Világbajnoki jutalomjáték

2003.10.03. 12:28

Az idei Superbike VB az utolsó előtti szezonjához érkezett az elmúlt hétvégén. A versenysorozat jövője egyelőre meglehetősen bizonytalan és már idén is tulajdonképpen Ducati kupának minősíthető futamokat rendeztek. Nem nagy meglepetésre a brit Neil Hodgson lett az idei világbajnok, természetesen a Ducati-Fila gyári csapatában egy Ducati 999R F03 nyergében. Mindezek után az imolai futamra kicsit az érdektelenség hangulata nyomta rá a bélyegét, bár a VB 3. és 4. helye még kérdéses volt.

Edzések
Az edzéseket a tavalyi gyári 998-as Ducatival versenyző James Toseland uralta. Még pénteken olyan időt ment, amit a szombati napon sem tudott senki megdönteni. Mögötte egy spanyol, Ruben Xaus, és két másik honfitársa Hodgson és Walker várhatta a Superpole-t. Az egy körös száguldáson tovább javítottak idejükön a pilóták, így Ruben Xaus foglalhatta el az első rajtkockát Superbike karrierje során első alkalommal, az első sorba Laconi, Hodgson és Toseland fért még oda. Chili 5. helye nem volt meglepetés hazai pályán, ellenben az egész évben betegeskedő Foggy Petronas motort 6. helyre behozó Corser eredménye annál inkább.

Első verseny Sajnos a start előtt közvetlenül Chili motorja leállt, és kénytelen volt kitolni a box utcába, majd innét eredt a mezőny után. A rajtot Xaus, Hodgson, Laconi, Toseland kapták el a legjobban. Toseland motorja megsérült az első körben, törött sebváltókarja miatt kiállni kényszerült. Már közvetlenül a verseny elején elhúzott a két Fila Ducati versenyző, a többiek képtelenek voltak lépést tartani velük. Chili ellenben nem esett kétségbe és utolsó helyről rajtolva szép sorban előzte meg ellenfeleit.

Az élen álló Xaus már némi előnyre tett szert csapattársával szemben, amikor egy kanyarban hibázott és Hodgson leelőzte mialatt motorját visszahozta az ideális ívre. A hátralévő körökben Xaus ledolgozta hátrányát, és Hodgsonnal több hajmeresztő csatát vívtak az első helyért. Xaus később egy bravúros előzéssel visszaszerezte az első helyet az idei világbajnoktól. Az utolsó körben Hodgson ismét élre állt, de Xaus újfent visszaelőzte és végül megnyerte a futamot. Laconi biztosan jött be a harmadik helyre, Chili csodálatos versenyzéssel, az utolsó helyről az 5. helyre hozta be kissé idős privát Ducatiját.

Superbike VB 11. futam, első versenyének végeredménye:
1, Ruben Xaus Ducati 999F03
2, Neil Hodgson Ducati 999F03
3, Régis Laconi Ducati 998RS
4, Gregorio Lavilla Suzuki GSX 1000R
5, Pierfrancesco Chili Ducat 998RS
6, Steve Martin Ducati 998RS
7, Troy Corser Petronas FP1
8, Mauro Sanchini Kawasaki ZX-7RR
9, Ivan Clementi Kawasaki ZX-7RR
10, Marco Borciani Ducati 998RS

Második verseny A második futam startjánál Hodgson, Xaus, Laconi és Walker jöttek el a legjobban. Sajnos Chili csak a 7. helyen haladt, amikor motorja egyre jobban lelassult, furcsa füstöket kezdett eregetni, így műszaki hiba miatt kiállt a versenyből a 13. körben. A második futamban is Hodgson és Xaus vezették a mezőnyt, és már a futam első szakaszában elhúztak az üldözőktől. A két Ducatis végig egymást előzgették Tardozzi csapatfőnök nem túl nagy örömére.

Az üldözőknél Laconi, Lavilla, Toseland és Walker volt a sorrend a verseny felénél. Az élen tovább folyt a harc az első helyért. Toseland a második futamban is elesett, ezzel úgy tűnik igen nehéz lesz megszereznie a VB összetett 3. helyét az év végén. Az utolsó előtti körben Hodgson alaposan elmért egy kanyart, és egészen a védőkorlátig szaladt ki motorjával. Mire visszaáállt már hárman elmentek mellette. A hátralévő másfél körben már csak a negyedik helyre tudott feljönni a világbajnok, így Xaus simán nyerte a futamot. Másodikként Laconi ért célba, míg a harmadik helyen Suzukiján Lavilla jött be. Xaus ezzel a dupla futamgyőzelmével bebiztosította magának a VB második helyét az év záró versenye előtt.

Superbike VB 11. futam, második versenyének végeredménye:
1, Ruben Xaus Ducati 999F03
2, Régis Laconi Ducati 998RS
3, Gregorio Lavilla Suzuki GSX 1000R
4, Neil Hodgson Ducati 999F03
5, Chris Walker Ducati 998F02
6, Lucio Pedercini Ducati 998RS
7, Troy Corser Petronas FP1
8, Mauro Sanchini Kawasaki ZX-7RR
9, Juan Borja Ducati 998RS
10, David Garcia Ducati 998RS

Superbike VB pontversenyének állása 11 futam után:
1, Neil Hodgson GBR 464 pont
2, Ruben Xaus ESP 341 pont
3, Régis Laconi FRA 257 pont
4, James Toseland GBR 240 pont
5, Gregorio Lavilla ESP 230 pont
6, Chris Walker GBR 202 pont
7, Pierfrancesco Chili ITA 197 pont
8, Steve Martin AUS 119 pont
9, Marco Borciani ITA 109 pont
10, Lucio Pedercini ITA 107 pont

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.