A Yamaha háza tájáról már hónapok óta hallani olyan pletykákat, amelyek szerint hamarosan felfrissítik szupersportmotorjukat, az R1-est. A találgatások végül igaznak is bizonyultak, a japánok november elején, a milánói EICMA motorszalonon mutatják majd meg a nagyközönségnek az új R1-est.
Az eddig kiszivárgott információk alapján ráadásul rögtön két változatot, egy utcai és egy pályára szánt kivitelt is várhatunk. Ezek közül az erősebb akár 230 lóerős teljesítményre is képes lehet, ami korántsem mondható gyengének. Összehasonlításképpen: az utcai R1 jelenleg 182 lovas. Emellett szinte biztosra vehetjük az olyan extrák jelenlétét, mint a korábbihoz képest átdolgozott kipörgésgátló, menetstabilizátor, de a motoros többféle menetprogramból is kiválaszthatja majd a stílusához illőt.
Szintén Milánóban leplezhetik le az FJ-09-est, amelynek típusnevét még tavasszal jegyeztették be. Erről egyelőre annyit lehet tudni, hogy sport-túragép lehet, és egy gyári fotó már idő előtt kiszivárgott róla.