A motorosokra utaznak a zsaruk
Harminc motorossal és segédmotorossal szemben intézkedtek Pest megyei rendőrei szombaton Szentendre és Budaörs térségében. A megyei rendőr-főkapitányság a következő hetekben folytatja az átfogó ellenőrzéseket – közölte a közlekedésrendészeti osztály helyettes vezetője.
Fótos József alezredes tájékoztatása szerint a nagyobb odafigyelést az indokolja, hogy idén, május végéig 35 motorkerékpáros baleset történt a térségben, szemben az előző év hasonló időszakában regisztrált 24-hez képest. A halálos áldozatok száma megháromszorozódott, vagyis hatra nőtt.
A fokozott ellenőrzés mellett szól az is, hogy Pest megye a motorosok egyik kedvenc célpontja, ám a Dunakanyar, vagy a Pilis kanyargós útjain, szerpentinjein gyakran megfeledkeznek az alapvető KRESZ-szabályokról.
A szombati ellenőrzés során a rendőrök több mint háromszáz autóst és motorost állítottak meg, nyolcvanhét járművezetővel szemben (közülük harminc volt a motoros) összesen több mint 600 ezer forint helyszíni bírságot szabtak ki. Öt vezetővel szemben közigazgatási bírságot szabtak ki (nem volt becsatolva a biztonsági öv, illetve hiányzott a bukósisak), huszonhárom esetben szabálysértési feljelentést tettek, két-két esetben lejárt műszaki engedély, illetve rossz állapotú gumik miatt indult eljárás. Két ittas motorvezető is fennakadt.
A kétkerekű járművek átfogó ellenőrzése őszig folyamatos lesz; nagyobb akciókra július 2-án és 17-én lehet számítani a legbalesetveszélyesebb helyeken, így a Dunakanyarban, valamint Budaörs, Nagykáta és Cegléd körzetében – közölte az alezredes.