Idén ősszel már láthattunk néhány számítógéppel készített képet a motoripar vérkeringésébe visszatérő brit Matchless újdonságáról, a Model X-ről. Ehhez akkor néhány információmorzsa is társult, de nagy kérdés volt, hogy mi lesz a végeredmény.
Azt már akkor is sejteni lehetett, hogy a kézzel fogható, kész gépet a milánói EICMA szalonon állítják ki, most azonban, a nyitás előtti napokban az első valódi fotó is megjelent a fényűző luxusgépről. Ebből egyelőre túlzottan sok következtetést nem lehet levonni, csupán annyit, hogy nagyrészt a renderekhez tartották magukat a gyáriak a kivitelezés során.
Mindez az S&S-től származó, 1916 köbcentiméteres V2-es blokk köré épül, amelyhez hatsebességes váltó és lánchajtás kapcsolódik. Az első fékhez tizenkét-, a hátsóhoz hatdugattyús nyereg tartozik, amely egy kicsit talán túlzásnak is tűnik. A motorkerékpár egyik vonzereje a várakozások szerint a személyre szabhatósága lehet: állítható az ülésmagasság, a kezelőszervek helyzete, sőt az ikerfényszórók külön-külön is.
A pontos árat egyelőre nem ismerjük, de az már az első percektől egyértelműnek tűnik, hogy méregdrága luxuscikkről van szó, amit csak kevesek engedhetnek meg maguknak. A részleteket a holnap kezdődő EICMA motorkiállításon ismerhetjük meg. A milánói szalon legfontosabb újdonságairól a következő napokban a Totalbike-on is olvashatnak.
Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Európába jön a világ legkirályabb motorversenye
A BMW vagy a Harley-Davidson baggere a gyorsabb versenypályán? Bizony, érkezik a King of the Baggers európai változata!
- Hírek
Ennél esetlenebb csúnyaságot ma nem fogsz látni
Van, aki szerint ízlésről nem vitatkozunk. Ezen nem is fogunk: ez viccesen csúnya.