Több százmillió forintnyi töréskárt hoz össze évente Cal Crutchlow

2020.01.07. 11:26

Az LCR Honda főnöke, Lucio Cecchinello elismerte, hogy Cal Crutchlow rendszeres esései millió dolláros nagyságrendű költséget jelentenek a csapatnak. Azt is hozzátette, hogy viszont így is megéri nekik.

35-cal-crutchlow-eng ds07382.gallery full top fullscreen

Az angol Cal Cruchlow-nak az idei lesz a tizedik, és egyben valószínűleg utolsó szezonja, és elég komoly gyári támogatást is kap, például a legfrissebb fejlesztésű RC213V versenymotorral áll rajthoz. Ezt folyamatos jó szerepléssel érdemelte ki, három királykategóriás győzelmet és 19 dobogós helyet ért el, és két szezont leszámítva mindig a top10-ben volt, sőt, 2013-ban az ötödik helyen végzett. Ugyanakkor elég híres arról is, hogy sokat esik, 2013 óta 115 esést szenvedett a versenyhétvégéken, ezen a téren pedig csak Marc Márquez előzi meg 120 eséssel - Crutchlow ráadásul azóta húzott bele a talajmintavételbe, amióta az LCR Hondánál versenyzik.

35-cal-crutchlow-eng11418 test2018 action.gallery full top fulls

Cecchinello elmondta, hogy "esik, néha megtörténik az ilyen. Ha nincs túl sok katasztrófa, akkor évi 600 ezer és egymillió dollár (kb. 170-280 millió forint) közötti összeg a kár." A csapatfőnök a GPOne-nak arról is mesélt, hogy Crutchlow legendás őszintesége gyakran diplomáciai problémákat vet fel, például a Honda és a Michelin kapcsán - legutóbb például azt nehezményezte, hogy a Honda elvitte a mérnökeit, hogy Álex Márqueznek segítsenek.

Crutchlow valószínűleg 2020 végén visszavonul, a 2019-es szezon során többször nyilatkozott arról, hogy egyre nehezebben épül fel a sérülésekből, például a 2018-as bokasérüléséből, amely folyamatosan hátráltatja. Bár az LCR csapat ragaszkodik hozzá, és nincs más alakulat, aki ott ólálkodna körülötte, egyre inkább úgy tűnik, hogy a 2021-es szezont már nem belülről fogja nézni - tesztpilóta viszont még lehet, mostanában szinte minden márka keresi a nagy tapasztalattal bíró ex-versenyzőket.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.