Belebegtette a visszavonulását John McGuinness

2020.12.07. 09:41

A huszonháromszoros Man TT győztes John McGuinness saját bevallása szerint megdöbbent, amikor megtudta, hogy az elmaradt 2020-as TT után a 2021-est sem rendezik meg, és a két év kihagyás arra sarkallja, hogy mérlegelje a jövőjét - ez pedig azt jelenti, hogy a legenda elkezdte előkészíteni a visszavonulását.

Kapcsolódó
Jövőre sem lesz Man TT

Jövőre sem lesz Man TT

Kösz, Covid-19.

McGuinness

A TT szervezői azért mondták le már most a 2021-es versenyt, hogy a csapatok ne kezdjenek beruházásokba, ne költsenek feleslegesen a felkészülésre. A sziget és a csapatok védelmében hozott döntés viszont hatalmas csapás az utcai versenyeken dolgozóknak, hiszen a szétzilált idei év után számíthattak arra, hogy 2021-ben normalizálódik a helyzet. Ugyanis míg a zártpályás versenyeket 2020-ban azért javarészt meg tudták tartani, és 2021-ben teljes szezonra készülnek a bajnokságok, az utcai versenyzés helyzete kilátástalan.

2016,IOMTT,MCGUINNESS,ACTION,003[1]

McGuinness mint elmondta, megérti az okokat, és bár számított is rá, hogy ez lesz, de ettől nem könnyebb feldolgozni a hírt.

A legenda idén a Quattro Plant csapat Kawasaki ZX-10RR-jével állt volna rajthoz, és bár a csapat valószínűleg nem bont vele szerződést, hanem meghosszabbítanák azt 2022-re, McGuinness addigra már 50 éves lesz, és az is kérdéses, hogy akarja-e magát formában tartani 18 hónapon át. A futam törlésének híre óta több interjúban is említette a visszavonulást, mint opciót.

Az oldalról ajánljuk

Ennél esetlenebb csúnyaságot ma nem fogsz látni
  • Hírek

Ennél esetlenebb csúnyaságot ma nem fogsz látni

Van, aki szerint ízlésről nem vitatkozunk. Ezen nem is fogunk: ez viccesen csúnya.

tegnap, 15:16
Európába jön a világ legkirályabb motorversenye
  • Hírek

Európába jön a világ legkirályabb motorversenye

A BMW vagy a Harley-Davidson baggere a gyorsabb versenypályán? Bizony, érkezik a King of the Baggers európai változata!

január 6., 08:59