BMW: csodás fény a hathengeresen

2010.07.06. 13:56

Pont ott tart a motorkerékpárok fejlesztése, mint a kilencvenes évek elején-közepén az autóké. A futóműhöz már túl sokat nem tudnak hozzátenni, a blokkoknál is nehéz új dolgokat feltalálni – a gépeket éppen ezért kényelmi és biztonsági extrákkal látják el.

A BMW sem marad ki – tőlük amúgy sem áll távol a praktikus műszaki fejlesztések felvonultatása. Gondoljunk csak a blokkolásgátlók fejlesztésébe fektetett munkájukra – a novemberi EICMA motorkiállításra ígért soros hathengeresük is innovatív megoldásokkal hizlalt luxustúrázó lesz.

A K1600 GT-t és a GTL-t az a blokk hajtja majd, amit a Concept6 elnevezésű tanulmányban már korábban megismertünk. Információink szerint a sportosság helyett a túrázásra hangolják, amit alátámaszt a beígért 175 Nm, amit ötezres fordulaton ad le. Ami ennél is fontosabb: a nyomaték nagy része már 1500-as fordulattól a rendelkezésünkre áll majd. Persze lóerőből is bőven jut a BMW-nek: a 160 lóerős csúcsteljesítmény több mint elég a túrázáshoz.

A gázmarkolatot csupán kábelek kötik össze a befecskendezővel, a karakterisztika háromféle viselkedést tesz lehetővé. Az elpörgő hátsó kerék miatt kialakuló balesetveszélyt hatékonyan csökkenti a kipörgésgátló; természetesen a K1600-ba is beszerelik majd.

Aki még emlékszik a régi böszme soros hatosokra, kétkedve tekinthet a BMW koncepciójára: a bajorok ezerhatos motorja nincs egy mázsa és mindössze 56 centi széles – a Kawa Z1300, a CBX1000 és a Benelli Sei mind jóval ducibbak voltak ennél. A gép szervesen illeszkedik a cég termékpalettájába: marad a Duo- és Paralever felfüggesztés és a futómű is állítható – a K a második generációs ESA-t kapja meg.

Végre valaki gondol az éjszaka motorozókra: a GT és GTL alkalmazkodó (adaptív) fényszórót kap – gyári források szerint sajnos a termék feláras lesz. A rendszer lényege, hogy a dőlésszögtől, a kormányállástól és a megterheléstől függően mindig optimális szögben bocsájtja ki a fénynyalábokat.

Természetesen a kütyük offenzív terjedése a szórakoztató és kommunikációs eszközöket is hozza magával: dokkolható iPod, USB csatlakozó és Bluetooth is. A BMW a mostani, kevésbé jól sikerült iDrive rendszert tovább fokozza: céljuk a magától értetődő, a vezető figyelmét minél kevésbé elterelő működés.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.