Ez a legolcsóbb módja, ha akarsz otthonra egy eredeti Ducatit

2017.02.21. 16:31

A Ducati összeállt a BeArty művészeti webshoppal, és kétszáznál is több hivatalos Ducati nyomat került fel, és hát mit mondjak, elég jól néznek ki. A legkisebb méretű, 20x20 centisek nagyjából 20 dollárról (kb. 5700 forint) indulnak, az egészen nagy, 90x90 centisekért viszont már simán elkérik 35-40 ezer forintot is.

A képek mellett pólók és pulóverek is felkerültek a webshopba, és ha lehet fogadni, további relikviákra is számíthatunk. A Ducati az elmúlt években nagyon ráerősített a kiegészítők piacára, a Scrambler modellvonal teljes ruházati áruházzal együtt jött létre, Ducati kávézók már régóta léteznek, most pedig beléptek a művészeti piacra is.

Ez a fajta termékkapcsolás egyáltalán nem újkeletű, például a Triumph és a BMW is jelentős pénzeket szakít hasonlóval, a KTM pedig fürdőkacsától a kakkukkos órán át egészen a kávéfőzőig mindent árul. A csúcsot egy bizonyos Franco Malenotti célozta meg, amikor belekezdett a Matchless feltámasztásába - igazából nem akart motort gyártani, hanem egy ruhamárkát akart köré építeni - végül az S&S blokkos Matchless Model X-ből egy tanulmányon kívül nem is lett semmi.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.