6941038-honda-bort-rally-dakar-2014-wallpapers-photos

Borult a 2016-os Dakar útvonala

Chile után Peru is kiesett, megint az időjárás szólt közbe. Már dolgoznak a megoldáson.

dakar útvonal dakar 2016 Hírek
Lendvai Zsolt

Közzétéve: 2015. 08. 26 17:02

Közzétéve: 2015. 08. 26 17:02

Az idei Dakar befutója után néhány hónappal már el is készült a 2016-os verseny útvonala, amelyet áprilisban hoztak nyilvánosságra. Míg legutóbb a táv egy részét Chilében teljesítették a versenyzők, addig jövőre már egészen biztosan nem érintik az országot. Ott ugyanis esőzések és áradások okoztak problémát, a károk helyreállítása pedig kétségtelenül fontosabb, minthogy a Dakarra költsenek.

Most azonban a Chile pótlására beugró Peru is kiesett, ott ugyanis az előrejelzések szerint a szokásosnál is durvább El Niñóra számítanak. A múltban ez a jelenség többször is elképesztő mennyiségű esőzéssel járt, aminek az ország halgazdálkodására is nagy hatása volt. A perui kormány így a 25-ből 14 régióra készültséget rendelt el. Érthető módon az erőforrásokat inkább a megelőzésre és kármentésre fordítanák, mint egy verseny megrendezésére és biztosítására.

Az eredeti tervek szerint éppen Petu fővárosából, Limából indult volna a Dakar, majd Bolíviát is átszelve jutott volna el a mezőny az argentínai Rosarióban kijelölt célba. A szervezők már dolgoznak a megoldáson, de nincs könnyű dolguk, hiszen lényegében egy teljesen új útvonalat kell találniuk, kevesebb mint fél évvel a január harmadikára tervezett indulás előtt.