Dovizioso: rászámoltak, mégis felállt

2017.10.30. 12:07
Az olasznak ugyan már csak matematikai esélye lehet a 2017-es világbajnokságra, mégis, ujjheggyel még igyekszik tartani. A Ducati remekelt a maláj esőben, míg Márquez nyugiban célba ért.

Sepang után néhány dologban biztosak lehetünk. Például a Ducati egy korrekt, demokratikus csapat, ahol rend és csapatutasítás uralkodik. Ez így van rendjén, a tiszta kommunikáció fontos, Talma is megmondta, Gigi Dall'Igna pedig nem az a fajta szakember, aki képtelen lenne meghozni egy-egy kemény döntést. Még akkor sem, ha Jorge Lorenzóval remek a kapcsolata, és a spanyol legenda egy esetleges győzelemmel utolsó esődémonjait is legyőzhette volna pörgőrúgásokkal. Gigi viszont nem engedte, úgy volt vele, Lorenzo elégedjen meg a második hellyel, s anélkül is számoljon le a démonokkal, hogy a győztesnek járó pezsgőt locsolja. Elvárása persze jogos, évi hétmillió dolláros gázsi ellenében meg pláne.

A malajziai esőderbit így Andrea Dovizioso nyerte, s bár Lorenzo küzdött az elemekkel, különösebb csatát már nem vállalt csapattársával szemben, miután az megelőzte. A ducatisok egyébként a zseniális első-második helyen értek célba, de természetesen mindenki arra volt kíváncsi, történt-e tényleges csapatutasítás.

Lorenzo attól függetlenül, hogy a futam után is képes professzionálisan, magát nem elragadtatva nyilatkozni, első megszólalása mégis sejtetett valamit. „Miután Andrea megelőzött, harcoltam még kicsit, de közel sem annyira, mint tudtam volna, nem motoroztam a határon.

Mondatai percről percre váltak burkoltabbá, de alapvetően egyikőjük sem tagadta, bár tény, Dovizioso sokkal inkább próbálta felfogni úgy a helyzetet, győzelmét kizárólag magának köszönheti, noha ő volt talán minden idők legszomorúbb futamgyőztese.

Dovi nem hülye, csak realista, pontosan tudja, hiába csökkentette hátrányát huszonegy pontra, szinte csak a csoda segíthet a világbajnoki cím elhódításában. Ilyenkor persze rögtön mindenki irtó számolgatásba kezd, mennyire értékes pontokat veszített egy hete Ausztráliában azon a végső kigyorsításon, amikor hátsó abroncsa úgy elkoptak, hogy képtelen volt megtartani pozícióját.

Valenciába nehéz lesz, Marquez ellen még inkább. Hazai pályán kellene vernie a spanyolokat úgy, hogy sem a Ducati, sem ő nem brillírozott különösebben itt korábban, mivel kizárólag akkor nyerheti meg a bajnoki címet, ha futamgyőztesként halad át a célvonalon, Marquez pedig legfeljebb tizenkettedik lehet. Pontegyenlőség esetén ugyanis az olasz lenne a bajnok, mert győzelmével eggyel többet számlálna, mint spanyol vetélytársa. Bármennyire is furcsa, az idei szezon kiegyensúlyozottságát jellemzi, hogy mindkét bajnokaspiráns hat-hat győzelmet szerzett eddig.

A fenti tényekkel persze a spanyol is tisztában van, nem is erőltette túl a dolgot, egy ideig küzdött a harmadik helyért, de később elengedte, és megelégedett a negyedik pozícióval, miután úgy döntött, felesleges kockáztatnia. Inkább a biztonságos célba érkezést választotta.

Szerencsére a yamahásoknak nem voltak ilyen eget rengető problémáik, és újra bebizonyosodott, a 2017-es motor esőben nem versenyképes, legalábbis nem úgy, hogy a bajnokságban esélyük legyen. A jó rajthely ellenére Rossi hetedik, Viñales kilencedikként ért célba, míg a francia Zarco a szatellit motorral ismét csodát művelt, sokáig vezette a mezőnyt, majd harmadikként újra dobogóra állhatott. Ezek után persze jogos a kérdés, mi az, amihez a Yamaha ennyire ragaszkodott az idei évben, miközben a tavalyi motor bizonyos körülmények között rendre jobban teljesít. Persze, kell ehhez egy versenyző is, aki képes kihasználni a benne rejlő lehetőségeket.

A futam első részében a suzukisok is nagyot mentek, végül Rins bukott, Iannone pedig teljesen visszaesett. A KTM versenyzői is hasonlóan biztató kezdést produkáltak, végül csak a tizedik és tizenkettedik helyen érkeztek célba.

Jonas Folger lebetegedésével végül a holland Michael Van Der Mark is megkapta bemutatkozási lehetőségét a MotoGP-ben, miután Rossi motorjáról lecsúszott Aragonban a Doktor rohamos felépülése miatt. Talán jobb is, hogy nem rögtön ekkora nyomás alatt kellett versenyeznie, Rossi motorján ez mégiscsak olyan lett volna, mint egy szívinfarktuson átesett felsővezető vezérigazgatói kinevezése.

A holland jól ment, bár biztonságosan, sokáig úgy tűnt rögtön pontszerző helyen érhet célba, végül csak a tizenhatodik lett.

A hétvége legszomorúbb híre pedig kétségkívül a Kiefer Racing tulajdonosának, Stefan Kiefernek a halála volt, akit péntek hajnalban holtan találtak szállodai szobájában. A csapat jelenleg a Moto2-ben versenyzett Domi Aegerterrel és Tarran Mackenzievel, az egykoron legendás versenyző, Niall Mackenzie fiával. A Kiefer Racing rövid közleményben visszamondta a hétvégi versenyen való indulást.

MotoGP Sepang 2017
Végeredmény
1. Andrea Dovizioso ITA Ducati Team
2. Jorge Lorenzo SPA Ducati Team
3. Johann Zarco FRA Movistar Yamaha MotoGP
4. Marc Marquez SPA Repsol Honda Team
5. Dani Pedrosa SPA Repsol Honda Team
6. Danilo Petrucci ITA Octo Pramac Racing
7. Valentino Rossi ITA Movistar Yamaha MotoGP
8. Jack Miller AUS EG 0,0 Marc VDS