A hibátlan versenyzés jutalma

2003.10.06. 20:36

Idén a Honda főnökeinek és mérnökeinek nem kellett attól parázniuk, hogy esetleg nem Honda motor nyergében nyerik a legértékesebb GP-futamot. Sőt, igazából a hármas siker sem lett volna meglepetés, hiszen az idén jó néhányszor megtapasztaltuk már. Az RC211V főlénye már-már kezd nyomasztóvá válni. A Honda-pilóták közül Valentino Rossi, visszanyerve régi formáját, begyűjtötte az utolsó három futamgyőzelmet. A Honda hazájában érkezvén viszont Biagginak beígértek egy csomó új gyári alkatrészt, amikkel motorjának színvonala megközelítette a legújabb RC211V-két.

Az edzések

 
   
   

Az első edzésnapon a Honda kisöpörte az első sort. Gibernau volt a leggyorsabb, majd Rossi, Tamada és Biaggi következett. A második sort Capirossi nyitotta Ducatiján, őt két yamahás, Nakano és Checa követte. Colin Edwards, aki korábban sokat tesztelt, illetve versenyzett már ezen a pályán, még éppen befért a második sor végére. A második időmérőn Biaggi az utolsó körében, fantasztikus körrekorddal szerezte meg az első startkockát. Tamada, kihasználva kitűnő pályaismeretét, bejött a második helyre, Rossi egy helyet visszaesett, míg Gibernau feljött az első sorba. Hogy a Honda vezetői még jobban örüljenek, Hayden elcsípte az 5. starthelyet úgy, hogy az edzés vége előtt tíz perccel még a legjobb idővel rendelkezett. Hayden mögé Capirossi és három yamahás állt fel a második sorba.

A verseny

 
   
   

A rajttól Gibernau, Biaggi és Rossi vezetésével jött el a mezőny. Már az első kanyarban esemény volt: John Hopkins Suzukijával túl gyorsan és túl szűken akart fordulni, bukott, és magával sodorta Baylisst, Checat és Edwardsot. Alakításáért a versenybíróság eltiltotta a versenyzéstől a következő Maláj Nagydíjra. Hayden, nagy meglepetésre Rossit megelőzve, már az első körben feljött a 3. helyre, azonban Rossi nem sokkal később visszavette tőle a helyet. Marco Melandri nagyon rosszul rajtolt, mert mindössze a 19. helyre hozta őt a számítógép, pedig a második sorból indulhatott el. Biaggi a 3. körben állt az élre, nem sokkal később Rossi is megelőzte Gibernaut. A verseny első harmadában a Biaggi, Rossi, Gibernau, Hayden, Tamada Honda ötös fogat vezette a mezőnyt. Rossi a 7. kör elején egy kanyar féktávjánál hibázott, és kiszaladt a sóderágyba. Mire visszajött a pályára, már csak a 9. helyre tudott visszaállni.

 
   
   

Innen vált izgalmassá a verseny. Biaggi elhúzott a mezőnytől, Rossi folyamatosan a leggyorsabb köröket menve előzte le az előtte lévőket. Hét körrel a vége előtt érte utol ismét Tamadat, Gibernaut és Haydent a 2-4. helyeken. Mire öt kör volt hátra, Rossi már mind a három pilótát megette, és ismét a második helyen volt. A hátralévő távon az időközben rákapcsoló Biaggit már csak megközelíteni tudta, utolérni már nem. Biaggi megnyerte idei második versenyét, Rossi másodikként futott célba. Az utolsó körben a harmadik helyért folyt nagy csata, Tamada kissé meglökte egy féktávon előzés közben Gibernaut, aki ezért a sóderbe kényszerült, és mire kikecmergett, az 5. helyen találta magát. Tamada ugyan harmadik lett, de később a versenybíróság szabálytalannak ítélte előzési manőverét, és kizárta. Ezzel Hayden életében először dobogós helyezést szerzett, míg Gibernau szintén előrébb lépett egy hellyel.

MotoGP-futam végeredménye:
1. Max Biaggi Honda
2. Valentino Rossi Honda
3. Nicky Hayden Honda
4. Sete Gibernau Honda
5. Marco Melandri Yamaha
6. Alex Barros Yamaha
7. Tohru Ukawa Honda
8. Loris Capirossi Ducati
9. Sinya Nakano Yamaha
10. Akira Ryo Suzuki

A Gyorsasági Motoros VB MotoGP kategória pontversenyének állása 13 futam után:
1. Valentino Rossi ITA 282 pont
2. Sete Gibernau SPA 224 pont
3. Max Biaggi ITA 199 pont
4. Loris Capirossi ITA 131 pont
5. Troy Bayliss AUS 112 pont
6. Tohru Ukawa JPN 103 pont
7. Nicky Hayden USA 101 pont
8. Carlos Checa SPA 93 pont
9. Alex Barros BRA 90 pont
10. Sinya Nakano JPN 84 pont

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.