Íme az első Endurance VB-s Panigale V4 R

2019.09.27. 13:16

Alig néhány hét telt el azóta, hogy arról írtunk, hogy a Ducati nyitna az Endurance Világbajnokság felé, és íme, itt is van egy Ducati Panigale V4 R, amely már versenyzik is az EWC-ben (Endurance World Championship). Igaz, nem gyári versenymotor és nem gyári csapat, hanem a német német Hertrampf Racing és egy általuk módosított V4 R, de elég sok alkatrészt kaptak a gyártól, és már ott voltak a 2019-2020-as szezon nyitófutamán a Bol D'Or 24h-n. A debütálás egyébként nem sikerült különösebben jól, műszaki probléma miatt 129 kör után fel kellett adniuk. Azt sem lehet mondani, hogy legalább egy körön jók lettek volna, ugyanis míg az élmezőnynek 1:55-1:56-os legjobb körei voltak, ők 2:05-nél jobbat nem tudtak felmutatni. (A Suzuki gyári csapata nyert).

A Hertrampf Racing kiesése egyébként egyértelműen a motorral való tapasztalat hiányára volt visszavezethető, a pálya túl hűvös volt a növelt kapacitású versenyhűtőkhöz, és az olaj nem érte el az üzemi hőfokot - nem épült fel a megfelelő olajnyomás és kenés, ezért inkább feladták, mielőtt nagyobb baj következett volna be.

Nem erre az eredményre készültek, de az eset megmutatja, hogy egy 24 órás futamon milyen problémákkal szembesülhet az, aki egy teljesen új motorral vág bele. 

Elmondták, hogy eleve nagyon sok módosítást kellett elvégezni a motoron, hogy alkalmas legyen a hosszútávú versenyzésre, például nagyobb tankot kellett készíteni hozzá. A versenymotoron a világítás a gyári maradt, az elektronikai csomagot pedig közvetlenül a gyártól kapták: a Chaz Davies és Alvaro Bautista által fejlesztett rendszer állítólag lényegesen jobban működött versenykörülmények között, mint a stock szoftver. Maga a blokk is közvetlenül a Ducati superbike csapatától érkezett, viszont rengeteg mást magának a csapatnak kellett feltalálnia, például új ülést kellett alkotniuk a gyári helyett, ami elfér az eredeti 17 literes tank helyére felrakott 24 literes mögött, illetve teljesen más az első villa, a kormány, és a villámgyors kerékcserét lehetővé tevő gyorszáras rendszert is maguknak kellett megtervezniük. Érdekes lesz, hogyan fog fejlődni a motor a szezon folyamán.