Elkészült a KTM blokkos CFMoto MT800

2020.12.10. 13:11

A CFMoto bemutatta az MT800-as túraendurójukat, melyet a KTM 790 Adventure alapjaira építettek, és a kiadott adatok alapján egy minden szempontból vállalható motort hoztak össze.  Úgy tűnik, egyre inkább el kell engedni, hogy kínából csak hitvány és gagyi érkezhet, ez például egy különc formájú, de vagány és modern túramotor lett.

A váz alapjai az osztrákoktól származnak, de módosítottak rajta, a blokk pedig az KTM LC8c 799 köbcentis változata, amelyet a 790 Duke-ból és a 790 Adventure-ból ismerhetünk - a KTM 2021-re viszont mind a két modellt 890 köbcentisre hizlalta, így a CFMoto MT800 nem jelent rájuk közvetlen veszélyt.

Az MT800 95 lóerős lesz, vagyis a teljesítménye megegyezik a régi 790 Adventure-rel. A KTM vázhoz a kínaiak saját lengővillát párosítottak, amely hosszabb, mint a 790 Adventure-é, ugyanis a tengelytáv is nőtt.

Egyelőre nem nyilatkoztak róla, hogy mely piacokra szánják az MT800-at, az viszont árulkodó, hogy minden olyan elem rajta van, ami az európai homologizációhoz szükséges, például a fényvisszaverők a villán, így élhetünk a gyanúval, hogy ezt világmodellnek szánják.

Bár túraenduróról van szó, arra figyeltek, hogy ne lógjanak be nagyon a KTM vadászterületére, ezért az MT800 inkább aszfaltorientált modell, ennek megfelelően kisebb kerekkel is rendelkezik - elöl 19-es, hátul 17-es átmérővel, elöl 110/80-as, hátul 150/70-es gumival.

Két változatot terveznek belőle, egyet öntött alumínium kerekekkel, egyet pedig küllős felnivel - viszont a kerékméret mindkét esetben ugyanaz. Az fűzött kerekes, drágább változatnak a felszereltsége is más, ahhoz például jár egy alumínium kartervédő. A két változat féke és futóműve egyezik, ahogyan a Bosch ABS is ugyanaz bennük.



Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.