Végre rendeződött a Harley és az Európai Unió vámvitája
Megszületett a megegyezés a Harley-Davidson és az Európai Unió vámvitájában. Az EU ugyanis a tervezet szerint év végétől még szigorúbb, 56 százalékos büntetővámokat vezetett volna be egyes területeken. Egyébként nemcsak a Harley-kat sújtotta volna az intézkedés, hanem számos más amerikai terméket is, mint a farmerek, whiskey-k és egyebek.
De hogy mik voltak az előzmények? A fent említett amerikai termékekre, köztük az 500 köbcentiméteresnél nagyobb motorkerékpárokra 2018-ban vetett ki magasabb vámot az Európai Unió. A Harley viszont 2019-ben Thaiföldre helyezte át – legalábbis részben – több modell gyártását, onnan pedig büntetővám nélkül, mindössze hat százalékos sarccal hozhatták be a gépeket. Miután ezt a könnyítést idén áprilisban visszavonták, 31 százalékra nőtt a teher. Decembertől újabb 25 százalékkal emelkedett volna. Ez persze nemcsak a Harley-t, hanem például az Indiant is fenyegette.
A Harley-nak már csak azért is fontos volt, hogy mi lesz az ügy kimenetele, mert új stratégiájukban a németországi piac is kiemelt jelentőséggel bír, ráadásul az olyan új modellektől, mint a Pan America túraenduró, kifejezetten sokat várnak Európában, a műfaj ugyanis kontinensünkön nagyon népszerű.
Most úgy tűnik, végre megszületett a megegyezés, és megnyugtatóan rendeződött a helyzet, a motorkerékpárokat is terhelő büntetővámok kérdése egyelőre lekerült napirendről.