Nem hangzik hihetőnek a kanadaiak csoda-villanymotorja

2020.01.09. 10:33

A kanadai elektromos motorgyártó, a Damon a világ legnagyobb tech show-ján, a CES-en mutatta be az elektromos superbike-jukat, a Hypersport Prót, mely elég sok érdekes megoldást vonultat fel.

A Shift névre keresztelt rendszerükkel például elektronikusan beállítható az üléspozíció, akár menet közben is, vagyis az igényeknek megfelelő helyzetbe állítja a lábtartót és a kormányt. Emellett 360 fokban figyeli a környezetét kamerákkal és radarokkal, és figyelmezteti a motorost a potenciális veszélyekre - sőt, elméletben a rendszer vészhelyzetben képes korrigálni is.

Bár első sorban a motor technológiai megoldásait és a mögötte lévő filozófiát nyomták a bemutatón, és az előadásban elég sokszor szerepelt az önvezetés meg a biztonság, utólag kiadták a Damon Hypersport Pro adatait is, mármint egy számot: 200 - ez ugyanis lényegében mindent elmond, vagyis 200 lóerős, 200 Nm nyomatékú, 200 mérföld/órás (320 km/h) végsebességű és 200 mérföld (320 km) hatótávolságú villanymotorról van szó. Emellett elmondták, hogy nagyjából 3 másodperc alatt van százon, és három óra alatt fel lehet tölteni teljesen. Ehhez pedig elég meglepő árat közöltek, 7,3 millió forintot mondtak, ami nem kevés, de megfelel a hasonló teljesítményű benzines superbike-ok árának, és messze elmarad a highend villanysuperbike-októl, például Arc Vectortól, amelyen 33 milliós árcédula fityeg.

Ezek az adatok elég sok kételkedésre adnak okot - mármint simán lehet, hogy ezeket mind tudja valamilyen körülmények között, a teljesítmény és a gyorsulás például teljesen hihető, a végsebességről, a hatótávról és kiváltképpen a töltési sebességről viszont nem vagyok meggyőződve, hogy laborkörülményeken kívül is reprodukálható lenne - de ha mégis, akkor ezen az áron nem lehet rentábilisan értékesíteni.

Az első 25 példány, amely legördül a gyártósorról, Öhlins futómuvel, Brembo fékekkel és szánszálas lengővillával készül, a további példányok viszont olcsóbb futóművet, féket és lengővillát fognak kapni - valószínűleg a 7,3 millió forintos ár is ezekre vonatkozik, de a cég ezen a téren nem fogalmazott egyértelműen.