Ui régi-új csapatában versenyez a hétvégén

2003.09.07. 10:33

 
   
   

Youichi Ui, az első japánként, a Gilera csapatában fogja kormányozni a gyár 125-ös versenygépét Stefano Bianco versenytársaként a MotoGP Világbajnokságon. Ui az idei szezont megelőzően 4 évet töltött el a Derbi színeiben, ahol két világbajnoki második helyet és 11 GP győzelmet szerzett, idén Apriliával kezdte a szezont a Sterilgarda Racing színeiben. Innét Vincent szerződtetése után elég furcsa módon rúgták ki. A Gilera gépe a szebb napokat látott Derbi gépek alapjaira épül, ezért Ui reméli, hogy olyan szép eredményeket érhet el vele, mint a 2000/2001-es években. A japán veterán pilóta a szezon hátralévő hat versenyére kötött szerződést a csapattal.

Ui elmondta, hogy nagyon örül a hazatérésének. A világbajnokságon a legjobb évei a Derbihez fűződnek, és most szintén egy a Piaggio konszernhez tartotó csapatban motorozhat. Reményei szerint nagy eredményekre lesz képes azzal a motorral, amelyet oly jól ismer, és véleménye szerint még mindig versenyképes. A japán versenyző mindent megtesz, hogy a belé fektetett bizalmat meghálálja, és reméli több szerencséje lesz régi-új csapatánál, mint az idény első felében korábbi együttesénél.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.