könnyű gazdasági helyzetet, lehetőleg úgy, hogy egyetlen embert se kelljen elküldenem. Nélkülük sehol nem lennénk, éveket öltek bele a fejlesztésekbe, én pedig azt szeretném, hogy továbbra is azt csinálják, amihez a legjobban értenek és amiért annyi mindent megtettek.