Jövőre elkészül a Honda CRF250 Rally

2016.03.21. 14:32

A hétvégén míg mi a Budapest Motor Fesztiválra figyeltünk, a Föld túlfelén a figyelmet az Osaka Motor Show kötötte le. A japán kiállításnak valamivel nagyobb volt a húzása, ugyanis ott mutatta be a Honda CRF250 Rally újabb prototípusát.

A mostani tanulmány a tavalyihoz képest nem sokat változott. Az alapot a CRF250L adja, amire rengeteg ralis kiegészítőt pakoltak, így a végeredmény meglehetősen hasonlít a CRF450 Rally-ra, a Honda Dakar versenymotorjára.

A váz, a blokk, a fékek és a futómű nem is változik a CRF250L-hez képest, és a tavalyihoz képest is csak minimálisan módosítottak rajta - azon még kizárólag versenycélra használható Mugen kipufogó volt, ezen már street-legal Termignoni rendszer látható, más lett a lámpa, néhány vonalon finomítottak egy keveset, és odafigyeltek a közúti használathoz szükséges apróságokra.

A végső, szériagyártásra kész darabot várhatóan ősszel mutatják be, 2017-ben pedig már megvásárolható lesz a típus.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.