Szilvási Péter még bírja a sivatagot
![]() |
|
![]() |
![]() |
A tegnapi, ötödik szakaszon már sivatagi körülmények fogadták a Telefónica-Dakar 2003 résztvevőit. A pálya a szervezők ígéretéhez híven meglehetősen kemény volt, viszonylag kevés volt a homok, sziklás köves terep váltakozott az egyméteres dűnékkel. Szilvási Lajos bukása ellenére szerencsésen célba ért a 25. Dakar-rali ötödik napján a 153., utolsó előtti helyen. Összetettben ezzel a 151. helyen áll.
A motorosok között összetettben Sainct az első, őt követi Meoni és Roma. Ugyanez volt egyébként az ötödik etap befutójának sorrendje is.
A mai, hetedik szakasz El Borma-Ghadames közötti távolsága 278 km, ebből 228 km a speciális szakasz. Az egyik legősibb elő-szaharai városba, Ghadmesbe vezető útvonal már próbára teszi a rutinosabb versenyzőket is, hiszen bőven fognak találkozni homokdűnékkel és kereszteződésekkel.