Úgy tűnik, az október idén a kiszivárogtatott információk hónapja. Alig néhány nappal ezelőtt láttak napvilágot az első stúdiófotók, és a részletes adatok a Ducati Superleggeráról, melynek következtében az olasz gyártó a vártnál hamarabb mutatta meg leplezetlenül is pehelysúlyú sportgépét, most pedig a KTM háza tájáról érkeztek olyan információk, melyeket szívesen titkoltak volna még egy ideig.
A friss – ám túlnyomórészt igen rossz minőségű - képek és műszaki adatok ugyanis az RC390 sportmotorról szólnak, melynek hivatalos bemutatását a november eleji, milánói EICMA szalonra tippeltük. Ugyan a versenyváltozatot már korábban láthattuk, az utcai kivitelt eddig sikerült elrejteniük az osztrákoknak. A két verzió közt minimális a különbség.
Azt már eddig is tudni lehetett, hogy a Duke 390-esből ismert, 375 köbcentis egyhengerest kapja meg a sportgép is, ráadásul a 44 lóerős teljesítmény sem változott. Ezzel még az új, A2-es jogosítvány-kategóriába is éppen belefér az RC390, melynek 147 kilós száraz tömege egy picivel több, mint amennyit a Duke-nál tapasztaltunk – a különbséget a burkolatok jelenthetik.
A 820 milliméteres ülésmagasságú motor a WP-től kapott 43 mm-es, fejre állított első villát, illetve hátsó rugóstagot is. A fékeket a Brembóval közösen fejlesztették, előre 300 milliméteres tárcsa került négydugattyús nyereggel, míg hátul kétdugattyús nyereg és 230 mm-es tárcsa lassítja az RC390-et. A blokkolásgátló alapfelszereltség.
Az RC390 árát egyelőre nem tudni, ám a Duke 390 jelenleg bruttó 1,5 millió forint körüli áron kapható Magyarországon – feltehetőleg ennél nem sokkal drágábban lehet majd hozzájutni az idomos változathoz sem. A részletesebb információkat, illetve jó minőségű sajtófotókat minden bizonnyal a milánói motorkiállításon teszi majd közzé a KTM.