Az MV Agusta is ott lesz a milánói szalonon

2021.07.23. 13:06

Meglepetéssel készül az idei milánói motorszalonra az MV Agusta, ez pedig egyben azt is jelenti, hogy kiállít az EICMA-n az olasz márka. Ezt a cég vezérigazgatója, Timur Sardarov jelentette be. Tavaly a vírushelyzet miatt egyáltalán nem tartották meg a rendezvényt, így az idei visszatérést különösen nagy érdeklődés övezi.

mv agusta

Sardarov elmondta, hogy számukra kihagyhatatlan a milánói szalon, amelyet mindig az év fix pontjának tekintenek. Most sem szeretnének csalódást okozni a közönségnek, de azt nem árulta el, mivel készülnek pontosan. Valószínűnek tűnik, hogy az F4 új generációját leplezik le, egy ideje már tudni róla, hogy dolgoznak rajta.

A nagy visszatérések ellenére kissé foghíjas lesz az idei EICMA. Bár többek közt a Honda és a Yamaha már bejelentette, hogy mindenképpen szeretnének ott lenni, két másik nagy gyártó, a BMW és a KTM jelezte, hogy távol maradnak a show-tól. Míg az osztrákok a járvány miatt biztonsági okokból teszik ezt, addig a németek inkább az online premierekben látják a jövőt.

Az idei EICMA tervezett időpontja november vége, egész pontosan 25-től 28-ig tart majd a kiállítás – természetesen abban az esetben, ha nem szól közbe újabb járványhullám.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.