Derbi GP1 a szokatlan sportrobogó

2004.09.27. 10:12

Az olasz Piaggio konszern tulajdonában lévő spanyol motorgyár, a Derbi főként a kisköbcentis gépek piacán szerepel termékeivel. Az idei Intermoton már láthatók voltak a feltörekvés jegyei a nagyköbcentis gépek piacára.

A GP1 ennek a szellemében alakult újjá, igaz ez a modell továbbra is ötven köbcentis maradt. Amellett hogy robogónak számít, szinte minden aspektusában megváltoztatja a robogókról alkotott képet. A blokkja nem hátul van a hátsó lengővillára rögzítve, mint az a hagyományos robogóknál megszokott. Az erőforrás a gép elejében kapott helyet a nem mindennapi alumínium hídvázban. Ezzel súlya a nagymotorokhoz hasonlóan semlegesen, 50-50%-ban oszlik el az első és hátsó tengely között. A kétütemű, 50 köbcentis, vízhűtéses blokk az anyacégtől, a Piaggio konszern motorgyártó divíziójától érkezett, és teljesíti az Euro2 normákat.

A Derbi jelentős szereplőnek számít a GP125-ös kategóriában. Bizonyára ezt alaposan kihasználják majd a marketing területén. További műszaki csemege a Derbinél GPR50-ről már ismert radiális felfogatású első fék, amely a nagy sportgépeknél is éppen csak megjelent tavaly és idén. Az első fék átmérője hatalmas, 245 mm, ráadásul alaposan könnyített kivitel, amely a hűtésnél nyújt előnyöket. Hátul egy 180 mm-es tárcsafék szolgál. A GP1 első villája egy többször ekkora motorban is megállná helyét, belsőcső átmérője 38 mm-es, ráadásul fordított kivitelű. Hátra központi felfüggesztésű rugóstag került.

A kerekek egy mérettel nagyobbak a megszokottnál: 14 colosak elől-hátul. Előre 120/70, hátulra 140/60-as sportos gumik kerültek a szép, ötküllős felnikre. A vezetést a robogóknál megszokott automata kuplung könnyíti meg, de nem szíj hajtja meg a hátsókereket, hanem fogaskerekeken át lánchajtással. Az ülés alatti sisaktartó jelent azonosságot a kategória többi képviselőjével. Stabilitása, a fékezés és a dinamikus vonalak azonban már mind egy nagymotort idéznek. Ára reméljük inkább a robogókra fog hasonlítani, akkor a sportos városi közlekedés egyik legjobb alternatívája lehet a szép formájú Derbi GP1.