Iszonyú baleset a bemutatón

2011.12.03. 13:04
44 hozzászólás

Egy brazil vidámpark közönsége, köztük nők és gyerekek is végignézték, ahogy egy motoros akrobata frontálisan ütközik egy autókötelék egyik tagjával, majd félpályányi repülés után földet ér, és nem mozdul.

A szörnyű balesetről készült videó tanúsága szerint Denis Borges nem megfelelően mérte fel a távolságot, amikor társával, Anderson Sanchezzel tartott bemutatójuk végén a szemből jövő, három autóból álló köteléken kellett volna keresztülhajtaniuk. Borges a balszélső autó jobb első lámpájának csapódott motorjával és csak sejthetjük, hogy a két egymással szemben haladó jármű találkozásakor milyen iszonyatos erők szabadultak fel.

A Beto Carrero World történetének talán legsötétebb pillanata hihetetlen módon mégsem tragédiával zárult, hiszen Borges nem szenvedett életveszélyes sérülést, sőt állítólag már el is hagyhatta a kórházat.