Folytatódik a Honda egyeduralma

2013.04.08. 06:28

A Moto GP 250 köbcentis kategóriáját 2010-ben váltotta fel a Moto2, melyben a résztvevő csapatok mindegyike azonos motorblokkot használ versenygépeiben. A sorozat egyedüli beszállítója a Honda, mely egészen az indulástól kezdve látja el az istállókat CBR 600-as motorokkal.

A hétvégi, katari idénynyitón a Honda és a Moto GP jogtulajdonosa, a Dorna bejelentette, újabb három szezonra szóló megállapodást kötöttek, így 2015-ig biztosan a japán gyártó látja majd el motorokkal a sorozatot. A Honda által szállított motorblokkok karbantartásáért és versenyre való felkészítéséért viszont a Geo Technology helyett ezentúl a spanyol ExternPro felel majd.

A Dorna ügyvezetője, Carmelo Ezpeleta kifejtette, hogy elégedett a Honda munkájával, ugyanis az eddigi szezonokban nagyon megbízható technikával látták el a mezőnyt, míg az ExternPro a tesztek során tett rá jó benyomást.

A Honda versenyrészlegének alelnöke, Shuhei Nakamoto szerint a japán márka is büszke erre az együttműködésre. Nakamoto kiemelte, hogy ez a géposztály nagyszerű lehetőséget biztosít a pilótáknak a Moto GP-re való felkészülésre – szerinte ennek kiváló példája a királykategóriában szereplő Stefan Bradl, illetve Marc Marquez pályafutása.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.