Elmarad a kilakoltatás

2011.09.19. 13:17

Most már biztosnak tűnik, hogy nem költöztetik el a mandellói Moto Guzzi gyárat: a cég fennállásának 90. évét ünneplő jubileumi rendezvényen Roberto Colaninno, a márkát birtokló Piaggio Group elnöke bejelentette, hogy a korábbi tervekkel ellentétben nem költöztetik Noaléba a gyártósorokat, hanem marad a történelmi helyszín, sőt, új gyárépületeket is emelnek.

Colaninno elmondta, hogy a tervek szerint három év alatt húzzák fel az új komplexumot. Terveik szerint a jelenlegi, műemlék épület nagy részét múzeummá és motoros központtá alakítják majd.

Ez a rajongóknak és a korábbi költözési veszély miatt tüntető alkalmazottaknak nagyon jó hír. A márka elkötelezettjei pedig egy új blokknak is örülhetnek, hisz az elnök is megemlítette, hogy keményen dolgoznak az új, a normák miatt már vízhűtéses V2-esen, amely hamarosan hivatalosan is bemutatkozik.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.