Csődben a Gas Gas

2015.05.22. 10:39

Az elmúlt időszakban már nagyot zuhant a spanyol Gas Gas népszerűsége, azonban az elsősorban krosszmotorairól, enduróiról és triálgépeiről ismert gyártónál még bíztak abban, hogy sikerül visszafizetni a 30 millió euró körüli adósságokat, és egy új üzleti modell kialakításával gazdaságosabbá tehetik a gyártást.

Ez azonban nem így történt: úgy tűnik nincs visszaút, a Gas Gas becsődölt. A részvényesekkel folytatott egyeztetések végül nem jártak eredménnyel, az utolsó pillanatban kútba esett a megállapodás. Most egy kirendelt szakember kereshet új vevőt a márkára, aki természetesen a lehető legmagasabb összeget próbálja majd ezért bevasalni az esetleges érdeklődőktől.

A hírek szerint többen is kacérkodnak már a felvásárlás gondolatával, de egyes források ezt csak kívánságként értékelik, a valóságban szerintük egyáltalán nincs tülekedés. A helyzet persze egyáltalán nem egyszerű, hiszen idén február óta alaposan visszaesett, majd le is állt a gyártás az erőforrások hiánya miatt.

Mindez ráadásul nemcsak az 1985-ben alapított Gas Gast érinti kényesen. 2014 januárjában ugyanis egyesültek az Ossával, amely 1924-es létrejötte után 1982-ben megszűnt, és 2010-ben kelt új életre. Csak érdekességképpen: Terence Hill a Különben dühbe jövünk című filmben egy Ossa Enduro nyergében is látható.

A Gas Gas napjai tehát meg vannak számlálva, ha rövid időn belül nem jelentkezik egy komoly szándékú érdeklődő, aki valamilyen keretek között fenntartaná a márkanevet.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.