Megkeresték az ország legrosszabb Jogját

Le Visonta 2016: Szkaliczki Scooter Team

2016.07.14. 15:24
A Szkaliczki és Társai Kft. színeiben mintegy „gyári csapatként” nevezünk a versenyre. Ami közös bennünk azon kívül, hogy munkatársak vagyunk, hogy mindannyian karcoljuk a 30-at (ki alulról, ki felülről) és egyikünknek sincsen komolyabb robogós múltja.

A nevezés hatalmas pokol volt, ezerrel dőltek be a nevezések, sok csapat minden tagja többször is elküldte ugyanazt a levelet, valaki egy üzenetben próbált több csapatot nevezni, azonnal jöttek a reklamálások, baszakodás a másodperceken – tényleg idegölő volt feldolgozni az egészet. Így fordulhatott elő, hogy eggyel több csapatot engedtem be, mint ahány hely van. De erre nem jöttem rá azonnal, napokkal később egyik éjjel Visontán járt a fejem, és akkor raktam össze, hogy gyökeresen elkúrtam. Szóltam a 25. csapatnak, hogy hát, bocsika, mégsem. Senki nem volt boldog, pocsék helyzet az ilyesmi, nem kívánom senkinek. Így visszakerültek a várólista első helyére – de most őszintén, ha valaki bejutott, miért lépne vissza az év legjobb bulijáról? Aztán megtörtént a csoda, egy csapat visszalépett, a Szkaliczki Scooter Teamet pedig megkönnyebbült szívvel hívhattam: srácok, bent vagytok, de most tényleg. 

Azt hiszem, komoly esélyünk van az utolsó 3 hely valamelyikére, melyekért teljes erőbedobással fogunk küzdeni! Versenyzőink:

Balog Tomi, a kamikáze:

12 éves koromban kapott el az érzés, hogy motoroznom kell! Azóta is rendíthetetlenül hajtom az éppen aktuális táltosomat. Első motorom egy Honda Dio volt, amit hamar össze is törtem, persze a bénázásomat ráfogtam arra, hogy kicsi a motor kereke. Megtaláltam édesapám ETZ-jét, csak éppen kulcs nem volt benne, de rögtönöztem, és egy csavarhúzóval már be is indítottam. Azóta nem tudok kihagyni egy szezont sem motorozás nélkül. Szerencsére mindig ott volt mellettem az egyik bajtársam (Miszlai Zoli), aki ugyanolyan hűségesen ülte a paripáját. Nagyon sok jó és valamennyi ’rossz’ tapasztalatom is van a motorozással kapcsolatban. Általánosságban elmondható, ha valami történt, arra számítani is lehetett, mivel olyan dolgokat próbáltam, amihez el kell esni, hogy megtanuljam hol a határ. Ez be is következett! (Amit még tudni kell Tomiról, hogy rendelkezik egy olyan szuperképességgel, hogy a vasgolyót is simán el tudja rontani, így csak a gázkart és a fékkarokat mutattuk meg neki a robogón)

Hercz Dani, a tuner:

Nem sokkal világrajövetelem előtt születtem Orosházán, hetekkel a csernobili katasztrófa után. Lehetséges, hogy ez kihatással van arra a tényre, hogy 20 ujjal, 2 füllel, 1 fejjel, 7 kétkerekűvel és 8 autóval rendelkezem, melyeket saját kezűleg építgetek. Az utóbbi években a gépészmérnöki diploma mellé okleveles kanyarvadász végzettséget szereztem, bár ez irányú szakmai tapasztalataim köre négy kerékre szűkül. A gázt üzemszerűen először 13, utoljára 17 évesen húztam, azóta inkább nyomom. A robogózást nevezhetjük ismeretlen vizeknek, mivel csak egy rutinvizsga erejéig űztem idestova 17 éve, mindig jobb szerettem térddel a tankon lógni kanyarokban, és úgy köszörülni a lábtartót. Különleges ismertetőjelem, hogy ritkán esek, de akkor tisztességeset (legalább akkorát szoktam, hogy minimum 15-20 évig nyoma legyen). Mivel bátor nem vagyok, próbálok inkább magabiztos és őrült lenni egyszerre, a végeredmény egész hasonló. "Ha megvan a határ, kelj fel és porold le magad!"

Miszlai Zoli, az ötletgazda:

Már tizenéves koromban elkapott a motorozás iránti szenvedélyem. Az első motorom egy Honda NSR 125 Malossi tuninggal, természetesen 50-es papírokkal.

Ez a szenvedélyem azóta sem lankadt, bár az életemben egy párszor találkoztam más gépjárművekkel, olyan helyzetben, amelyben nem szerettem volna. Szerencsére én okoztam kárt bennük, nem pedig fordítva.

A robogózásban nincs akkora tapasztalatom, mint a nagyobb motorok körében, de ez nem tántorít el semmitől. Kicsit furcsa érzés visszatérni a „kicsikhez”, de legalább felidézünk a gyermekkorunkból egy részletet. A csapatunkban szerencsére mindenki lelkiismeretes, technikás és elszánt!

Molnár Robi, a kanyarvadász:

Egyedüli bevándorló vendég rájderként csatlakoztam a csapathoz, a messzi-messzi Gádorosról. A gázt tizenakárhány éve folyamatosan húzom, digitalizált jobb első végtagommal. Kedvenc tartózkodási helyem a kanyar, legyen az szerpentin vagy épp pálya. Olykor hajlamos vagyok elhinni, hogy fekete öves vagyok a szakmában, de amit nem szoktam érteni, hogy a góprót miért kell 2X-es sebességgel lejátszani, hogy visszaadja a valóságot?! Esni nem szoktam, mert minek? A robogózás az kimaradt a karrieremből ezidáig. Mindenhol vezetek, a munkában épp minőséget és környezetet.

A pályagép (avagy Joggal aggódunk)

Hosszas töprengés után úgy döntöttünk, megkeressük az ország legrosszabb állapotban lévő Yamaha Jog ZR-jét, és azzal indulunk neki a versenynek. Na jó, ez így nem igaz, határozottan csak utólag konstatáltuk a kihívás mértékét (avagy, milyen szart sikerült vennünk). Ez azonban nem tántorít el minket, teljes erőbedobással készítjük fel a gépet a versenyre. Mivel nem szerelni megyünk, hanem versenyezni, ezért mindent megteszünk, hogy egy gázzal elmenjen 24 órát. (Például sokat simogatjuk, meg időnként becézgetjük is).

Kövesd őket Facebookon!