Tökéletes digó retró: Magni Italia 01/01
Amikor a lombardiai motorgyártás szóba kerül, az első név, ami beugrik, az MV Agusta, de a régióban van még más érdekesség is: a Magni Motorcycles. Bár a többség nem is hallott róla, a névadó Arturo Magni az olasz motorsporttörténelem egyik legfontosabb figurája volt. A Gilera, az MV Agusta és a Cagiva GP sikereiben jelentős szerepe volt, a versenyrészleg vezetőjeként 38 világbajnoki címben volt része, olyan versenyzőket juttatott a csúcsra, mint Giacomo Agostini, John Surtees, Phil Read és Mike Hailwood. Utána pedig megalapította a saját márkáját, a Magni Motorcycles-t.
Két fiával indította a vállalkozását 1977-ben, amely most, öt évvel a mester halála után is fut. Az apró, de jól felszerelt műhely nagyjából 30 kilométerre van az MV Agustától - nem véletlenül ő a fő ügyfelük, alkatrészbeszállítóként dolgoznak, de mellette időnként előállnak egy-egy saját modellel.
Az elsőt 1980-ban készítették a Honda CB900F blokkja köré (MH1 és MH2 modellek), később a BMW R100 alapjaira építkeztek (MB1 és MB2), de használták a Moto Guzzi V2-esét és a Suzuki Bandit 1200-asát is. Ezzel a jó szokásukkal azóta sem szakítottak, és nemrég bemutatták a Magni Italia 01/01-et.
A 01/01 az MV Agusta 800 köbcentis háromhengeresét használja, a forma pedig a 1960-as és 1970-es évekbe repít vissza, és a lehető legtöbb helyen olasz alkatrészeket használnak: a fékek a Brembótól, a futómű az ORAM-tól, a küllős felnik a JoNich-től a markolatok és a gumikalkatrészek pedig az Ariete-től származnak.