2015.12.02. 16:51

A motorozás és a számítógépes játékok szerelmesei nincsenek elkényeztetve. Sok víz lefolyt már a Dunán a Motorcycle Madness óta, mostanság pedig egy-egy licences MotoGP- vagy Superbike-program mellett a Ride és a Motorcycle Club nevű címek sejlenek fel. Ezen változtatna a Milestone, akiknek van már némi tapasztalata ezen a területen.

Jövő nyárra beígérték a Valentino Rossi – The Game című játékot, amely egyrészt a teljes 2016-os MotoGP-szezont tartalmazza majd, másrészt pedig a Doktor pályafutását is végigkövethetjük a kezdetektől egészen napjainkig. Hogy ez egészen pontosan mit takar, azt nem részletezték, annyit viszont már tudni, hogy lesz benne flat track versenyzés is a Rossi Ranch virtuális másán. És mivel ugye a kilencszeres világbajnok nemcsak két-, hanem négy keréken is gyors, nem marad ki a Monza Rally Show sem.

Reménykedésre adhat okot, hogy a fejlesztésben maga Rossi is részt vesz. Erről nagy örömmel számolt be, és azt is hozzátette, hogy karrierjének legemlékezetesebb pillanatait közösen választják majd ki a Milestone munkatársaival. A hangulattal tehát vélhetően nem lesz gond.

Pau Serracanta, a MotoGP jogait birtokló Dorna ügyvezetője szintén örömét fejezte ki. Kiemelte, hogy a Milestone-nal évek óta jó az együttműködésük, hiszen az a csapat készíti a sorozat hivatalos játékát is. A Valentino Rossi – The Game jövő júniusban kerülhet a boltokba, és nemcsak PC-re, hanem a legnépszerűbb konzolokra is elérhető lesz.