Rossi mégis a saját csapatában köt ki?
Jó ideje mennek már a találgatások, hogy Valentino Rossi végül hogyan dönt pályafutásának folytatásáról. Egyelőre csak annyi biztos, hogy a Doktornak az idény végén lejár a szerződése a Petronas-Yamahával, de nem tudni, hogy jövőre is versenyezni akar-e még, vagy inkább a visszavonulás mellett dönt, esetleg valamilyen autós szakágban próbálja ki magát.
Korábban arról szóltak a hírek, hogy a Petronas nem akar hosszabbítani vele, sőt már az utódot is kinézték a Moto2-ben szereplő Jake Dixon személyében. Persze azóta Viñales szakított a gyári Yamahával, és nem kizárt, hogy a petronasos Morbidelli kerül a helyére, márpedig akkor mindkét pilótáját elvesztené a csapat.
Bár eddig Rossi általában cáfolta, hogy saját csapatában, az Aramco Racing Team VR46-ban ülne motorra jövőre, most ismét azok a hangok erősödtek fel, amelyek ezt tartják a legesélyesebb forgatókönyvnek. Ebben az esetben akár féltestvérével, Luca Marinivel szerepelhetne azonos istállóban. És ugye a szaúdi herceg is nyomást helyez a Doktorra ebből a szempontból.
Mindenesetre Rossi a hamarosan véget érő nyári szünetet tűzte ki a döntéshozatal idejének, így lassacskán akár nyilvánosságra is hozhatja, mit tervelt ki a folytatásra. Tavaly sem kapkodta el a 2021-re szóló szerződés aláírását, és most is a végsőkig kivár. Most hétvégén Ausztriában, a Stájer Nagydíjon tér vissza vakációjáról a mezőny, talán a versenyhétvége sajtótájékoztatói után többet tudunk majd.