Mit vár a Daimler az Agustától?

2014.11.15. 14:49

Hosszas találgatások, spekulációk után október végén, még a milánói EICMA motorszalon előtt vált biztossá, hogy a Daimler az AMG-n keresztül huszonöt százalékos részesedéssel bevásárolja magát az MV Agustába. Az azonban nem volt teljesen egyértelmű, hogy mit is várnak ettől a németek – az üzlet presztízsértékén túl.

Most azonban megszólalt Dieter Zetsche, a Daimler AG vezérigazgatója, aki elmondta, kiváló keresztmarketing-lehetőségeket látnak az összeborulásban. Úgy gondolja, a Mercedes-AMG, illetve az MV Agusta vevőkörének vannak olyan közös tulajdonságai, amelyekre lehet építeni, és amelyekből mindkét vállalat sokat profitálhat a közeljövőben.

A tervek szerint hamarosan el is kezdik árusítani az olasz motorkerékpárokat az AMG-szalonokban. Ezzel a kereskedések látogatottsága is megnőhet, emellett pedig pozitív változást remélnek az eladásokban is – mindkét oldalon. Zetsche ugyanakkor azt is hozzátette, hogy a Mercedes nem kezd motorkerékpárok tervezésébe, és abba sem kívánnak beleszólni, hogy az Agusta milyen konstrukciót, milyen blokkokat használ saját gépeiben.

Ha a Mercedes legnagyobb hazai versenytársait nézzük, akkor valóban ideje volt már a motoros érdekeltség megszerzésének. A BMW ugyanis kilencven éve saját részleget működtet a kétkerekűek számára, az Audi pedig az olasz Ducatit falta fel két évvel ezelőtt.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.