A KTM nagyon megnyerte a Dakart

2019.01.17. 17:14

A KTM gyári csapata hozta el az első három helyet, Toby Price-nak ez a második győzelme, a második a tavalyi győztes, Matthias Walkner lett, a harmadik pedig a két évvel ezelőtti bajnok, Sam Sunderland. A negyedik és ötödik helyért járó díj is Mattighofenben landol, ezeket a Husqvarna két pilótája, Pablo Quintanilla és Andrew Short gyűjtötték be.

A hatodik a yamahás Xavier de Soultrait lett, míg a hetedik helyen van először Honda, a HRC újonca, Jose Ignacio Cornejo Florimo lett a japán gyártó legeredményesebbje. A mezőny legjobb női versenyzője idén is Laia Sanz, aki a 11. helyen zárt.

Ahhoz képest, hogy a verseny elején tényleg komolyan szorongatta a Honda a KTM-et, az osztrákok csapata ezúttal is jéghideg türelemmel őrölte fel az ellenfeleit, ráadásul mind a négy gyári versenyzőjük befejezte a ralit - ezzel szemben a Hondának három támogatott versenyzője is kihullott.

A KTM ezzel 18. éve folyamatosan nyeri a Dakart, és a győzelmük nagykorúságát a dobogó teljes elfoglalásával ünnepelték meg.

Az autós eredményekről a Totalcar írt, itt olvasható.



Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.