Idén már nem versenyez a Fogarty Petronas FP1 superbike-ja

2002.08.13. 13:04

 
   
   

Carl Fogarty bejelentette, hogy a Foggy-Petronas csapat még sem fog versenyezni az idei Superbike VB egyetlen futamán sem. Egy versenyképes motor erőltetett fejlesztési üteme, és a 6 hónap alatt legyártandó 75 darab utcai motorkerékpár a szigorú FIM homológizációs szabályok teljesítéséhez, úgy tűnik meghaladta a tőkeerős vállalkozás erejét. Helyette Fogarty és csapata úgy döntött, hogy a szigorú tesztprogramjuk végrehajtására koncentrálnak, azért hogy a háromhengeres FP1 versenymotor kész legyen a 2003-as szezonra, ahol a teljes idény összes futamán rajthoz kívánnak állni.

A késlekedés másik felelőse a brit MSX cég, amely az utcai motorkerékpárokat építi Fogarty-ék számára. A FIM homológizáció következő határideje jövő év január 30-a, amikorra a FIM részére be kell mutatni a legyártott utcai motorokat és a kellő darabszámot igazoló iratokat. Azonban a korábban tervezett, első versenyszerű szereplés helyszínén Brands Hatch-ban már megtekinthették a brit rajongók az FP1-es motorokat, és a két leendő Foggy-Petronas pilóta Troy Corser és James Haydon megtett velük pár tiszteletkört is.