Hiába fenyegettek a Ducatik, a Hondák nem ijedtek meg

2003.05.14. 12:11

 
   
   

A MotoGP kategória résztvevői a nem mindennapi izgalmakkal terhelt Dél-Afrikai Nagydíj után kissé nyugodtabban érkeztek meg a cirkusz első európai állomására, Jerez de la Fronteraba. Itt mindig szeretnek versenyezni a pilóták, hiszen a verseny hangulata remek, és a spanyolok sokkal jobban kedvelik a gyorsasági motorsportot, mint bármely más autós technikai sportágat. Az elmúlt hétvége 3 napja alatt több mint 200 ezren látogattak ki most is a pályára, hogy kedvenceiket minél több petárda felrobbantásával buzdítsák jobb eredmények elérésére.

Sajnos az indulók közt most sem lehettek ott a Harris WCM csapat versenyzői, mivel a FIM műszaki ellenőrei szabálytalannak minősítették motorjaikat korábban, és a csapat fellebbezését a versenyigazgatóság nem fogadta el, így a csapat továbbra is csak a box utcából nézhették a versenyt. Az ügyben a következő meghallgatás május 16-án lesz a FIM főhadiszállásán. Jean-Michel Bayle, aki a Suzuki Endurance Racing Team csapatában versenyez, a spanyol futamtól kezdődően a MotoGP-ben induló Suzuki GSV-R négyütemű gépek tesztelését is segíti. A versenyt megelőzően már Barcelonában meg is kezdte az érdemi munkát az új fejlesztésű Suzuki apró, beállítási részleteinek tesztelésével.

 
   
   

Az edzések
Az első időmérőn sokáig a Ducatik uralkodtak Capirossi és Bayliss vezérletével, illetve Rossi mutatott még pár jó köridőt. Az edzés vége felé azonban a dél-afrikai győztes, Sete Gibernau szerezte meg ideiglenesen az első rajtkockát. Ukawa, Capirossi és Rossi tolhatta még be motorját jelképesen az első sorba. Sokak meglepetésére, a Suzuki két pilótája, Kenny Roberts és John Hopkins a 6. és 8. helyeken végeztek az első nap.

A második edzésnapon aztán már nem adták oda jó helyeiket az időmérő végén a Ducati gyári pilótái. Loris Capirossi az időtábla élére repítette a Desmosedicit, méghozzá egy új pályacsúccsal. A második helyet, tőle alig lemaradva, csapattársa Troy Bayliss szerezte meg. Őket a két Pramac Camel Hondás, Ukawa és Biaggi követte, majd Rossi, és a pénteki idején javítani képtelen Gibernau jött a sorban. Hopkins végül is a hetedik rajtkockát gyűjtötte be a Suzukival, míg a sérüléséből éppen hogy csak felépült Melandrinak a 16. rajtkocka jutott.

 
   
   

A verseny
A 120 ezer néző, aki vasárnap kilátogatott a 27 körös versenyre, egyértelműen a hazai Sete Gibernau sikerét várta, még akkor is, ha a spanyol fiú csak a hatodik rajthelyen ácsorgott. Troy Baylissnek sikerült a legjobban a rajt, utána csapattársa, Capirossi következett a másik Ducatival, a harmadik helyen a szenzációsan rajtoló John Hopkins haladt a Suzukiján. A spanyolok nagy örömére Gibernau a 2. körben már a második helyen nyomult előre. Rossi is a második körben robbantott, először Hopkinst, majd az időközben egy helyet visszacsúszó Baylisst, és még gyorsan Gibernaut előzte le egy körön belül. A 3. körben Carlos Checa rugdosta Yamaháját, miután műszaki hiba miatt kiállni kényszerült vele. Loris Capirossi félelmetes bródszájdokat mutatott be a V4-es vörös gépével, azonban a leggyorsabb köridőket Rossi mente, így a 4. körben Rossi a célegyenes előtt le is előzte honfitársát.

 
   
   

Rossi ezután folyamatosan elhúzott az üldözőktől. Talán még Gibernau tudta volna utolérni őt, Biaggival a nyomában, azonban a spanyol fiú eldobta Hondáját a 7. körben, a nézők nagy bánatára. Rossi nagyon elhúzott a második Biaggitól a verseny fél távjára. A harmadik helyről saját hibájából kiesett Capirossi, és így Bayliss senkitől sem zavartatva, nyugodtan motorozott a dobogós pozícióban. Az első három a verseny hátralévő részében egymástól nem zavartatva, Rossi-Biaggi-Bayliss sorrendben ért célba. Viszont mögöttük Barros, Tamada és Ukawa igazán jó csatát vívtak egymással. Először Barros, majd Tamada és a legvégén Ukawa birtokolta az értékes negyedik helyet. John Hopkins hetedik helye az első reménysugár a Suzuki MotoGP projektjének az idei évben, remélhetőleg láthatunk még tőlük hasonló jó eredményeket az idén. A Vb összesítést továbbra is Valentino Rossi vezeti.

MotoGP futam végeredménye:
1. Valentino Rossi Honda 46p 50.345mp
2. Max Biaggi Honda +6.333mp
3. Troy Bayliss Ducati +12.077mp
4. Tohru Ukawa Honda +16.186mp
5. Alex Barros Yamaha +18.630mp
6. Makoto Tamada Honda +24.153mp
7. John Hopkins Suzuki +30.959mp
8. Shinya Nakano Yamaha +31.218mp
9. Nobuatsu Aoki Proton KR3 +36.002mp
10. Olivier Jacque Yamaha +37.566mp.

Gyorsasági Motoros VB MotoGP kategória pontversenyének állása 3 futam után:
1. Valentino Rossi ITA 70 pont
2. Max Biaggi ITA 56 pont
3. Troy Bayliss AUS 40 pont
4. Sete Gibernau SPA 38 pont
5. Alex Barros BRA 30 pont
6. Tohru Ukawa JPN 23 pont
7. Sinya Nakano JPN 20 pont
8. Nicky Hayden USA 18 pont
9. Loris Capirossi ITA 16 pont
10. John Hopkins GBR 15 pont



Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.