A spanyol szurkolók ünnepe volt a jerezi időmérő: mind a három
kategóriában hazai pilóta lett az első. Talmácsi Gábor a harmadik
sorból indulhat a vasárnapi nagydíjon - a tizedik időt érte el a 250-es
kategóriában.
Erős, viharos szél fújt a délutáni edzés alatt Dél-Spanyolországban,
ami igencsak megnehezítette a pilóták dolgát. A 250-es kategória
izgalmas csatájából Alex Debon jött ki győztesen, az első sorból még
két honfitársa indulhat.
A Balatonring Team pilótája biztosan nem a legszebb emlékekkel
távozott: az időmérő alatt rengeteget küszködött a körülményekkel,
próbálta kihozni a maximumot az Apriliából, de közben sokszor szinte
lefújta a viharos szél a pályáról. Tizedik lett, a harmadik sorból
indul; egy jó rajt után nagyon szeretne a dobogóért küzdeni.
A 250 köbcentisek futama vasárnap 12:15-kor kezdődik Jerezben.
Gábor a következőket nyilatkozta:
„Nagyon erős szél fújt, ez valóban komoly akadályt jelentett. A
motorral nem volt nagyobb baj, jónak mondanám, és úgy érzem, hogy
kiegyensúlyozott köröket tudtam volna menni vele versenykörülmények
között, de valahogy a gyors körök nem akartak összejönni, sokszor ebben
a szél akadályozott meg. Szerintem csak apróságokat kell változtatnunk
a beállításokon, és akkor közelebb kerülhetek az előttem lévőkhöz. A
kanyarsebességgel volt gondom, és a hátsó gátló beállításaival.
Többfajta gumit is kipróbáltam, és a vázon is változtattunk, de nem
éreztem tökéletesen magam a motoron.
Összességében azért elégedett vagyok, a harmadik sorból is van
esélyem holnap, még a bemelegítés alatt próbálunk javítani a
motoron.”
Az időmérő élmezőnye:
1. Alex Debon (Aeropuerto Castello-Blusens, spanyol, Aprilia)
1:43.028
2. Hector Barbera (Pepe World Team, spanyol, Aprilia) 1:43.317
3. Marco Simoncelli (Metis Gilera, olasz, Gilera) 1:43.376
…
10. Talmácsi Gábor (Balatonring Team, Aprilia) 1:44:058