Baj van a kínai motorokkal?

2013.04.11. 06:21

Közel hetvennégyezer kínai gyártmányú motor, illetve quad kerülhetett az Egyesült Államokba hibás, vagy hiányos típusbizonyítvánnyal. Az amerikai Környezetvédelmi Ügynökség (EPA) vizsgálata szerint az érintett motorok importját egy ohiói vállalat végezte, és azokat a Wildfire Motors Corporation márkanév alatt forgalmazták.

Az amerikai forgalmazáshoz egyfajta típusbizonyítványra van szükség, mely tartalmazza a gyártó által megadott károsanyag-kibocsátási adatokat – ennek természetesen meg kell felelnie az Egyesült Államokban érvényben lévő határértékeknek. Az EPA azonban megállapította, hogy a Wildfire Motors 2006 és 2012 között félrevezető információkat szolgáltatott – engedélyüket így be kell vonni.

A Wildfire Motors márkanév több kínai gyártó termékeit takarja, azt azonban nem tudni pontosan, hogy ezek közül melyek voltak érintettek az EPA vizsgálatában. Egy biztos: a szabálytalannak ítélt járművek importját és forgalmazását leállították. Azok, akik korábban vásároltak ezekből, továbbra is használhatják motorjaikat.