Elhunyt Roberto Marchesini, a versenyfelnik mestere
Nem volt sem versenyző, sem csapatfőnök, de előre köszöntek neki a bokszutcában. Nem véletlenül, ő volt a magnézium versenyfelnik úttörője - illetve a beszámolók szerint egy barátságos, jó humorú ember is volt, akit bárki könnyen megkedvelt.
Roberto Marchesini 1941-ben született Bolognában, és a műszaki középiskola után a közeli Campagnolo öntödébe került, ahol a kihívásokra és a modern technológiákra nyitott Tullio Campagnolo volt a mestere. Marchesini hamar vezető technikus lett, és az lett a feladata, hogy az autók és motorok számára a legkönnyebb és legerősebb öntvényeket készítse. Magnéziummal kezdett dolgozni, és kitapasztalta, hogy milyen hőmérséklet és páratartalom mellett, milyen technológiával kap jó eredményt.
A Campagnolo után a Marvichoz ment át, és az akkor még kis cégnek számító vállalatnál szintén magnézium felnikkel dolgozott, majd egy kis öntödét átvéve 1988-ban megalapította a saját cégét, a Marchesini Wheels-t.
A magnézium-ötvözetű felniket újabb szintre emelte, kovácsolással még könnyebbé és erősebbé tette őket, közben pedig egyre olcsóbban tudott alumínium felniket gyártani, amelyekkel el tudta érni a nagyközönséget. A 2000-es évek környékén a Marchesinit felvásárolta a Brembo.
Marchesini az utolsó éveit Riminiben töltötte, ahol saját kedvére készített csúcsminőségű felniket, az ott készült magnézium kerekeket a szakma a legjobbanknak tekinti, amelyek minden szempontból felveszik a versenyt a legmodernebb szénszálas kerekekkel is.
A mester 79 évesen távozott.
Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Nem szaggat háztetőket az új Benelli Tornado
Nem a sportosságot, inkább a szexi dizájnt kereső vásárlókra gyúr az 550-es Benelli.
- Hírek
Ázsiai sikermodellt hoz Európába a Honda
Óvatos felvezetés után végre felénk is elhozza a Honda a GB350S modellt, és rögtön rittyent mellé egy 500 köbcentis testvérmotort.