Az RC30 gyári kódú Honda VFR750 sok szempontból a motorgyártás egyik csúcsa, a Honda egyik nagyívű hiúsági projektje volt, amivel bizonyították, hogy bármire képesek. Az RC30 gyűjtői típus lett, és közben a Honda is felismerte, hogy mennyire fontos a hagyományok ápolása, és újraindították a gyári alkatrészek gyártását és forgalmazását, hogy megmaradt típusok eredeti állapotának megőrzését segítsék. Egy ideig csak japánban futott a program, most viszont már Európában is rendelhetőek az RC30 alkatrészek.
Motorok, amiket nem azért gyártottak, hogy az emberek megvegyék őket
A homologizációs modelleknek egyetlen céljuk volt mindig is: versenyen nyerni. És ez egy csapda.
Nagyjából 150 cikkszámot hoztak vissza, javarészt a blokk és a futómű komponenseit, de kaphatóak lesznek az elektronikus egységek és az idomok is.
Az alkatrészgyártás újraindítása nem volt egyszerű feladat, ugyanis sem az eredeti famodellek, sem az öntőformák nem maradtak meg, így az eredeti, kézzel készült rajzok alapján kellett újrakezdeni a szükséges szerszámok elkészítését. Az ezek alapján készített 3D-s terveket aztán összevetették megmaradt motorok eredeti alkatrészeivel, és szükség esetén pontosítottak. Sok esetben az egykori tervezőket keresték meg, hogy segítsenek a munkában.
Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Ázsiai sikermodellt hoz Európába a Honda
Óvatos felvezetés után végre felénk is elhozza a Honda a GB350S modellt, és rögtön rittyent mellé egy 500 köbcentis testvérmotort.
- Hírek
Nem szaggat háztetőket az új Benelli Tornado
Nem a sportosságot, inkább a szexi dizájnt kereső vásárlókra gyúr az 550-es Benelli.