Kémfotón a legvadabb KTM
A KTM tavaly ősszel gondosan előkészítette a Super Duke 1290 bemutatását. Először csak a motor hangjából adtak egy kis ízelítőt, alig egy héttel később, a milánói EICMA motorkiállításon azonban már meg is mutatták a tanulmányt.
Igen dögös formatervével a Super Duke a kiállítás sztárja lett, de úgy tűnik, a sorozatgyártású változatra sem kell már sokat várni: egy szemfüles fotós nyilvános parkolóban kapta lencsevégre a gépet. A Milánóban kiállított koncepcióhoz képest ugyan nincsenek komoly változások, de az Akrapovic-kipufogót lecserélték, a nyerget és a farokidomot pedig kissé átszabták a gyáriak. Emellett rovarfej lámpa is került a motorra.
A kémfotón ugyan nagy valószínűséggel még nem a végleges változatot látjuk, de talán már nem járunk messze a széria modelltől. Az azonban biztos, hogy a Super Duke az RC8-ból már ismert V2-es blokkot kapja meg, csak éppen száz köbcentivel megnövelték annak hengerűrtartalmát. A pletykák szerint a legvadabb Duke így akár 180 lovas is lehet – reméljük, a vagány forma is megmarad.