Felfrissítette az idei modellévre terepmotor-palettáját a Kawasaki. A belépőszintet a négyütemű KLX 110 jelenti, amelyet berúgókarral és önindítóval is felszereltek, a kezdő, fiatal motorosokat pedig félautomata váltó is segíti az alapok elsajátításában. Emellett a gázkaron is beállíthatunk egyfajta limitet, hogy az ifjú titánok ne tolják túl rögtön a legelején.
![](https://kep.index.hu/1/0/3842/38424/384247/38424767_80d0ce8c9b497807d7b5708b2b143329_wm.jpg)
Bár köbcentiben kisebb a KX 65 és a KX 85, mégis egy újabb lépcsőfokot képviselnek ezek a kétüteműek. Utóbbiból kis- és nagy kerekű kivitel is létezik. Itt az idomzatot alakították át annyira, hogy jobban áramoljon a levegő az egyébként folyadékhűtéses blokkhoz, ráadásul a fazont úgy szabták, hogy jobban hasonlítson a nagy Kawasakikra.
![](https://kep.index.hu/1/0/3842/38424/384247/38424769_8150106b1c96f4a9d7cb8dda575efbb7_wm.jpg)
Természetesen a nagyobb gépeket sem hagyták érintetlenül. A KX 250 X futóművét áthangolták, emellett kapott önindítót és oldalsztendert is. Ide ráadásul magasabb kategóriából is szivárogtak le újítások: a KX 450X-szel a vázon és a lengőkaron is osztozik. A blokkok teljesítményleadása ugyancsak változott, ez különösen magasabb fordulaton érhető tetten.
![](https://kep.index.hu/1/0/3842/38424/384248/38424803_7e12de3ebc634f0781f3651f18a43644_wm.jpg)
A felfrissített terepgépek bevezetését két ütemben tervezik. Először várhatóan a KX 65, a KLX 110, a KX 450 és a KX 450 X érkezhet júniusban, melléjük társul augusztusban és októberben a KX 250 és a KX 85.