Pannóniák - de nagyon másképp

Ha Magyarország és motorozás, akkor Pannónia - a háromság, ha nem is szent, de szinte biztos, hogy ezek összefüggenek nálunk. Mint azt sokan tudják és még többen sejtik: kész kémregény a márka múltja, Ocskay Zoltán pedig még azt is a súlyosabbik oldaláról közelíti meg: a most kiadott, 224 oldalas, Régi, szép Pannóniák 2. című könyvében a fennmaradt prototípusokat, versenymotorokat, hamvában holt előszériás példányokat, s azokon keresztül az egész fejlesztés keserédes történetét dolgozza fel.

Súlyos mű. Évtizedes gyűjtőmunka, a fellelhető összes korabeli szereplő emlékei, a hézagosan megmaradt irattár szikár tényei húzódnak a leírások mögött, mindez gördülékeny sztoriba öntve, amelynek minden bekezdése képes váratlan fordulatot hozni. Ilyen könyv nem jelenik meg minden évben mifelénk; pannóniásoknak abszolút kötelező, motorosoknak rendkívül fontos, de bárkinek - még azoknak is, akiket egyáltalán nem érdekelnek a motorok, pláne a régiek, hát még a füstöt köpő, régi magyarok - szórakoztató olvasmány.

Tudta-e, hogy 1957-ben, közel egy évtizeddel a Yamaha-koprodukciójában készült P20 és P21 előtt már létezett működő, kéthengeres, 250-es Pannónia, TL250 TW néven? És hogy lemezvázzal is terveztek egyhengeres kettőötvenest - ez volt az LV250? No és, mit szólnak a Danuvia leváltására tervezett P125-höz (1967), vagy a túlságosan hippisnek ítélt, magas kormányos, koporsótankos, 1970-es P175-höz? Mind részletesen benne van a könyvben, nem mellesleg gyönyörű képeken, kipróbálva.

Csak hogy tovább szítsam a kedélyeket: az író hosszú fejezetben, 12 oldalon mutatja be a csepeli gyár ékkövének szánt csúcsgépét, a P350-est, amellyel egy időben még versenyeztek is. A motor csodával határos módon ma is megvan, bár egyes részeit úgy kellett összelegózni és újragyártani, hogy láthassuk egészben.

No meg ott a fuldokló utolsó rúgkapálásának lenyomata, a megszűnésre ítélt Pannónia Motorkerékpár Üzem végső heteiben, kvázi segélykérő üzenetként elkészült, egyben bizarr módon az egyik legszebb Pannóniává faragott P11-es prototípus. A motort úgy kellett kikérni a Közlekedési Múzeumból, hogy elkészülhessen a fotósorozat - másként eddig csak a sötét előteremben volt megtekinthető, egy oldalról, most pedig, hogy a múzeum felújítás alatt van, már sehogyan.

Az olvasó kap még betűt a gyár bezárása utáni időben, pár példányban elkészült Pannónia Elektroller történetéről, amelyekhez persze soha nem szerezték be a megfelelő akkumulátorokat. Spéci oldalkocsi, versenymotorok, krosszgépek tűnnek tova a könyv lapjain, mindnek a története mögött megannyi küzdelem, éjszakába nyúló, titkos faragás, félreértés és - olykor - siker húzódik.

Külön szépsége a könyv alapanyagául szolgáló motoroknak, hogy sok közöttük a csodával határos módon, eredeti állapotban megmaradt, patinás példány, de a magyar szakemberek elismeréseként érdemes azt is észrevenni, hogy a felújítottak sem túlrestauráltak. Ezen a szinten már dúl a profizmus, nem filléres tételekről van szó, hanem a nemzeti motorgyártás- és motorsport-múltunk legszebb és sokszor páratlan példányairól.

Régi, szép Pannóniák 2./Prototípusok, verseny- és sportmotorok, Oldtimer Média Kft. kiadó, 5800 forint, 224 oldal, kemény fedél. Kemény múlt, teszem hozzá én.